A pályaválasztástól a karrierépítésen át az örömteli munkavégzésig
Amikor a személyes képességek, az egyéni elvárások (igények) és a motiváció találkoznak
Mindenki ismer olyan embert, aki szinte zseniálisan okos, tehetséges valamiben, mégis élhetetlen, nem találja a helyét, valahogy sehol és semmiben nem boldogul?
Vagy hallott már olyanról, aki gyerekként megálmodott egy nagy álmot és aztán meg is valósította azt?
Ugye láttatok már ti is olyan embert, akinek nehéz elvenni a kedvét, akinek szinte minden feladathoz, minden programhoz van energiája, aki soha nem mondja azt, hogy én most ezt nem akarom, aki annak örül, ami van?! Nekik szinte teljesen mindegy, hol kötnek ki, mindenben meg tudják találni az örömüket.
Ezért olyan izgalmas kérdés ez a címben leírt téma! Érezzük, hogy nem egyszerű megtalálni a nekünk való munkát, karriert, hiszen sok dolog lehet a háttérben: az érdeklődési kör megtalálása, az egyéni, személyes tulajdonságaink, adottságaink, azoknak a reális felismerése (önismeret), a lehetőségeink (családi, pénzügyi, szociális háttér) és sokszor a véletlen, a szerencse.
Mi a nekünk való munka?
Ráadásul ma annyira gyorsan változnak a dolgok, hogy azt is figyelembe kell venni, amikor tanácsot adunk gyerekünknek, milyen szakmát, foglalkozást válasszon magának. Hosszú távra nehéz tervezni, hacsak nem olyan fix, örökéletű szakmákról van szó, mint pl. az orvos, tanár, pszichológus, fodrász stb. Majdnem írtam, hogy idegenvezető, de rájöttem, őt már simán kiváltja egy jó app, vagy majdnem mondtam, sofőr, de rájuk sem sokáig lesz már szükség. Bár, ha jobban meggondolom, az oktatás terén is egyre jobban várható az online módszerek térnyerése. Sőt, ha belegondolok, az orvosok előtt is sokkal változatosabb lehetőségek állnak, mint gondolnánk (orvos-informatikus, orvos látogató, kórházi orvos, plasztikai sebész stb.). Na ugye, hogy nehéz hosszú távon stabil pályát találni?
Sőt, hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, mi magunk is változunk. Amennyire megszokjuk minden téren a változatosságot és a színes, érdekes dolgokat, annyira igényünk lesz erre a munkánkban is (sőt, más téren is, ami nem mondható nagyon pozitív folyamatnak, gondolok itt pl. a párválasztás témájára). Idősebb rokonaink nagy része mind egy munkahelyen, egy foglalkozásban töltötte le a munkás éveit, mi pedig már úgy dolgozunk, hogy szinte fel sem merül ez bennünk. Persze régen a gazdaság szereplői is sokkal stabilabbak, kiszámíthatóbban voltak; ma jönnek-mennek a cégek, összeolvadnak, kiválnak, lehet menni külföldre, sőt, egy nap alatt hozhatunk létre mi magunk is vállalkozást. Egy garázsból, egy szobából, kávézóból el lehet kezdeni felépíteni egy későbbi világcéget.
Fiatalok, élethosszig tartó tanulás
Az élethosszig való tanulás biztosíthatja csak azt, hogy haladjunk a korral. És itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy mindig egy új szakmát kell megtanulni, de például maga a technológiai háttér is olyan gyorsan változik, hogy rá vagyunk kényszerülve arra, kövessük.
Fiatalokkal dolgozva két végletet látok: vagy hamar kialakul egy komoly, konkrét érdeklődési kör és annak vonalán vezet az egyenes út a célokig. Vagy teljesen belekavarodva a rengeteg információba, a tanárok, rokonok, ismerősök és barátok ötletei között vergődve, egyre jobban elbizonytalanodva nem tudni, merre is haladjunk.
Azért (is) jó fiatalnak lenni, mert akkor még tényleg el lehet hinni, hogy nem baj, ha nem jön be az első variáció, később is lehet váltani. Bár, ez ugyanígy igaz idősebb társainkra is, csak ők már többnyire nehezebben hiszik ezt el.
Épp a minap hallottam Mérő Lászlóval egy interjút, amiben azt mondta, a mai gyerekeket olyan dolgok, olyan problémák megoldására kell megtanítanunk, amelyekről ma még azt sem tudjuk, hogy léteznek. A ma problémái, azok a világméretű kérdések, megoldásra váró feladatok, melyeken jelenleg tudósok hada dolgozik és amelyekkel a sajtó napi szinten foglalkozik, valószínűleg 30-50 év távlatából visszanézve nevetségesnek tűnnek majd, mert egészen máshogy fognak alakulni a dolgok. Ez így volt mindig korábban is.
Az az igazság, vannak azért fix pontok, amelyekből ki lehet indulni. Én is emlékszem, hogy a nyolcvanas évek elején sokszor lázadoztunk, mennyi fölösleges dolgot kell megtanulnunk a Közgázon, amit soha nem fogunk használni. És volt olyan tanárunk, aki elmagyarázta, önmagában az fontos, hogy megtanulunk tanulni, feldolgozni egy anyagot, megvitatni, mert a minta megmarad, az agyunk dolgozik és soha nem lehet tudni, később hogyan vesszük hasznát. Ha az iskola megtanít kreatívan és önállóan gondolkodni, együttműködni a többiekkel, megtanítja előadni azt, amit tudunk, akkor már szinte mindegy, közben milyen tantárgyak égisze alatt teszi ezt.
Örömteli munka
Milyen kérdéseket érdemes tisztázni magunkban akkor, amikor a pályaválasztás, vagy pályamódosítás témája foglalkoztat minket? Most úgy próbálom ezt megválaszolni, hogy segítségül hívom azokat az információkat, amelyeket egy szakmai programon gyűjtöttünk össze vállalatvezetők, HR szakemberek segítségével. A kérdés arra irányult, hogy milyen egyéni igényeink működnek a háttérben, mi eredményezheti azt, hogy örömteli legyen a munkánk, élvezzük azt, amit csinálunk.
Ezek a közös gondolkodás eredményei (hozzávetőlegesen fontossági sorrendben):
- értelmes feladataink legyenek,
- legyen sikerélményünk, kapjunk pozitív visszajelzéseket,
- jelentsenek kihívást a feladatok,
- zavaró tényezők kizárása (munkakörülmények megfelelőek legyenek),
- elegendő idő legyen a feladatokra (komoly stressz-faktor tud lenni az időkorlát!),
- legyenek fejlődési, tanulási, előremeneteli lehetőségeink,
- anyagi szempontok (előfordul, hogy ez a legfontosabb, de általában a listának semmiképpen nem az elején helyezkednek el!),
- vegyék figyelembe az egyéni adottságokat (pl. ki mennyire gyors, ki mire képes, ki miben jó, milyen feladatokra vágyik),
- értékteremtés (akár a konkrét feladat, akár a cég, amelynek dolgozunk – fontos, hogy érezzük, értelme van a munkánknak, büszkék lehessünk rá kinek és/vagy mit csinálunk),
- pozitív, informális kapcsolatok a munkatársak között (könnyebb az együttműködés, kommunikáció is),
- humor (mint általában minden téren az életben, a munkában is jó, ha ott lehet),
- kreativitás, annak az igénye, hogy mi is létrehozhatunk valami újat (persze ez személyenként változó is lehet, vannak, akiket kielégít az, ha tőlük nem várják el az újítást, ők a precíz megvalósítással, az elvárások pontos teljesítésével járulnak hozzá a teljesítményhez).
Önismeret
Fontos, hogy ismerjük magunkat, legyen önismeretünk és legyünk tisztában azzal, milyen közegbe vágyunk, hol érezzük jól magunkat, hol tudjuk elképzelni a jövőnket. Számtalan a lehetőség:
- egy irodában, nyüzsgő, business-es környezetben, vagy
- egy szépségszalonban, sok nőci között,
- iskolában, egyetemen,
- egészségügyben, kórházban, idős emberek között, őket támogatva, másokról gondoskodva,
- kinn a természetben, erdőben, kertben, állatok között,
- utazgatva, nyüzsögve, mindig mozgásban léve,
- egyedül egy szobában a számítógépünkkel,
- a parlamentben, politikáról vitatkozva és sajtótájékoztatókon előadva magunkat (és amit elő kell adnunk…),
- ülve egy műteremben és rajzolva, festve, szobrászkodva, verseket írva,
- színpadon énekelve, táncolva, színészként szórakoztatva a nagyérdeműt,
- egy nagy gyárban irányítva a munkálatokat, átlátva a működés bizonyos fázisait,
- házakat, gépeket, folyamatokat tervezve, építve,
- stb-stb.
Érdemes felidézni gyerekkori élményeinket, álmainkat is, hátha segítségünkre tudnak lenni, mi volt az, amire vágytunk, amit megálmodtunk, ami régen vonzott minket, de aztán valami eltérített tőle.
A technika, amivel ezen gondolkodunk, dolgozni kezdünk sokféle lehet: készíthetünk magunknak excel táblát különböző szempontrendszerekkel, olvashatunk hozzá kapcsolódó cikkeket, szakirodalmat, figyelhetjük az álmainkat (vezethetünk álomnaplót), alkalmazhatunk bizonyos mindfulness-es technikákat (azaz az éber tudatosság elvén, csak úgy megnyitva magunkat az önreflexióra, az intuíciók szabad figyelésére) és persze dolgozhatunk szakemberrel is a kérdésen.
A gyerekeinkre visszatérve pedig azt hiszem, az a legfontosabb, hogy megtanítsuk őket jól élni, tanulni, nyitottnak lenni egymásra és a világra egyaránt. Persze ehhez jó lenne, ha olyan iskolákba járhatnának és olyan tanárokkal találkoznának, ahol és akik…. de ez már egy másik téma, tavaly júniusban sokat foglalkoztunk itt vele a Lelkizóna oldalán.
Koskovics Éva
coach