2016. máj 30.

Nézzünk rá az oktatási rendszerünkre is!

írta: Éva28
Nézzünk rá az oktatási rendszerünkre is!

pencil-1010604_180.jpg

Ha már annyit foglalkoztunk a rendszerekkel (család, vállalat), ideje, hogy a manapság legtöbbet emlegetett rendszerünkről, az oktatásiról is beszéljünk.

Annál is inkább, mert most volt gyereknap, közeledik a pedagógus nap, így összeköthetjük a 'megemlékezéseket' a - reméljük - hasznos és előre vivő javaslatokkal,  megfontolni érdemes gondolatokkal. Hátha kezükbe kerül írásunk olyanoknak is, akik hasznosítani tudnak belőle valamit.

Forr a levegő az oktatás körül. Napi hírek: szegregációs téma, tankönyv rendszer, államosítás, alternatív, alapítványi iskolák szorongatása, Pisa felméréseken való egyre rosszabb szereplés, stb. - hogy csak a legaktuálisabbakat, legneuralgikusabbakat említsem. Rengeteg történet van bennem, sok pedagógus véleménye visszhangzik a fülemben, de ők többségükben (legalábbis az én környezetemben) passzívan, rezignáltan követik az eseményeket. Hallottam olyan véleményt is, aki szerint minden csodálatos és rendben van (persze nyilvánvaló, hogy ez hitbeli kérdéssé is vált) és olyat is, aki úgy véli, a ’hőbörgő’ tanárok mind balosok, a régi rendszer hívei.

Bojár Gábor, az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar cég, a Graphisoft tulajdonosa nyilatkozta Veiszer Alindának a start up-okról írt könyvében a következőt: „Problémát jelent, hogy a magyar oktatási rendszer egészen egyszerűen nem épít a csapatmunkára. Mindenki egyénileg szaval, old meg egyenletet, végez kutatómunkát. Az oktatási rendszerünk magoltat, de nem adja át az információszerzés, rendszerezés és megosztás képességét. Így aztán sokan már a csapatmunka súrlódásain elvéreznek.” (Veiszer Alinda: Bridge generáció avagy Álmokból üzletet: Prezi, Ustream, LogMeIn).

Sokszor hallottam már azt a megfogalmazást is, hogy az iskolában azt értékelik, ha valaki beolvad a tömegbe, nem egyénieskedik és – csendben, fegyelmezetten, nagyjából, mint egy robot – csinálja a feladatait, megtanulja a tanulnivalót. Az életben viszont azok a sikeresek, akik kiemelkednek a tömegből, szabad döntéseket hoznak, bátrak és nem rettennek meg a kitaposatlan utaktól. Ergo: az iskola nem az életre nevel. Ezt támasztja alá a Google HR főnöke, Laszló Bock is, aki a minap adott interjút a magyar Forbes magazinnak és többek között ezt mondta: „...rájöttünk, hogy az iskolai és a munkahelyi teljesítmény között nincs összefüggés. Többé nem foglalkozunk az iskolai eredményekkel, se az egyetemek nevével, hírnevével, hisz így elveszítenénk rengeteg más jelentkezőt, akik ugyanúgy lehetnek okosak, tehetségesek a munkában.”

wall-837313_180.jpg

Ez biztos, hogy így van (visszagondolva régi osztálytársakra, egyetemi társakra, rengeteg példám lenne), de egy nagy különbség van az amerikai és a magyar mentalitás és lehetőségek között: az USÁ-ban egészen máshogy kezelik és élik meg a kudarcokat. Nálunk, ha valaki kudarcokat él meg, már az iskolában is hamar bekerül a maga ’polcára’ és kap annyi negatív visszajelzést, pofont, hogy nehéz kitörnie és hinnie abban, hogy ez nem jelent semmit, ettől még lehet sikeres ember.

Az oktatási rendszer témája engem személy szerint is mindig nagyon érdekelt (valaha tanári pályára készültem, de az egyetem után – közgazdász tanári diplomát szerezve - arra jutottam, hogy inkább közgazdászként kezdek dolgozni). De a szakma iránti érdeklődés, az iskolai ’feeling’ és a fiatalokkal való foglalkozás valahogy nem hagyott nyugodni és nem véletlen, hogy most is benne van az életemben. Maga a coaching is sok rokonságot és átfedést mutat. Legalábbis én úgy vagyok coach, ahogy tanár lennék, ahogy szeretném, hogy működjön a ’tanárság’. Empátiával, nyitottsággal, toleranciával és kíváncsisággal. És segíteni akarással!

Meggyőződésem, hogy nem jó az oktatási rendszerünk, de annak közegével, társadalmi állapotainkkal is komoly problémák vannak, az elemzést ott kellene kezdeni, ha elemezni akarnánk. Mivel rájöttem, hogy röviden és velősen nem tudnék írni erről a témáról, ráadásul annyi elemzést lehet találni mostanában, hogy ezért arra jutottam, inkább körbekérdezem azokat a számomra mérvadó kollégákat, akikkel mostanában sokat dolgozom, akik véleményére sokat adok.

Feltettem tehát nekik a kérdést, mit gondolnak az oktatási rendszerünkről. Ők valamennyien olyanok, akik sokat tanultak életükben, dolgoztak sok szférában, ismerik a gazdasági környezetet, gyerekeik vannak, bizonyos értelemben van, aki tanít is közülük, tréningeket tart.

Ezeket mondták:

 

  • Szerintem az oktatási rendszer nagyon a lexikális, a valós életben csak nagyon csekély mértékben használható tudást ad a gyerekeknek, miközben nem tanítja meg őket a kreatív, problémamegoldó gondolkodás alapjaira, amivel viszont a munkaerőpiacon érvényesülni lehet/kell. Emellett 'szemet hunynak' afelett is, hogy lényegében már ma is - nem beszélve az 5-10 év múlva várható munkaerő piaci helyzetről - teljesen megváltoztak a munkakörök, így az ebből fakadó követelmények is. A követelményekre pedig az iskolában kellene felkészülni. Az Aranybulla mikor volt c. kérdések özöne és (nem)tudása helyett sokkal fontosabb lenne, ha mondjuk egy cég működéséről, a kapcsolatok fontosságáról, a kommunikációs készségekről vagy a 'hol/hogyan keresd a választ, ha nem tudsz valamit' típusú szemléletről tanulhatnának a gyerekek, erre felkészített pedagógusoktól.

 

  • Nem az életre készít fel az iskola. Emellett sokszor hallok olyat, hogy az jelentkezik tanító/tanárképzőbe, akit nem vesznek fel sehova, csak oda. Ez nem tudom mennyire általános, de visszagondolva a régi osztálytársakra, sajnos saját tapasztalatok is erősítik. Minden tisztelet a rátermett, elhivatott, motivált tanároknak! Azt látom, hogy ha 1-2 ilyen kijut a gyereknek, már örülhetünk.

 

  • Egyetértve a fentiekkel, a következőkkel tudom még kiegészíteni:

 

1, Oktatási rendszerünk elavult és a gondolkodás és kreativitás fejlesztése helyett az információátadásra fókuszál. Rengeteg időt töltenek a gyerekek az iskolában, többnyire ülve és frontális tanulással. A tanulás élménye elvész számukra, a természetes kíváncsiság és tudásszomj elkopik a merev és beszabályozott rendszerben. A tanárok idejét leköti a rengeteg adminisztrációs kötelezettség és nagyon kevés a szabadságuk abban, hogy mit és hogyan tanítsanak.

2, Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni - főleg kisiskolás korban - a művészetekre és a tapasztalati tanulásra építeni, a rengeteg elméleti, főleg bal agyféltekét használó oktatási módszer helyett. A jelenlegi iskolarendszer nem tudja kezelni az átlagtól eltérő személyiségeket, sem a később, sem a korábban érőket. A tanárok nincsenek megfelelően felkészítve arra, hogyan kezeljék a szociális viselkedés kapcsán felmerülő problémákat, ami legalább ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a tudásátadás, ha nem nagyobbal.

 

  • Most én éppen nem nagyon vagyok érintett  direktben, mert gyermekeim éppen kinövik lassan  már az egyetemet is, de mint ennek az országnak a polgára, egyáltalán nem mindegy, hogy itt mi történik. Az oktatás az egyik legfontosabb és szinte az egyetlen területe Magyarországnak, amelyiknek talán világviszonylatban volt valami komparatív előnye, és amire büszkék lehetnénk. Most ez látszik evaporálódni, és lassan de biztosan csúszunk le az átlag alatti mezőnybe.

Félek, hogy ez szinte szándékos, mert egy parancsuralmi jellegű vezetésnek nem kellenek a kiművelt emberfejek, nem kell a széles látókörűség, az is szuper, ha nyelveket nem nagyon beszélnek, mert akkor egy masszív réteg csak az ő rádiójukat hallgatja, őket olvassák.

Milliárdokat vonnak ki az oktatásból és ami történik, nekem színről-színre hasonlít ahhoz, amit G. Orwell megírt az 1984-ben.

Sok területen tehát tetten érhető a szándékos züllesztés, más területeken pedig csak nem csinálnak semmit, és tudjuk, hogy a magára hagyott rendszerek entrópiája, rendezetlensége csak nő, tehát maguktól felbomlanak. Tehát azonos befektetési szint mellett is mindig romlik az eredmény.

Nos, szerintem ez történik  ezzel is, a központosított szürkeállomány tékozlása és a régi szervezet züllesztése. Vagyis, a jelenlegi központosított struktúra hosszú távon biztosítja a jelen uralkodó trendet, és a kormányzatnak eszében sincs ezen lényegében változtatni. Látszat kozmetikázásokat fog ugyan csinálni, de biztosak akarnak lenni a dolgukban, tehát ebben nem fog semmi változni, hogyha rajtuk múlik.

 

  • Arra, hogy mit kellene tenni, a válasz ezek után nyilván minden, ami annak az ellenkezője, ami most folyik.

Tehát a központi struktúrát teljesen át kell alakítani, ahol az államnak egy, szinte a minőségbiztosítási rendszerek szintjén kéne szabályoznia, elsősorban annak az érdekében, hogy a silány rendszerek kimúljanak. Csak értékes, színvonalas oktatás működhessen, elégedett, motivált és minden szinten elismert oktatókkal. Tehát kiemelt anyagi és erkölcsi elismertség lenne szükséges,  ami sajnos alapvetően elveszőben van, vagy már el is tűnt.

Fontos lenne a decentralizált tulajdonosi struktúra, és felügyeleti rendszer. Minél tagoltabb ez a kép, furcsa módon megvalósulhat egy egészséges verseny a színvonalért és a minél korszerűbb tudásért. Ez nem azért fontos, mert jól hangzik, hanem ez a feltétele annak, hogy ne a múltnak képezzük a  szakembereket, hanem a jövőnek. Legyen kevés elit állami iskola, legyen sok önkormányzati, civil felügyeletű, egyházi szervezetben működő, alapítványi, és ki tudja, mi minden van még a világon. Nem kell semmit újra feltalálni, csak kicsit körül kéne nézni a világban, de legalább Európában.

Megmondom őszintén, próbáltam fiataloktól is begyűjteni hasonló véleményeket, de ők olyan elfoglaltak ezekben a hetekben, hogy maximum egy-egy fél mondatot,  ilyen félig vicces válaszokat kaptam: kezdődjön később a suli,  ne kelljen hajnalban kelni (ez nem is annyira vicces, folyton foglalkoznak vele, hogy a kamaszok fiziológiailag nem bírják a korai iskolakezdést); azokat a tanárokat, akiket senki nem bír és akik nem tudnak tanítani, tegyék ki az iskolából; legyen lazább a tantárgy/tananyagválasztás, ami nem érdekel, abból ne kelljen annyit tanulni, ami viszont igen, abból kapjak több lehetőséget; tanuljunk több informatikát, de úgy, hogy az tényleg korszerű, használható legyen; ne gyötörjenek ezzel a mindennapi testneveléssel, ha nincsenek meg hozzá a feltételek; ne kelljen énekből felelni és tesiből dolgozatot írni (ez sem vicc!).

A velük tett próbálkozásom másik tapasztalata az volt, hogy nem nagyon vannak hozzászoktatva ahhoz, hogy véleményt mondhatnak hasonló kérdésekben. Mesélték a kollégák a Templeton Programban (www.templetonprogram.hu), hogy voltak egy nemzetközi konferencián, ami EU-s országok részvételével, több napon át, több szekcióban zajlott. Voltak diák meghívottak is, akik külön dolgoztak és egyik feladatuk volt, álmodják meg a jövő iskolai, oktatási rendszerét. Kiderült, a gyerekek sokkal rövidebb idő alatt, sokkal frappánsabban, de nagyjából hasonló eredményre jutottak, mint tudós tanáraik, szakértőik.

Köszönöm a kollégáknak (www.smart-business-coachok.hu) a segítséget és szurkolok a józan belátás, a józan ész érdekében azoknak, akik tenni próbálnak valamit gyerekeink, a jövőnk érdekében.

Pedagógus nap alkalmából újra megnyílik nálam a pedagógusoknak felajánlott ingyen coacholási lehetőség (az első öt jelentkezőt szívesen látom egy coach ülésen, egyeztetett időpontban)!

 

Koskovics Éva

Coach

email: koskovics.eva@kokart.hu

www.kokart.hu

 school-1061372_180.png

Szólj hozzá

gyereknevelés nevelés gyerekkor coaching coach co