Első lépések:

1. Csak a saját álmainkkal próbálkozzunk, mert a másokét könnyen félremagyaráznánk
2. Tegyük félre az „álmoskönyveket”

Hogyan születnek az álmok?

Az álmainkat mi magunk hozzuk létre múltbeli tapasztalataink és a naponta szerzett friss benyomások alapján. Vannak olyan álmok is, amelyekbe kollektív (általános emberi, mindannyiunkra jellemző, ún. archetípusos) szimbólumok szövődnek, de ezek ritkábban fordulnak elő. 

Éber állapotban minden bennünket érő impulzusra keletkezik valamilyen reakció az idegrendszerünkben (még akkor is, ha ez nem látható a viselkedésben). Először egy nagyon gyors, automatikus összehasonlító folyamat során felmérjük, hogy veszélyes-e a beérkező inger, illetve, hogy a rendelkezésre álló neuronhálózatok (inger-válasz mintázatok) közül melyikre hasonlít leginkább (ismerős-e). Ha nem is veszélyes és nem is ismerős, akkor a szervezetünk ún. orientációs reakciót ad, azaz ismerkedni kezd az új ingerrel, helyzettel. Ha a keletkező benyomások emlékeztetnek valamilyen korábbi tapasztalatra, akkor hajlamosak vagyunk egy már ismert módon válaszolni. Például, ha valakivel kellemetlen vagy bántó élményünk volt korábban, akkor egy erre emlékeztető arckifejezés vagy hanghordozás tudattalanul is felidézheti a korábbi negatív érzelmeket. Ez lehet az alapja annak, hogy van, akit már első látásra ellenszenvesnek találunk.

Az alvás álomfázisában tovább „dolgozunk” a bennünket foglalkoztató benyomásokon, eseményeken. Lehet, hogy napközben nem volt időnk – vagy nem szokásunk – azzal foglalkozni, hogy egy-egy esemény, találkozás milyen hatást gyakorolt ránk. Idegrendszerünk azonban rögzített minden információt és az azokhoz kapcsolódó érzéseket is. Álmunkban, a nap folyamán megélt benyomásokat „rakjuk rendbe”, azaz raktározzuk saját „polcrendszerünkbe”, mégpedig a múltbeli élményekhez való hasonlóság alapján. Ilyenkor - álmodás közben - egy külső megfigyelő azt látná, hogy a szemünk nagyon gyorsan ide-oda mozog, ezért is hívják ezt az alvási periódust REM-nek (angolul Rapid Eye Movements), azaz gyors szemmozgások szakaszának.

Kezdődhet a nyomozás! 

Bár alváskor a tudatosság csökken, mégsem szűnnek meg teljesen azok a pszichés cenzúrázó folyamatok, amelyek énképünket védik. A védőmechanizmusok letilthatják olyan összefüggések közvetlen meglátását, amelyeket nehéz lenne önmagunk előtt felvállalni (pl. negatív érzéseket egy fontos, szeretett személlyel kapcsolatban). Ilyenkor az álomkép „csal” (pl. torzít, csúsztat, álcáz). Ami valódi marad, az a megtapasztalt érzelem.

Ezért van az, hogy az álom tartalmánál, képeinél lényegesebbek a közben megélt érzések. Ha valóban meg akarjuk érteni, hogy miért álmodtuk éppen most, éppen ezt, akkor az érzelmek fonalán haladva juthatunk el a lényeghez.

Nézzünk egy példát: ha azt álmodjuk, hogy szomszédunk – akivel egyébként nincs különösebb bajunk – éjszaka megtámad, kirabol és megver, nem feltétlenül helyes rögtön levonni azt a következtetést, hogy a szomszéd utál bennünket és jobb lesz vigyázni vele. Ehelyett idézzük fel, hogy milyen érzéseket éltünk meg álmunkban: félelmet, haragot, csalódottságot, értetlenséget? Ennek az érzésnek a nyomán – lehetőleg nyugodt körülmények között, relaxált állapotban – pörgessük vissza az emlékeinket, hogy mostanában mikor, kivel vagy mivel kapcsolatban futott át bennünk hasonló érzés. Asszociáljunk szabadon, azaz, hagyjuk, hogy a benyomások maguktól merüljenek fel, mi csak figyeljünk. Ha jó nyomon járunk, egyfajta „aha”- érzést élünk majd át. Lehet, hogy arra is rájövünk, hogy miért pont a szomszéd képében jelentkezett az „ellenség” (hol van a hasonlóság). Ennek óriási előnye, hogy nem fogjuk gyanúsan méregetni mit sem sejtő szomszédunkat, megalapozva ezzel kapcsolatunk megromlását.

A következő héten a rémálmokról és az alváshigiénéről is szó lesz.

Dr. Mogyorósy Zsuzsanna

A Lelkizóna írásait kövesse a facebookon, hogy ne maradjon le a legújabb bejegyzésekről!

saját blog: Pszichológus a galériában