Bármikor elmenni innen? Maradsz, mert bármikor elmehetsz?[i]

Na nem, ennyire még nem jó a helyzet.

Nem, még éppen nincsen feloldva minden korlátozás, de érezhetően közeledünk. Igazi megkönnyebbülés, mert nagyon vártuk már, hogy így legyen. Maholnap a hétköznapi világunkban is látható méreteket ölt a helyreállás. Csak még nehezen hisszük azt is, amit már látunk.

Nem merjük elhinni, hogy megúsztuk épp bőrrel, hogy átevickéltünk, és biztonságosan partot értünk. Persze, hogy félünk a záróegyenlegen már felsejlő összesített veszteségektől, de az ismeretlenül felénk közelítő veszélytől még jobban.

„Ha itt maradnál, nem indulnék még én sem”[ii]

A saját tapasztalatok feletti csendes öröm önt belénk némi bizodalmat. Errefelé nincsenek súlyos fertőzési gócok, se hozzánk közelálló megtizedelt embercsoportok.

Sőt, ha jobban meggondoljuk, tán olyanokról se tudunk, aki közelről ismer ebben a járványban megbetegedett embereket. És ez jó, ez nagyon jó, és reményt keltő.

Azt sugallja, hogy mi, a családunkkal, szeretteinkkel, ismerőseinkkel együtt ezt, itt, most megúsztuk.Azt viszont, ennek ellenére sem állíthatjuk, hogy így a világméretű, súlyosan elharapózott járvány hihetetlenül erős hatásai sem érintenek majd minket. Mert a járvány már eddig is szerteágazó befolyást gyakorolt emberi világunkra, mint egy messziről felénk hömpölygő, mindent maga alá temető, elsöprő, elsodró szökőár, aminek nyomán az egyéni, a szociális és a gazdasági-társadalmi körülményeink itt a világ viszonylag biztonságosnak kikiáltott pontján sem maradtak ugyanolyanok, de elszigeteltek sem.

Mindenhol érezhetjük a hatását, mint a kisodródó vízgyűrűket, vagy a parthoz csapódó hullámokat, vagy mint egy hatalmas földrengés számtalan utórezgését, és valószínűleg még sokáig érezni is fogjuk.

Mind tudjuk, hogy a stabilnak hitt világunk falán szertefutó apró repedések nem sok kedves és szép hírt jövendölhetnek az elkövetkező helyzetekre nézve sem.

A gazdaság több helyen térdre kényszerült, és a munka, a termelés lemaradások, a bevétel és jövedelem kiesések, a várható általános veszteségek, amelyek felszínes elemzésben is jelentősnek tűnnek, biztosan nem múlnak el majd nyomtalanul.Ha mi magunk, a családdal egészségesen kihúztuk ezt az időszakot, nagy vonalakban boldogulva megéltünk a megcsappant bevételekből és a korábbi tartalékainkból, de megmaradt még a munkahelyünk, ami lassan ismét teljes üzemre válthat, akkor nagy szerencsénk volt.

És ha ez sem lenne így?

Akkor is meg kell keresnünk önmagunkban valahogy a vágyat, a módot és az erőt a megbirkózásra, a nekigyürkőzésre:

„Olyan ember szeretnék lenni, aki az élethez holtig gyűjti a kedvet.”[iii]

Az elmúlt hónapok - hetek eseményei körülöttünk és a nagyvilágban nem mindennapiak voltak – így várható, hogy nem mindennapi lesz az a folyamat sem, amíg majd napirendre térünk fölöttünk.

Modern világunkban a média által közvetített, a otthonunk biztonságosnak hitt falai közé képekben, hírekben betörő emberi nyomorúság, szerencsétlenségek, tragédiák és a szemlélőként átélt traumák hatása az életünkből teljesen már nem zárható ki. Bennünk munkál, feldolgozásra, megértésre várva, és azt sem állíthatjuk, hogy mi mind könnyű szerrel és könnyű szívvel tudunk majd innen továbblépni. Amit viszont biztosan tudunk, hogy tovább kell lépnünk és élni az életet, a saját életünket, ahogy lehet. Mert ahogy korábban gondoltuk, ahogy ezelőtt elképzeltük, ahogy szerettük volna, úgy nem lehet.

Mikorra érezzük majd újra, legalább részben biztonságban magunkat?

Mikorra felejthetjük el a külföldi híradások rettenetes képeit, vagy a borzalmak átélőinek megrendítő reagálásait?

Mármint teljes agymosás vagy súlyos amnézia nélkül?

Nem egyhamar.

„Szívem mélyén, mint odvából az ürge,
Könnyem vizétől milyen új és fürge
Bánat riad fel? hogy lesz most tovább?

Bús az élet, de balga, aki gyászol;
Bozótok közt, csendes és árva pásztor,
Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.”[iv]

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i] http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/27125/filmzenek/magyar-vandor-harem-zeneszoveg.html

https://www.dailymotion.com/video/x31cig0

[ii] Magyar vándor – Az otthon itt van - dalszöveg

Ha itt maradnál, nem indulnék még én sem
Ha elindulnál, nem lenne érkezésem
Hová is mennék, hová is lennék egyedül én
Nélküled nem kell útlevél

Az otthon ott volt ahol bejártunk
Mindent százezerszer már
S apánkat kértük, hogy vegyen fel most az egyszer
Mert magasról más lesz a táj

Az otthon itt van ha jössz mellettem
Még ha nem is nézel rám
Tudod már régen észrevettem, hogy szemedben
Én hazáig látok simán
Ellátok simán
Rád nézek néha némán
S az otthon visszanéz rám

Az otthon ott lesz ahol megállunk
Ki régen felvett rég nincs már
Magunkban súgjuk csak: tegyél le mert ma végre
Megtaláltuk, más lett a táj

Refr.:
Egy szívhez szalad sok kis ér
Sok szívet hajt egy cseppnyi vér
S ha messze lennél... Ooh
Elég lesz mindig négy liter
Hazáig elmész ennyivel
Ha menni kell
De most jönnöd kell

Az otthon ott van ameddig ellát
Vaksötétben két szemünk
Vak lovak vagyunk az éjben
Nincsen út és nincs kötél sem
De mi el mégsem tévedünk

Hazajár minden emlék, hazaszáll
Hazavág mindent ez a laza szál

Hazajár minden emlék, hazaszáll
Hazavág mindent ez a laza szál

Refr.

Hazaértünk, hidd el

https://www.youtube.com/watch?v=bHNKB1E6wOI

https://www.youtube.com/watch?v=5GKExFXx_f4 

[iii] Tamási Áron: Bölcső és bagoly

[iv] Tóth Árpád: Csillag, oh messzi szerelem!

Laktam már a magány monostorát,
Viseltem már a bús lemondás szürke
Kámzsáját, s homlokom megadva tűrte
A gondok ráncrepesztő ostorát.

Istenem! lesz-e sorsom mostohább?
Szívem mélyén, mint odvából az ürge,
Könnyem vizétől milyen új és fürge
Bánat riad fel? hogy lesz most tovább?

Bús az élet, de balga, aki gyászol;
Bozótok közt, csendes és árva pásztor,
Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.

Olyan jó hinni, hinni: túl sötét tereken
Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol;
Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem!

1915