Tavaly nyáron vettünk egy tévét, az apropó a foci VB volt, mi más. Azóta időnként kapcsolgatom fáradt perceimben a készüléket, mióta pedig a fiam "nagyobb" (16 hónapos), előfordul, hogy a mesecsatornán ragadunk. A pszichológus-anyuka  TV-ellenességét legyőzte a praktikum: annyira jó, hogy néha van 10 perc szabadidőm, annál tovább úgysem köti le a gyerekemet a mese. Aki pedig TV-t néz, az reklámot is néz, hiszen - némileg etikátlan módon - a gyerekeknek szóló műsorok is tele vannak tűzdelve "ezt vetesd meg a szüleiddel" - típusú spotokkal. Szóval úgy alakult, hogy mostanra elég friss kép alakult ki bennem arról, hogy mit is akarnak eladni nekünk a gyerekeinken keresztül. 

A legtöbb játék "okos", "intelligens", "interaktív".  A babák sírnak, bekakilnak, a madárka fütyül, a papagáj utánozza, amit mondasz, barkochbázni pedig már egy géppel is lehet, a kis tigris (?) ugyanis kitalálja, mire gondoltál. Ez nagyon jól hangzik, de mit is jelent valójában? A modern, korszerű játék tulajdonképpen megkönnyíti a gyerek és a szülő dolgát is. Nem kell elképzelni, hogy a játékbaba beteg, mert magától is megmondja, és még a "popója is kipirosodik". Nem kell eljátszani, hogy egy plüssállat tud beszélni, mert hát minek is?Kevesebb kreativitással és gyengébb fantáziaműködéssel is egész jól meg lehet úszni. A másik, hogy mivel a játék "interaktív", a gyerek egyedül is elvan vele, legalábbis valószínűleg ezt ígérik a játékcégek. Ha lehet egy tigrissel is barkochbázni, minek nyúzzam anyut? Ha le lehet tölteni ezt meg ezt az applikációt, akkor egyedül játszani nem is olyan rossz. 

Nem vagyok a fejlődés és a technika ellensége, mielőtt még valaki azt hinné! Azt sem gondolom, hogy a gyerekeknek olyan játékokkal kellene játszania, mint a nagyszüleinknek, vagy nekünk. Azt viszont érdemes volna végiggondolni, hogy az ajándékainkkal mit szeretnénk tanítani a gyerekeinknek.  

Igazából egy Facebook komment volt az, ami e bejegyzés megírására sarkallott. Ez talán csak hab volt a tortán, mert ahogy közeledik a karácsony, egyre több olyan bejegyzést olvasok, amiket kétségbeesett anyukák írnak: "mit vegyek az 1-2-3 éves gyerekemnek ajándékba?!" Legutóbb egy anyuka kifakadt, és leírta, hogy mennyire drágállja a játékokat. Megkérdezte tőlünk, anyukatársaktól, hogy vajon "ciki-e" használt ajándékot venni a 13 cm-es lábméretű, vagyis kb. 1 éves gyerekének. Nem ciki, ennyi a rövid válasz, amit szerintem minden jóérzésű ember zsigerből rávág erre az őszinte kérdésre. Viszont komolyan elgondolkoztam, hogy vajon mi ennek a kérdésnek az alapja és forrása? A válasz szerintem összefügg azzal, amit a reklámok sugallnak.

Minden normális szülő jót akar a gyerekének. Azt akarja, hogy a gyereke boldog legyen, okos legyen, fejlődjön. Az ideális játék a reklámok szerint fejleszt, okosít, interaktív, három nyelven beszél, és naná, hogy elem kell hozzá. A jóhiszemű szülő szép lassan maga is azt gondolja, hogy a fél éves gyereke lemarad valamiről, ha nincs beszélő kutyusa tízezerért, vagy ha egy évesen nem tud közel húszezres tanulóasztallal játszani.

Ezzel szemben az igazság az, hogy ha beszélsz a gyerekedhez, mesélsz neki, közösen játszol vele BÁRMIVEL, legyen az egy lábos, egy kisautó vagy egy baba, és lehetősége van mozogni (udvar, játszótér), akkor mindent megtettél a fejlődéséért.

Számít a környezet, de higgyétek el, hogy ha a kellő minimum (étel, biztonság, figyelem, szeretet) megvan, akkor az első életévekben sok valódi személyes interakció, ének, birkózás jobban fejleszti az idegrendszert, mint bármelyik drága okosító játék. A természet ilyen szempontból nagyon igazságos, mert egy afrikai törzsben született gyerek és egy gazdag európai család csemetéje az első 1-2 évben kb. ugyanúgy tud fejlődni.

Lehet, hogy később, amikor a gyerek már közösségbe jár, egyre jobban fogja érdekelni, hogy a többiek mivel játszanak, majd iskoláskorban ez fokozódik, és fontossá válik a márka és a dolgok értéke (ára) is. De érdemes végiggondolni, hogy amíg szinte tisztán a család hatása érvényesül, mit akarunk tanítani a gyerekünknek. Azt, hogy minél drágább valami, annál jobb? Hogy csak márkás cuccnak lehet örülni? Hogy az ajándékozás valami fárasztó procedúra, ami miatt anya és apa ideges? 

Lehet drága ajándékot venni, főleg, ha az ember megteheti. De: aki nem teheti meg, vagy nem akarja megtenni, semmivel sem rövidíti meg a gyerekét! Ez a lényeg.

Mindezt végiggondolva arra jutottam, hogy én ezek szerint az alapelvek szerint szeretném a fiamnak megteremteni a karácsonyt:

1. A kevesebb több. Túl sok tárgyhoz egy kicsi gyerek nem tud kötődni. Ha belegondoltok, hogy a 3 év alatti gyereketek mivel is játszik, valószínűleg ti is arra juttok, hogy pár kedvence van, és azon kívül nagyon jól elvan egy üres flakonnal, leköti egy kábel, vagy bármi, amit először lát. Ha egyszerre kap 5-10 tárgyat, nem fogja tudni értékelni. Ennél már az is jobb, ha a szülő elrakja az ajándékok egy részét, és szép lassan adagolja, ahogy telnek a hetek. 

2. A meglepetés öröme. Az egész ajándékozásban szerintem a legizgalmasabb, ahogy a gyerekek várakozással bontogatják az ajándékukat, és élvezik az egész karácsony ünnepélyességét. Még ha nem is értik még, mi az a karácsony, azt ők is látják, hogy másképp történnek a dolgok, mint egy átlagos hétköznap.

3. Adni jó! Amint nagyobb lesz a gyerekem, szeretném megtanítani arra, hogy ő is adjon. Erre szerintem nagyon jó lehetőség pl. a cipősdoboz akció, amikor együtt becsomagolunk egy másik gyerek számára néhány játékot és édességet. 

4. Minőségi idő együtt a családdal. Ezen szerintem nincs mit magyarázni.

A listám még azt hiszem nem teljes, de van pár évem csiszolni rajta.

Szorongásmentes készülődést mindenkinek! 

A cikk eredetileg a szeretemaferjem.blog.hu oldalon jelent meg.