Vannak emberek, akiket az anyagi javak minden másnál jobban motiválnak, másoknál viszont ez szinte egyáltalán nem szempont.

Ez lehet születési 'rendellenesség', egy olyan családi program, örökség, amit jó mélyen belénk nyomtak; vagy lehet egy bizonyos ideig tartó életfelfogás, értékrendszer, ami aztán idővel változik. Némiképp helyzetfüggő is a dolog, amit most nem nehéz bizonygatni így, a jelenlegi, nem túl biztató gazdasági helyzetben.

Amikor írtam a korábbi blogposztot arról, mi mindent tanított meg nekünk a járványhelyzet, elő-előtört belőlem a közgazdász (pénzügyi tudatosság, a gazdasági helyzet, kilátások mérlegelése), aztán éreztem a dédnagyanyám szellemét is (nagyon haragudott a hitelekre), de végül nem hagytam magam eltéríteni, helyette kiegyensúlyozottságra törekedtem és igyekeztem több témát is behozni, megmutatva, milyen rengeteg hatása volt ránk az eddig megélt COVID korszak.

Mit befolyásol az anyagi helyzetünk?

De azóta sem hagy nyugodni, hogy – ha már ez az eredeti szakmám -, akkor mégiscsak kellene foglalkozni kicsit ezzel az anyagi témával, akár mint pénzügyi tudatosság, akár mint helyzet, ami kihat a lelkünkre, a mentális állapotunkra, a családunk életére, sokszor bizony keményen a párkapcsolatokra is.

Ezért most bedobom ezt a témát, aztán meglátjuk, mennyire érzitek érintettnek magatokat, mennyire tudok bármiben segíteni vele.

Azzal kezdeném, hogy az anyagiak miatti szorongást csak részben okozzák a tényleges események, a romló kilátások. Sokszor ez olyan mélyen személyiségfüggő, hogy az ilyen embereknek erről szól az egész életük, akkor sem tudják élvezni az általuk megszerzett anyagi javakat, ha azok hat életre is elegendőek lennének. Ők akkor is többre vágynak, kevésnek érzik ami van, nem tudják megélni az ’ELÉG’ érzését, fogalmát. Nem róluk, nem hozzájuk szeretnék most szólni.

Volt egyszer egy döbbenetes élményem. Mivel közgazdász tanári az eredeti végzettségem, néhány éve elmentem felsőfokú képzésbe óraadónak. Logisztikai szakon tanítottam szaktárgyat és mivel én szeretek úgy általában is beszélgetni, ott is úgy működtem, hogy nem csak kifejezetten a tananyagról beszéltem, hanem behoztam példákat, élethelyzeteket, bedobtam kérdéseket, kicsit próbáltam megmozgatni a fiatalok agyát, kizökkenteni a megszokott működésből. Gondoltam, mégis többnyire már két éve leérettségiztek (vagy még régebben), már többen dolgoztak is valahol, biztos van gyakorlati tapasztalatuk, ők is örülnek, ha ezeket a témákat kicsit átbeszéljük, kontextusba helyezzük.

Elképedtem, hogy nem voltak tisztában az adókkal, a kamatokkal, a bankok alapvető működési módjával, nemhogy a kamatos kamat fogalmával, de még egy egyszerű kamat-(százalék)számításba is belezavarodtak.

Sajnos a 2008 utáni devizahitel válság következményei megmutatták nálunk, mennyire rosszul állunk pénzügyi tudatosság terén. Igaz, abban benne volt az egész rendszer maga, hisz a legokosabb, legracionálisabb emberek is elhitték, jó dolog a devizahitel, nincs akkora kockázata, ami miatt nem kellene élni a lehetőséggel. A bankok is csak elméleti kockázatot láttak benne, igaz, azt azért szépen áthárították a hitelfelvevőkre (tehát mégiscsak láttak kockázatot benne, különben ezt miért tették volna), a bonyolult, százoldalas, apróbetűs lábjegyzetekkel és közjegyzői körítésekkel megspékelt szerződések szövevényes útján át. Voltak azóta mentőakciók, más kérdés, hogy a nagy bajban lévők nem nagyon tudtak élni vele, sokan el is felejtették már, de sajnos sokan belerokkantak, sokan még mindig isszák a levét.

De közben jöttek, jönnek mindig új hitelek, már nem devizaalapon. Tudom én is, hogy a hitelnek fontos szerepe van a gazdaságban, ki ne tanult volna erről, aki közgazdász. Ugyanakkor látva, hogy megint egyre nagyobb újra a nyomás, vegyél fel hitelt, fogyassz, építs, vásárolj, pörgesd a gazdaságot, az mindenkinek jobb lesz, attól emelik anyád-apád nyugdíját, abból lesz jó iskola a gyereknek meg ingyen tankönyv, az kell a színvonalas egészségügy biztosításához - mindez engem rossz érzésekkel tölt el és nem vagyok nyugodt afelől, hogy akik élnek vele, azok felelős döntésre képesek, kellőképpen felmérik-e döntésük következményeit.

Na most akkor mi legyen?

Erdős Virág szavai nagyon is passzolnak a témához. Mert most azt láthatjuk, történt megint egy nagy megtorpanás, járvány és válság kart karbaöltve itt a nyakunkon, nem tudjuk, melyik mennyire komoly, melyik meddig tart, mire számítsunk. Rengetegen pillanatok alatt elvesztették a munkájukat, vagy jelentősen lecsökkent a jövedelmük, mások azóta is nagy bizonytalanságban élnek, mikor szűnik meg a munkahelyük (leépítések), lesz-e megbízásuk, lesz-e fizetőképes kereslet az általuk nyújtott szolgáltatásokra stb.

Persze most is az fog jól kijönni ebből, aki jól tud alkalmazkodni (és most nem a bennfektesekre gondolok, velük nem foglalkoznék itt), aki már korábban esetleg átesett nagyobb kríziseken, vagy akinek a családjában már vannak ilyen 'receptek', túléltek már dolgokat. Netán látta az apja cégét tönkremenni, aztán láthatta azt is, hogyan építkezett újra a papa. Ha van jó mintánk, nehezebben esünk kétségbe, elhisszük, nincs világvége.

A másik típus, aki jól jöhet ki a dologból az, akiben erős bizonyítási vágy, erős motiváció van, és ez társul valamilyen kompetenciával. Legyen az egy szakmai tudás, vagy éppen erős érzelmi intelligencia, társas alkalmazkodóképesség, jó kommunikációs képesség.

Egyik kedvenc könyvem David Brooks: A társas lény – A sikeres élet rejtett dimenziói műve. Ebben írja:

„Az ambiciózus emberekben gyakran mélyen gyökerezik az egzisztenciális fenyegetettség érzése. A történészek már régen felfedezték, hogy a legnagyszerűbb írók, zenészek, művészek és vezetők közt megdöbbentően sok az olyan ember, akinek kilenc és tizenöt éves kora közt vagy meghalt az anyja vagy az apja, vagy akit elhagyott az egyik szülője.

Az igazság az, hogy az ambiciózus embereket az hajtja, hogy valamilyen excluzív csoporthoz vagy klubhoz szeretnének tartozni.”

Jó, ha tudjuk, mi milyen klubhoz akarunk tartozni!

Itt most egészen végletes megoldások merülhetnek fel a jelenlegi helyzetben:

• véget vetni a fogyasztói mániának, találni magunknak valami környezetbarát, fenntartható életmódot, foglalkozást, közösséget, gyökeresen más életmódra berendezkedni;
• vagy nem adni fel álmainkat, akkor is bejutni a legfelsőbb körökbe, a leggazdagabb emberek közé, ha a lelkünket kell ezért eladni, bármi áron is.

Ha az elsőre azt mondom, az 1, a másodikat 100-ra pontozom, akkor te hova kalibrálnád be magadat? Gondolkozz rajta esetleg!

Aztán, ha ez megvan és úgy érzed, nagyon messze van a jelenlegi életedtől, akkor érdemes felmérni, vajon mi kellene ahhoz, hogy változtass, hogy elérd a célodat:

• találhatsz új célokat, felvállalhatsz az eddigieknél sokkal nagyobb felelősséget;
• jó lenne, ha meg tudnál magaddal állapodni, milyen pénzügyi helyzetre vágysz, mivel lennél elégedett, kvázi rögzítenéd az elérendő szintet;
• átgondolhatod, mennyire vagy jó helyen, vagy mennyire szükséges, hogy keress alternatív utat, kell-e tanulnod, lépned, szükség van-e nagyobb döntés meghozatalára.

Sokszor nagyon nehéz az önreflexió, szeretünk jó fejnek tűnni, környezetbarátnak, ugyanakkor ha le kell mondanunk dolgokról, azt nagyon nehezen tesszük meg.

Amit most mindannyiunknak muszáj megtanulnunk:

• Gazdasági válság van és még lesz is egy ideig. Senki nem tudja, meddig tart és mire fut ki. Tájékozottnak kell lenni, a te életedet ez hogyan befolyásolhatja. Nem dughatjuk a homokba a fejünket!
• A pénzügyeinket muszáj kézben tartani! Ha hiteled van, gondold át, élsz-e a hitelmoratóriummal, kerülj képbe a pontos helyzettel, nehogy később kapj észbe és elszaladjon alattad a ló.
• Gondolkozz, hogyan spórolhatsz, még ha ez a fogalom eddig ismeretlen is volt számodra. Kell, hogy tartalékoljunk, különben nagy bajba kerülhetünk.
• Ha valami nagyobb döntés előtt állsz, járd körül nagyon, beszélj több szakértővel, ne most köteleződj el, ha nem muszáj.
• Ha nagyon nagy a baj, ha nincsenek anyagi forrásaid, se munkád, lelkileg is kivagy, akkor is fordulj segítségért valakihez. Már akkor is könnyebb, ha beszélünk erről. Sokszor nem látjuk tisztán magunkat, nem gondolunk arra, lehet másnak olyan ötlete, amire mi nem gondolunk. És sokan vannak, akik szívesen segítek azokon, akik bajban vannak. A kérés nem szégyen és a segítség elfogadása sem. Mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amire korábban nem is gondolt.

A David Brook könyv idézi Keith E. Stanovich: What Intelligence Tests Miss írásából azt a részt, ahol arról ír, melyek azok a mentális diszpozíciók, amelyek hozzájárulnak a való életben nyújtott jobb teljesítményhez:

• „hajlandóság arra, hogy információt gyűjtsünk, mielőtt döntést hozunk,
• mérlegeljük a különböző nézőpontokat, mielőtt levonunk egy következtetést
• alaposan megvizsgáljuk az adott problémát, mielőtt reagálunk rá
• összhangba hozzuk a rendelkezésre álló bizonyítékokkal azt, hogy mekkora hévvel hangoztatunk valamit
• végiggondoljuk a következményeket, mielőtt cselekszünk
• explicit módon mérlegeljük egy adott helyzet előnyeit és hátrányait, mielőtt döntést hozunk
• hajlandóság arra, hogy kutassuk az árnyalatokat és kerüljük az abszolutizmust

Azok az emberek, akik sikeresek lesznek, általában kitűznek maguk elé egy távoli célt, aztán azt követik tűzön-vizen át. Azok az emberek viszont, akiknek hol ez, hol az köti le az érdeklődését, sokkal-sokkal kevesebb valószínűséggel emelkednek ki bármiben. Az iskolában azt várják el a diákoktól, hogy minden tantárgyból jók legyenek, az élet azonban azt várja el az emberektől, hogy találjanak egyetlen olyan szenvedélyt, amely mellett azután kitartanak egész életükben.”

Ez részben igaz, részben viszont vitatkoznék vele. 

Azért az nem baj, ha több szerepben is helyt tudunk állni. Lehet, hogy eddig volt egy jó foglalkozásunk, de az most lehetetlenné vált. Ha nem vagyunk nyitottak arra, hogy kipróbáljuk magunkat új szerepben, új helyen, akkor az egy mély krízist okozhat, azzal csak megy az idő. Sokszor megfigyeltem már, a saját életemben is és az ügyfeleknél, ismerősöknél is, gyakran van az, hogy ha elkezdünk valamit csinálni, valahogy beindítjuk a fogaskerekeket és elkezdenek történni más, jó dolgok is. Hisz akkor új környezetbe kerülünk, új impulzusok érnek, találkozhatunk olyanokkal, akiktől tanulunk, akik segítenek nekünk a régi tervünk megvalósításában. Ha otthon ülünk és kesergünk, várunk, akkor ez ritkán vezet jóra. Az aktivitás, a proaktivitás kell, fontos!

Az aktivitás ott kezdődik hogy kimozdulunk, olvasunk, használjuk a testünket, az eszünket. Mindeközben pedig nem feledkezünk meg a szívünkről sem. Figyeljünk, a szívünket is tegyük bele, ha nincs ott, nem jó. Hallgassunk rá, a szívünk kell ahhoz, hogy túléljünk. Minden értelemben!

Koskovics Éva

http://kokart.hu/

A motiváció döntő tényező mindenkor. Kollégáim nagy szakértői a témának, ha érdekel, itt érdemes utánanézni!