2017. ápr 29.

A boldogság tanulható!

írta: ur.anita
A boldogság tanulható!

Mondták már az ókori görögök is...

antique-893570_1280.jpg

Már az ókori görögök is... Hallottuk az iskolában számtalan téma kapcsán. Ez nincs másként azzal kapcsolatban sem, amit a modern tudomány mond arról, hogy az agy egy tanulásra, fejlődésre képes szerv - bármilyen életkorban, és igenis nemcsak a Pitagorasz-tétel, hanem a boldogság is tanulható! Kis filozófiai ízelítő következik az ókori gondolkodók boldogságra vonatkozó gondolataiból.

Az ókorban a filozófia nem holmi elvont tudomány volt, hanem nagyon is élő, mindennapi, sőt gyakorlatias diszciplína. Nem véletlenül tartották a költőket és a filozófusokat a legalkalmasabb személyeknek például az állam legfőbb vezető funkcióinak ellátására, hiszen az elméleti tudáson és műveltségen kívül iskolákat alapító és működtető, sok emberre hatással levő valódi vezetők voltak a filozófusok.

Az ókori bölcsek módszereit és tanítványaikhoz intézett kérdéseiket olvasva, egy sor tökéletes, akár ma egy az egyben alkalmazható coaching-kérdést látok, amelyek a tanítványok és olvasók belső erőforrásaira építettek és a saját megoldásuk megtalálására ösztönöztek. Zseniális gondolkodók, az emberi lélek kitűnő ismerői, módszertani szakértők, jó előadók, karizmatikus vezetők voltak egy személyben.

Manapság az emberek hajlamosak a boldogságot valami sorsszerű dolognak, a külvilágtól függőnek tekinteni, amire kevés a ráhatásunk, csak várunk rá, és majd egyszer csak lesz (ha nyerünk a lottón), vagy azt gondolni, hogy olyan nincs is, soha nem is lesz (legalábbis nekünk nem lehet). Pedig a modern tudomány, a pozitív pszichológia és az agykutatás utóbbi évtizedekben feltárt eredményei egyértelműen bizonyították, hogy az agy fejlődő, tanulásra képes szerv és ez a tanulékonyság a pozitív érzések megélésére, a boldogság tanulására is igaz - bármilyen életkorban. Érdekes, hogy már az ókori görög gondolkodók is a boldogságot a cselekvéssel kapcsolták össze - és ma már bizonyítani tudjuk, hogy helyesen gondolta ezt Arisztotelész:

A boldogság mindig tetteink következménye.

Szerinte a bölcs ember igyekszik a kínálkozó lehetőségekből és alkalmakból a lehető legjobbat kihozni. Tevékenyen, aktívan - nem pedig passzív várakozással. A boldogság nem egy előzményektől mentes élvezet, ami csak úgy megtalálja az embert, hanem egy folyamat, amire nemcsak hatással lehet az egyén, hanem bizonyos mértékig tudatosan is törekedhet rá. Az ókori boldogságfilozófiának ez a gondolata a mai neurobiológia fényében is megállja a helyét: a pozitív érzések nem a sors ajándékai (vagy csak ritkán azok), hanem meg kell dolgozni értük.

Az ókori görög filozófusok aszkézisnek nevezték azon próbálkozásaikat, hogy az önmaguk feletti minél nagyobb fokú uralom révén a saját érzéseik mestereivé és tudatos irányítóivá váljanak. Manapság az aszkézis szó hallatán az önkínzó, önsanyargató életmód jut az eszünkbe, de ez az értelme a kifejezésnek csak a középkorban jelent meg. Ógörögül az aszkézis szó egyszerűen csak 'gyakorlást' jelent. Minek a gyakorlását? Például a negatív érzéseink kordában tartásának (nem elnyomásának és negligálásának!) és a pozitív érzések előhívásának és megerősítésének gyakorlását.

Minden a gyakorlat.

Mondta Periandrosz, akit az ókori hét bölcs között tartottak számon, és a Kr. e. VII. században az egyik legismertebb filozófus volt. Később a filozófusok valóságos "boldogságiskolákat" üzemeltettek, ahol különféle gyakorlatokon, erősen az önismeretre és önfejlődésre irányuló kérdéseken és feladatokon  keresztül próbálták követőiket, tanítványaikat a jó vagy még jobb élet irányába terelni. Idegen volt tőlük az a választóvonal, ami ma a tudomány és az életművészet között húzódik. Töprengtek, elmélkedtek és tanításaikat úgy adták át, hogy azt tartották, a gondolat, az eszme csak akkor használ valamit és akkor van hatással az egyén életére, ha ténylegesen is gyakorolja az alkalmazását.

A véletlen nem részesíti az embert jóban vagy rosszban, csupán alkalmat ad neki ezekre.

Véli Epikurosz, a Kr. e. III. században élt filozófus. Etikai tanításának nem véletlenül alapelve az öröm, az erre való törekvés, és az embert mint boldogságot kereső lényt határozza meg. Epikurosz arra intette követőit, hogy lehetőleg semmi örömtelit ne halogassanak, mert senki sem tudhatja, mit hoz a holnap. A carpe diem elvét nemcsak tanításokban hirdette, de tanítványainak például mindennap lefekvés előtt értékelniük kellett a napjukat, hogy kellően a carpe diem jegyében telt-e és ők mit tettek ezért. Nem nehéz észrevenni a párhuzamot a mai pozitív pszichológia egyik jelentős képviselője, Sonja Lyubomirsky által javasolt napi szinten vezetett hálanapló és Epikurosz tanítványainak esti gyakorlata között.

Forrás: Stefan Klein: A boldogság képlete (Laurus Kiadó, 2007)

Ur Anita, coach

A szerző további írásait az Örömterv blogon olvashatod, még több információt a Coaching neked honlapon találsz.

Ha szeretnél rendszeresen Lelkizóna-cikkeket olvasni, kövesd a Lelkizóna oldalát a facebookon is!

 

 

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Szólj hozzá

boldogság