Néha magunk is rácsodálkozunk megérzéseinkre, sugallatainkra. Mennyire misztikus dolog ez, mi lehet a hátterében? Tudja egyáltalán valaki az igazi választ? Kollektív tudás, morfogenetikus mezők, isteni segítség, vagy csupán a véletlenbe utólag belemagyarázott dolog? Na és a legfontosabb kérdés: mennyire vegyük komolyan?

Mi jutna eszedbe, ha megkérdezném, mi volt az a legfontosabb felismerés, vagy döntés az életedben, amikor nem az eszedre hallgattál, hanem az ösztöneidre, az intuícióidra, a megérzésedre (a szívedre)? Hihetetlen történeteket hallhatunk, számos irodalmi példát és filmet is sorolhatnánk a témába vágóan. Egyesek az életüket köszönhetik annak, hogy egy hirtelen döntéssel bevállaltak valami kockázatosat, korábban elképzelhetetlent, mások azért, mert úgymond ’véletlenül’ születtek oda ahova, de vannak olyanok is, akik így választottak maguknak párt („Jött szembe a Moszkva téren egy férfi és éreztem, ő az én életem párja. 28 éves voltam, átsuhant az agyamon, ha most elszalasztom, ki tudja, összehoz-e még vele valaha az élet. Leszólítottam. 25 éve a férjem.”).

Persze megvan az a veszély is, hogy valami téves sugallat hatására hozunk egy hirtelen döntést és később bebizonyosodik, jobb lett volna az eszünkre hallgatni. De tudjuk, semmi nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik…

Szerintem ettől (is) olyan izgalmas és érdekes az élet, hogy soha nem számíthatjuk ki pontosan, tetteinknek milyen következményei lehetnek. Mindenesetre én azt hiszem, kellő önismeret és tapasztalat után lehetünk bátrak és hagyatkozhatunk a megérzéseinkre. Ezt mindig is így gondoltam egyébként (sok saját, személyes élményem is van, ami kellően megalapozza ezt), most azonban, miután olvastam Jean Shinoda Bolen könyvét /Bennünk élő idősödő istennők/, még inkább megerősödött bennem ez a meggyőződés.

Már korábban is írtam arról itt, mennyire izgalmas kérdés ez a fajta intuitív működési mód, mennyire fontos, hogy használjuk a jobb agyféltekénket is. Azt látom, az igazán izgalmas, kreatív, nyitott emberek nagyon is hagyatkoznak erre a határtalan lehetőségre, mondhatnám, folyamatosan nyitva tartják az antennáikat. És hangsúlyozom, nem csak a nők rendelkeznek ezzel a képességgel!

Visszatérve a könyvhöz:

Szerzője jungiánus pszichoalanitikus, a San Francisco-i pszichiátriai Klinika professzora. Korábban megjelent könyveiben, a Bennünk élő istennők és a Bennünk élő istenek című könyvekben már bemutatta és elemezte azt, hogy mindannyian úgy működünk, hogy vannak a külső elvárások (sztereotípiák) és a belső hajlamok (archetípiák), melyeket nagyon érdemes összhangba hozni. Az archetípusokat a görög mitológia istennőivel, illetve isteneivel személyesítette meg. Mellesleg kis vallástörténeti hátteret is kapunk ezekből a könyvekből úgy, hogy közben szórakoztató, mai életünkre és világunkra is rámutató gondolatokkal gazdagodhatunk.

Nagy szakmai tapasztalatainak hatására, illetve köszönhetően annak, hogy a nőiség, a nők életkori változásai, és fejlődési útja külön is izgatja, vezette őt arra, hogy az életük harmadik harmadába lépő nőkkel külön is foglalkozzon. Itt már nem csak a nyugati világ mitológiáját, hanem annál nagyobb kört vesz alapul, mert úgy érezte, ezekkel jobban leírhatóak azok a folyamatok, amelyek jellemzik ezt az életkort.

Így fogalmaz: „Ezek az energiák a bölcsesség, spiritualitás, szexualitás, együttérzés, éltető humor és a határozott döntéshozás képességében nyilvánulhatnak meg."

Csak ízelítőül egy istennő, Szófia a spirituális bölcsesség vagy lelki tudás archetípusa. Szófia nevét a Konstantinápolyban található csodálatos kupolás templom, a Hagia Sophia tette leginkább ismertté. Szófia a zsidó-keresztény örökség része, az I. században töltött be leginkább szerepet a gnosztikus keresztények hitvilágában. Aztán a IV. században eretnekké nyilvánították és üldözték őket az ortodox keresztény püspökök. A XX. században egy egyiptomi ásatás során előkerült írásokból, evangéliumokból több információ is kiderült róla is és a gnosztikusokról.

Azt írja a könyv: „A nő életének első és második szakaszában a következő feladatok kötnek le minket: objektív tudás és tapasztalat gyűjtése, megbirkózni a szükségletekkel és a realitással, célokra és kapcsolatokra koncentrálás. Ehhez kapjuk a Bölcsességet. Valamikor a harmadik életszakaszba lépést követően a prioritások megváltoznak és a fő kérdés az lesz, hogy: Mi az, ami most számít? Ekkor jön el Szófiának, a misztikus és spirituális bölcsesség archetípusának az ideje.”

„A görög nyelv megkülönbözteti az objektív tudást (logos), a szubjektívtől (gnózis). Az objektív tudás megszerezhető tanárok, könyvek vagy valami rajtunk kívülálló megfigyelése által. A gnosztikus vagy (egy másik írásmód szerint) noetikus tudás revelatív, ösztönösen igaznak megélt lelki tartalom. Szerintem a gnózis olyan lelki tudás, ami a csontunkig hatol. Amikor a halálos betegségről, mint lelki élményről írtam (könyvem címe a Close to the Bone volt), mivel ha egy ilyen betegség tör ránk vagy szeretteinkre, akkor az minden szükségtelentől megfoszt bennünket, és csak az a lelki tudás marad, ami a csontunkig hatol. Lelki szinten megadatik a tudás, hogy lelki lények vagyunk, akik emberi utat járnak, a tudás, hogy az életnek célja van, a tudás, hogy szeretnek minket, a tudás Istenről és a tudás, hogy egy olyan univerzum részei vagyunk, ahol minden mindennel összefüggésben áll.”

„A gnosztikus görögök szóhasználatában a ’gnózis’ ösztönös meglátást jelent, olyan intuitív folyamatot, melynek során mélyebb ismeretet szerzünk önmagunkról. Ez a gnosztikusok hite és misztikus élményei szerint egyszersmind Isten ismeretével is megajándékoz. Ez a folyamat hasonlóságokat mutat a jungiánus analitikusok Selbsttel kapcsolatos individuációs munkájával. A személyt (vagy egót), ha kapcsolatba kerül a Selbsttel, olyan érzés tölti el, hogy életének értelme van. Ez csakis szubjektív lelki tudás lehet….

Gnózis az a gyakran rejtélyes tudás, amit a férfiak hol felmagasztalnak, hol lealacsonyítanak, mindenesetre „női megérzésnek” neveznek. Távolról sem rejtélyes, csupán arról van szó, hogy a nők észreveszik, ami körülöttük történik, és ezt az észlelést intuitív módon dolgozzák föl. Ehhez ismerni kell az embereket, fel kell tudni mérni, hogy milyen a személyiségük, a felszín mögé kell látni, meg kell érezni a lélek jelenlétét vagy hiányát. Amikor valami ösztönösen bekattan, például megérezzük a sorok között rejlő szexizmust, vagy hatalmi politizálást, az gnózis. Az Aha!-élmény, amikor valami fontos dolog hirtelen értelmet nyer számunkra, az gnózis. Az a pillanat, amikor megbizonyosodunk arról, hogy házastársunk hűtlen, az is gnózis. A belénk hasító lelkiismeret-furdalás szintén gnózis.”

Szóval, hihetetlen izgalmas a könyv és az a gondolatiság, amit feltár előttünk. Ha nem tudunk megbirkózni valami nagy problémával, ha érezzük, hogy nem vagyunk a helyünkön, akkor mindenesetre érdemes elgondolkodni azon, mennyire mások elvárásai mentén élünk, illetve mennyire járjuk a saját utunkat. Ne ijedjünk meg attól sem, hogy úgy érezzük, változunk és másokat se ítéljünk meg azért, mert régen netán mások voltak. Ez a változás legtöbbször egy organikus, természetes folyamat eredménye.

Kinek-kinek mekkora igénye és nyitottsága van arra, hogy ebben isteni hatást, spiritualitást, kollektív tudatalattit, vagy egyéb izgalmas hátteret keressen, vagy beéri egyszerű biológiai okokkal, ez egyéni és szabadon választható. Mint oly sok más is az életben! Ugye tudjátok?!

Koskovics Éva