2020. máj 02.

Objektív és szubjektív körülményeink járványhelyzet idején – és mi múlik rajtunk?

írta: Éva28
Objektív és szubjektív körülményeink járványhelyzet idején – és mi múlik rajtunk?

watercolour-1578074_960_720.jpg

Nem a szükséges távolságtartás és a higiéniai szabályok betartása lesz a téma! Hanem az emberi és a tárgyi tényezők.

Nemrég volt szerencsém beszélgetni Nagy Zsolttal, az Örkény Színház kiváló színészével, többek között arról is, hogy ki hogyan éli meg ezt a pandémiás helyzetet, ezt a teljesen új, váratlan élethelyzetet. És mondott egy nagyon érdekeset, amit ő is a kung-fu edzőjétől hallott: "most derül ki, ebben a helyzetben, hogy valójában hol élsz és kivel élsz!"  Megegyeztünk abban, hogy ez tényleg nagyon igaz, még ha csupán a közvetlen családunkra, a legközelebbi környezetünkre is gondolunk.

Nagyon sok múlik most azon, milyen a lakókörnyezetünk, milyen a kapcsolatunk a szomszédainkkal, vannak-e baráti kapcsolataink elérhető távolságban, na és a legfontosabb: valójában milyen a kapcsolatunk a velünk egy háztartásban élőkkel. Netán tényleg csak egy háztartás, vagy ennél sokkal komolyabb, sokkal bensőségesebb, sokkal erősebb az a kapcsolat? Tudunk-e igazán egymásra támaszkodni, nem csupán egy anyagi- vagy más jellegű érdekkapcsolatról egy megszokásról van-e szó?

Az emberi tényező

Sokszor olvashattunk arról mostanában, vajon mi lesz a home office-os időszak következménye: vannak, akik a gyerekszületések megugrására számítanak, míg mások azt gondolják, megnő majd a válások száma. Most, sokan napi 24 órára összezárva élünk, ezért biztos, hogy kiderül, mennyire működőképesek a kapcsolatok. Például valóban a sok munka miatt nincs-e otthon többet az apuka, vagy inkább egyfajta praktikus menekülés részéről az, hogy este csak nagyon későn jár haza.

De ne legyünk igazságtalanok, vigyázzunk, nem szabad ítélkezni! Sokszor hajlamosak vagyunk azt gondolni, olyan egyszerű dolog jó apának, jó anyának lenni. Nem olyan egyszerű az, többségünk, akik próbáltuk, pontosan tudjuk, néha milyen nagyon nehéz! Van, akinek zsigerből jól megy az otthonlét, a gyerekkel való tanulás, a háztartásvezetés, a türelmes odafigyelés, a jó szóhasználat, az empátia. És sokan vannak, akik ezzel sokat küzdenek. Maguk sem értik, miért nem képesek erre, aztán sokszor másokban keresik a hibát, másokat okolnak a konfliktusokért, vagy elintézik azzal, hogy ilyen vagyok és kész. Vagy nem hiszik el, hogy jó az ahogy csinálják, csak maximalisták magukkal szemben. Ezeket a jellegű teljesítményeket nagyon nehéz objektíven értékelni, és irgalmatlanul nehéz mindig jól csinálni. Egyáltalán, mi a jó?

Ha jószándékú, többé-kevésbé kiegyensúlyozott, nagyjából hiteles, őszinte, empatikus ember vagy, akkor biztos, hogy gyereket is jól fogsz nevelni. Legalábbis biztos, hogy jó mintát mutatsz. És ez a legfontosabb!

Természetesen sok múlik azon is, mi a munkánk, mennyire vesz igénybe, mennyire jut energiánk mellette a családunkra. Most pedig, ebben a különleges szituációban vannak olyan családok is szép számmal, ahol a járványhelyzet különféle módon hat a családtagok leterheltségére. Egyiknek több, másiknak kevesebb lett a munkája. Egyik otthonról tud dolgozni, másikat alig látják, rengeteg munkája van, amiből következően még az is előfordulhat, hogy az ő személye egy kockázati tényezőt is jelent a család számára.

Na de akkor mi van?

Az van, hogy:

  • Nem vagyunk tökéletesek, mi sem és a partnerünk, a családunk többi tagja sem! Próbáljunk meg erre gondolni előbb, mielőtt kitör a vulkán, mielőtt beszólunk egymásnak! Jobb, ha azt próbáljuk megfogalmazni ilyenkor, milyen érzések dúlnak bennünk, miért rossz ez nekünk, és semmiképp se szidalmazzunk, kritizáljunk azonnal!
  • Muszáj kidolgozni a saját, életmentő taktikáinkat, stratégiáinkat, egyeztetve a többiekkel: ki mikor mit csinál, tekintettel a többiekre, hogyan osztjuk be a feladatokat, kinek mire lenne igénye, amihez kell a többiek együttműködése is. És kell mozogni, akárki akármit mond, arra keressünk megoldást, lakáson belül is, de legfőképpen ahogy tudunk, menjünk a természetbe!
  • Legyenek közös élményeink! Találjuk meg azokat a kisebb-nagyobb dolgokat, amelyeket jó együtt csinálni: közös étkezés, egy-egy film megnézése, közös séta, társasjáték, sport. Közös, családi filmnézésre (kicsit nagyobb gyerekekkel) itt van egy nagyon aktuális és igazán önreflektív lehetőség, Hajdú Szabolcsék Békeidő című új filmje!.
  • Sokan élnek egyedül is, rájuk most ez nagyobb teherként szakadt rá. Az, hogy ha kedvük, igényük van rá, akkor sem kereshetik mások társaságát. Nekik is nagyon nehéz lehet! Szerencsére vannak egyéb lehetőségek, de például egy idősebb ember, aki a hírekből, a tévéből informálódik, nincs családja, vagy nagyon messze vannak, nem biztos, hogy rendelkezik bármiféle túlélési stratégiával. Jó esetben figyel rá a helyi önkormányzat, egy-egy szomszéd, de nem könnyű. Ők a mi felelősségünk is, figyeljünk rájuk! Vonjuk be őket amennyire tudjuk az életbe, keressük őket, kommunikáljunk velük, érezzék, hogy nincsenek egyedül! Annyira...
  • Ha nagyon rossz, romlik a helyzet, végképp nem megy az együttlét, ha csak nő a feszültség, akkor kérjünk segítséget! Vannak szakemberek, pszichológusok, coach-ok, mediátorok, ugyan most többnyire tele vannak feladattal, munkával, sokunk rengeteget önkénteskedik is ezekben a hetekben, de abban is tudnak, tudunk segíteni, hogy ajánlanak kollégákat, meghallgatnak, elmondják, mit gondolnak az alapszituációról.

 sunset-3358123_960_720.jpg

 

Fizikai környezet, tárgyi feltételek, igényesség

Aztán – továbblépve a legfontosabb, emberi tényezőkön - az sem mellékes, milyen körülmények között élünk. Nagyon nem mindegy, milyen az otthonunk, mennyire vagyunk elzárva a természettől, milyen a lakásunkban/házunkban a ’népsűrűség’, van-e háziállatunk, mit látunk az ablakból, vannak-e a lakásban olyan dolgok, amelyek segítenek a ’túlélésben’: könyvek, internet (ne gondoljátok, hogy mindenkinek természetes!), sporteszközök netán, mélyhűtő, kamra stb.

Épp egy Moszkvában élő barátunk mesélte, elnevezték a kutyájukat Alibinek, mert ha ő nem lenne, nem mehetnének ki olyan szabadon sétálni. Ott nagyon szigorú a ’maradjotthon’ parancs, heti kétszer lehet autóval is elmenni valahova, de csak ha előre bejelentetted. Hasonlóan, mint Párizsban. Mesélte, hogy szegény kutya, már szinte félve néz a családtagokra: „ugye nem jut megint valakinek eszébe menni, hisz nemrég jöttünk vissza…!” Milyen fontos is egy háziállat! Amikor kiköltöztek pár éve Moszkvába és még izgultak, milyen lesz ott az élet, hogy fog a gyerek beilleszkedni az iskolába (nagyon nem örült a költözésnek), akkor a kutya neve egy ideig Terápia volt… Persze van a szegény jószágnak rendes neve is, de tudjuk, ha valaki fontos, különleges ember (vagy kutya, de az szinte ugyanaz...), hatással van másokra, akkor könnyen kap becenevet, ragadványnevet. (ha valakit jobban érdekel a moszkvai helyzet, az írás végén talál még hozzá olvasnivalót!)

Sokan számolnak be arról is, végre rendet raktak régen halogatott fiókokban, szortíroztak a ruhák között, be tudták iktatni a nagytakarítást, ablakpucolást. Persze ők többnyire nem tanárok és nem az egészségügyben, a kereskedelemben vagy a csomagküldő cégeknél dolgozók, napi 10-12 órában a gépüknél görnyedve 'home-office-ozók'.

Szerencsések azok, akiknek van kertjük, legalább oda szabadon és bármikor kimehetnek a legnagyobb karantén idején is. Talán soha nem volt annyi szép kert, mint ezen a tavaszon. Nálunk, Nagykovácsiban, ez biztos, hogy így van!

Legyünk igényesek, mert a csúf, rendetlen, igénytelen környezet önmagában is lehúz, demotivál, rosszkedvűvé tud tenni! Persze ebben is különbözőek az igényeink és komoly problémákat tud jelenteni, ha a háztartáson belül nagy a különbség ezen a téren az egyes tagok között, de ebben az időszakban talán mindenkit rá lehet venni arra, kicsit jobban alkalmazkodjon a másikhoz. Ha nagyon eltérőek az igények, akkor muszáj megkeresni a kompromisszumos megoldásokat, nincs mese. Pesze én is láttam már olyan családot, ahol valaki folyton takarított a többiek után, akik rendesen vissza is éltek ezzel, vagy úgy tettek, mintha számukra ez a dolog nem is létezne. 

Itt is lehet okos megoldásokat találni, ha valakinek fontos a rend, akkor például a főzést vagy a mosást, teregetést lehet delegálni a másiknak, a többieknek. Érdemes törekedni az egyensúlyra, arra, mindenki tegyen valamit a saját mikroközösségéért, a családjáért, párjáért, a rendért.

Mert a rend az nagyon fontos! A jó rend! Ettől a 'rend' szótól sokakat kiráz a hideg, van egy kevésbé szimpatikus jelentése, rossz érzéseket kelthet, de ebbe nem mennék most bele.

Vigyázzatok továbbra is magatokra és figyeljetek magatokra, a szeretteitekre!

img_20200428_113405_resized_20200429_050852763.jpg

 

 Becsüljétek meg a jó élményeket, a kellemes perceket!

 

Koskovics Éva

Ha érdekelne, hogyan jött össze a beszélgetés Nagy Zsolttal, itt írtam róla

Ígértem, hogy az érdeklődők még olvashatnak az orosz állapotokról. Moszkva ma ilyen!

 

http://kokart.hu/

Szólj hozzá

szorongás nevelés önismeret coaching önfejlesztés coach co