2020. nov 06.

A szervezetünk tudja, mi a teendő járványok esetén

írta: SzabóElvira
A szervezetünk tudja, mi a teendő járványok esetén

Az immunrendszer és a psziché közti kapcsolat I.

A magyar virtus felől nézve már-már cikinek számít, ha az embert ledönti a lábáról a betegség. Pedig a felső légúti megbetegedések, influenza vagy hörghurut esetén nagyon is természetes, ha szükségünk van egy-két hét pihenésre, ágyban fekvésre, s az immunrendszer és idegrendszer összehangolt működése azt szolgálja ilyenkor, hogy minél hamarabb meggyógyuljunk.

A szervezetünk is azt „szeretné”, hogy nyomjuk az ágyat

Amikor a szervezetünkbe kórokozó jut – ami az őszi-téli járványidőszakban szinte mindenkinél előfordul évente legalább egyszer –, az immunrendszer összetett hadműveletbe kezd. Ennek része az, hogy az aktivált immunsejtekben ún. proinflammatorikus citokinek termelődnek. Ezek az immunrendszer jelzőmolekulái, amelyek az agy felé közvetítik az immunrendszer üzenetét. Ez az üzenet nem másról szól, mint tudatni az agyat arról, hogy a szervezetben immunválasz zajlik – meg kell fékezni és ki kell söpörni a kórokozót –, és ehhez a művelethez erőforrások kellenének. Az agy erre a felhívásra átállítja a szervezet prioritásait, hogy minél több erőforrás álljon rendelkezésre az immunrendszer számára.

pexels-andrea-piacquadio-3767426.jpg

Mi, a megbetegedett emberek, annyit érzünk ebből az átcsoportosításból, hogy semmihez sincs erőnk és kedvünk. Aluszékonyak, fáradtak vagyunk, nem igazán érdeklődünk a külvilág dolgai iránt, és talán érzékenyebben reagálunk a fájdalomra. Emberek közé egyáltalán nem vágyunk, leginkább csak arra, hogy hagyjanak békén, nyugodtan fekhessünk az ágyunkban, és esetleg valaki tegyen az éjjeliszekrényünkre egy bögre meleg mézes hársfateát. Ezt a jelenséget – melynek a motivációhiány, egykedvűség, fáradtság, fájdalomérzékenység, társas visszahúzódás egyaránt része – citokinindukálta betegségviselkedésnek nevezzük. A betegségviselkedés természetes reakció, az immunrendszer és az idegrendszer együttműködésének eredménye, és azt szolgálja, hogy a szervezet erőforrásait a gyógyulásra, ne pedig az élet egyéb dolgaira fordítsuk.

Nem csak az egyént szolgálja, a közösséget is védi

A proinflammatorikus citokinek a betegségviselkedés mellett lázat is kiválthatnak. Míg néhány évtizeddel ezelőtt úgy vélték, a láz bajt jelez és mindenáron csillapítani kell, ma már úgy gondolják a szakemberek, hogy a láz a szervezet adaptív válasza: a fehérvérsejtek gyorsabban szaporodnak, a kórokozók működése viszont lassabbá válik magas hőmérsékleten. Az elmúlt években megjelentek olyan vélemények is, hogy amennyiben a testhőmérséklet nem szökik fel veszélyesen magasra, illetve a láz nem tartós, akkor nem feltétlenül szükséges csillapítani. Magasnak számít a 38,8–39,9 Celsius-fok (tehát ekkor már fontos a lázcsillapítás), 40 Celsius-fokos testhőmérséklettől pedig vészhelyzetről beszélünk, és feltétlenül szükséges orvost felkeresni.

pexels-polina-tankilevitch-3873188.jpg

A kutatók szerint a láz hasonló módon is szolgálja a gyógyulást, mint az influenzát, náthát és társait kísérő sajátos viselkedésegyüttes. Lázas állapotban a szervezet információfeldolgozási (kognitív) folyamatai csökkentett üzemmódban működnek, és az embernek nincs energiája társaságba menni. Ebből következően a láz és a betegségviselkedés nemcsak azért hasznos, mert általuk az egyén könnyebben kilábal a betegségből, hanem hatásukra a beteg izolálódik, ami elősegíti, hogy ne adja tovább másoknak a fertőzést, és a vírusok ne terjedjenek el az egész közösségben. A láz és a betegségviselkedés tehát az egyén túlélését és a csoport fennmaradását is támogatja.

Ne akkor legyünk nagylegények, amikor betegek vagyunk!

Amikor azt érezzük, hogy bujkál bennünk valamilyen betegség, vagy már elkezdett elhagyni az erőnk, teljesen felesleges úgy tenni, mintha nem így lenne. Jobb az ilyesmit felvállalni. Jobb azt tenni, amire a szerveztünk hív minket: elsötétített szobában pihenni, amennyit csak tudunk. Ha tagadjuk a helyzetet, és úgy folytatjuk a hétköznapjainkat, mintha mi se történt volna, azzal a saját gyógyulásunkat gátoljuk, és – ahogy az előző pontban kifejtettük – a hozzátartozóinknak, közösségünknek is árthatunk, pont azoknak, akiket a legjobban szeretünk.

pexels-andrea-piacquadio-3771115.jpg

Éppen ezért jelent óriási gondot, ha a beteg embereknek nincs lehetőségük arra, hogy betegszabadságra menjenek – vagy azért, mert egyébként is másfél ember munkáját végzik, és annyi a teendő, hogy nem tudnak kimaradni a munkából; vagy azért, mert nem engedhetik meg maguknak anyagilag, hogy kevesebbet keressenek egy betegség miatt. Szintén nagy hiba – bár sajnos bevett szokás –, hogy családi ünnepeken akkor is illik részt venni, ha taknyosak vagyunk, nagyokat tüsszögünk, és kókadtak vagyunk az álmosságtól – sőt még az érdemel dicséretet, aki ilyenkor is ott van és „tartja magát”. Pedig az lenne a felelősségteljes, ha a beteg ember inkább telefonon kívánna boldog ünnepeket, és békében kúrálna magát otthon, ünnep ide vagy oda. Ha valaki lábon és ráadásul közösségben hordja ki a betegségét, azzal magának és annak a közegnek is rosszat tesz, amelyben mozog. Ami tehát az őszi-téli betegségidőszakot illeti, bőven elkél a paradigmaváltás.

Kapcsolódó cikkek:

Szabó Elvira

A szerző pszichológiai témájú Facebook-oldala: Gyökerek és Szárnyak

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

Felhasznált irodalom:

Szólj hozzá

életmód immunrendszer Szabó Elvira koronavírus