Kedves Koronavírus! 

Márciusban kezdtük a levelezést, és két hónap elteltével eljött a záró sorok ideje. Nem, sajnos nem azért, mert eltűntél, de úgy látszik, fogytán az erőd. És a miénk is.

Elvetted az ünnepeinket, a családi bulikat, rituálékat.
Az anyák napi öleléseket.
Az érettségizők szerenádját és ballagását (meg a szóbeli vizsgáját is, de ezért biztos sokan hálásak).
Elvetted a "korona" szó szép és méltóságteljes jelentését. Megtanultuk helyette új szóként a karantént, az operatív törzset és a nyunyókát.
Sokszor elvetted a nyugalmunkat, a jókedvünket és a reményünket.
Próbára tetted a türelmünket.
Munkahelyeket szüntettél meg.
Otthonmaradásra kényszerítetted az embereket, ami sok családban felpumpálta a már egyébként is nagy erőszakot.

Most újra kezd kinyílni a világ, próbálunk visszatérni a normális kerékvágásba. Már ha létezik ilyen egyáltalán. Megmutattad, hogy ahogy eddig éltünk, azt nem folytathatjuk tovább. Sokkal több felelősséget kell vállalnunk a saját egészségünkért, egymásért és a bolygóért, amin élünk. 

Felhívtad a figyelmet arra, hogy a vásárlás gyorsan letudható szükséglet, nem szórakoztató családi lézengés. 
Egy kutatás szerint egészségesebben táplálkozunk, egy másik cikk szerint meg pont miattad váltottunk konzervekre és nassolnivalókra. Nem tudom, mi az igazság, de annyi biztos, hogy élesztő-és kovásznagyhatalom lettünk. Megmutattad, hogy sokkal több dolgot képesek vagyunk elkészíteni otthon, mint korábban hittük. Kenyeret, kertrendezést vagy játszótérrel egybekötött irodát a nappaliban. 

Kiderült, hogy a karate óra, a logopédia, a matek korrepetálás és a zongoravizsga is megoldható online. Ha még sokáig velünk maradsz, hidd el, a vízilabda edzésre is kitaláltunk volna valamit. 
A szülőket pedagógussá tetted, ha akarták, ha nem.
Végre használni kezdtük az e-recepteket és sokkal többen intéznek hivatalos ügyeket a neten.
Megismertünk négyféle videokonferenciás programot. Minimum. Sziasztok, láttok? Nem, de legalább hallunk. Most jobb a kép? Nem, de már nem is hallunk. Jelentkezz be újra! A konyhában vagyok, itt jobb a net. Bocs, kupi van. És ne kérjétek, hogy álljak fel, mert pizsamagatyában vagyok. 
Divattá tetted a maszkot - ha már kötelező, legalább legyen szép és vicces. 
Fantasztikus mémek születtek, amik segítettek röhögni a nehézségeken (és nem utolsósorban sztárrá tették Győrfi Pált).

Megmutattad, hogy mennyi minden fölött átsiklottunk. Mennyi mindent természetesnek vettünk, pedig egyáltalán nem az. 
Megtanítottál minket vágyakozni azután, ami a miénk (volt). Visszasírjuk a reggeli rohanós készülődést, mert legalább volt hova készülődni... A felnőttek visszavágynak a munkahelyükre, a gyerekek az iskolapadba. 
Nyáron pedig fellendül a vidéki kis vendégházak forgalma, mert most ez tűnik a legbiztonságosabb nyaralásnak. Végre felfedezzük a hazai szépségeket is, a Zemplént, az Őrséget, az Alföldet. 

Az a helyzet, hogy te nem tudsz nélkülünk élni, mi viszont bőven meglennénk nélküled. De oka volt annak, hogy jöttél, hogy pont most jöttél és jeleztél. 
Ez a 2020-as év olyan szép szimmetrikus így leírva! Tele van harmóniával. Vártuk, készültünk rá, izgalmasnak tűnt. Aztán nagyon hamar kibillentettél minket az egyensúlyból. De már úton vagyunk egy újfajta egyensúly, egy tudatosabb élet felé. Óvatosabbak, elszigeteltebbek, távolságtartóbbak leszünk (szó szerint), de ez csak fizikai távolság. Lélekben közelebb kerültünk egymáshoz, és ez az érzés velünk marad. 

A szilveszteri summázásnál majd elmondjuk, hogy életünk egyik legmegterhelőbb évén vagyunk túl, majd kezet fertőtlenítünk és koccintunk. A saját egészségünkre, nem a tiédre. 

A viszontnemlátásra, Koronavírus! 

szerző: Czecz Fruzsina, pszichológus 

A sorozat többi része a Gyerekkel vagyok blogon olvasható, #koronalevelek címszó alatt.