Közeledik az év vége, legalábbis az iskolában. Nem egyértelmű, hogy ki írogatja majd boldogabban az áció-kációt: a diákok, a tanárok, vagy a szülők. Mindannyian fáradtak, megváltásként várják a nyarat. Ilyenkor jólesik álmodozni, tervezgetni: mi tetszik, mit lehetne a jövőben másképp csinálni, mikor lennének szorosabb barátságban az iskolával. Erről kérdeztem kicsiket és nagyokat.

Ildikó könnybe lábadt szemmel meséli, hogy az utolsó napokat tölti az osztályával. Ő kérte, hogy nyugdíjba mehessen – ledolgozta a kötelező éveket, és anyagilag is jobban jár így. Nagyon kimerült, az újfajta dokumentáció, a tengernyi papírmunka szinte egy külön állásnyi időt követel tőle. És még csak most jön a sok évzáró értekezlet, a bizonyítványírás, stb. Reggel 7-kor már az iskolában van, és sokszor késő délutánig korrepetál, versenyre, fellépésre készül a diákokkal. Ezután következik a dolgozatjavítás, felkészülés az órákra, és a szüntelen adminisztráció, adminisztráció, adminisztráció… Családi ok is közrejátszott a nyugdíjazási kérelmében, beteg szüleinek egyre nagyobb szüksége van Ildire. De férjének és két fiának is sokszor nélkülöznie kell őt. 

A nehézségeket szívesen felejti majd el, de annyi minden hiányozni fog! A gyerekek ölelése, csillogó tekintete, a közös programok, erdei iskolák, kirándulások, az együtt elért sikerek. „Enélkül a szeretet adag nélkül nem is tudom, hogy fogom kibírni” – mondja elérzékenyülve Ildikó. 
„Hogy milyen az én álomiskolám? Nem baj, ha nincs szappan a mosdóban, ha hiányzik a csempe a falról, ha le vannak kopva a lépcsők – mint a mostani helyen. Csak ne legyen mindenben megkötve a pedagógusok keze, és ne értelmetlen papírmunkával menjen el a drága idő” – teszi hozzá. 

Bettina egy másodikos kisfiú édesanyja. „Csupán” annyi a vágya az álomiskolában, hogy kevésbé terheljék a gyerekeket, és a tanárok figyeljenek a diákokra. Hallgassák meg őket és vegyék észre, ha valakit folyamatos támadások érnek. „Ezen kívül szívesen fogadnám, ha lennének közös programok a szülőkkel” – mondja.

Anita egymásra épülő, logikus tananyagot kívánna a gyerekeinek, amit játékos formában, szabad mozgással (akár térdeplőszékkel, kanapéval az osztályban). „Örülnék a kis létszámú osztályoknak, jól felszerelt tornatermeknek, úszómedencének, érdekes délutáni programoknak, sok kirándulásnak. De legfőképp annak, ha nem a hibát keresnék a gyerekben, hanem az erőfeszítést értékelnék. Tudom, álmodozom…” – teszi hozzá lemondóan az édesanya.

Marcell álomiskolájában a gyerekek gyerekek maradhatnak, nem "versenylovakká" teszik őket. Ezen kívül fontosnak tartja, hogy a számítástechnika az oktatás része legyen. "Ma már nem lehet kikerülni ezt a területet, annyira átszövi a mindennapokat. Mutassuk meg a diákoknak, hogy mennyi mindenre lehet használni az eszközöket - a játékon kívül is" - mondja mosolyogva. 

Saci nagycsoportos óvodás, nővérétől már sokmindent ellesett. Számolja a napokat, hogy mikor mehet ő is iskolába. „Az egy kicsit rossz, hogy nem járhatok egy csoportba Ancsával, de azt mondta, majd a szünetekben meglátogat. Azt várom a legjobban, hogy nekem is legyen Jégvarázsos iskolatáskám. Anyával nyáron megvesszük” – ugrál örömében a kislány.

A nyolcéves Balázst éppen a menza felé tartva kérdezem az álomiskoláról, talán ez is az oka, hogy főleg gasztro vonalon mozgunk. „Hát, most szerencsém van, mert finom az ebéd, de egyébként nem nagyon szokott jó lenni. Ha enyém lenne az iskola, pizza lenne meg palacsinta. Anyukám sütné mindenkinek, mert az ő palacsintája a legszuperebb”. Erre Balázs barátai is egyetértően bólogatnak, és a társaság elviharzik a „kajálda” felé.

A hatodikos Bálint egy szép udvarról álmodozik. „Ne csak egy ilyen kis betonizé legyen, hanem kosárpálya és nagy füves rész. Alsós koromban pedig biztos örültem volna, ha van homokozó. Ja, és még az is jó lenne, ha iskola után meg hétvégén nem kéne olyan sokat otthon tanulni” – osztja meg.

A gimnazista Adél azt szeretné, hogy tanulmányai vége felé több beleszólása legyen abba, hogy mit és mennyit tanul. „Van kis meg nagy fakt, de még így is sok olyan tárgy marad, ami nem fog kelleni a továbbtanuláshoz. A kémiát például tökre nem értem, és nem is érdekel. Csökkenteném az évi kötelező tananyagot. Azt hallottam, hogy a finneknél, vagy svédeknél – nem tudom pontosan, valamelyik északi országban - csak négy órájuk van a diákoknak, és mégis nagyon sikeresek. Akkor nekem miért kell reggel fél 8-ra bejárnom énekre, és aztán délután 3-ig maradni?” – teszi fel a kérdést a kamaszlány.

A választ nem tudom. Azt viszont igen, hogy „álomiskola” témában sokkal elrugaszkodottabb dolgokra számítottam. A napi pizza menü - gyanítom -, nem működhet, de a kérések többsége szerintem teljesen megvalósítható.
Én arról álmodozom, hogy Sacinak és a sok, hozzá hasonló, iskolába készülő gyereknek még hosszú éveken át maradjon meg a lelkesedése. Hogy a diákok a varázslatot lássák a suliban.
Azt a helyet, ahol vidáman együtt lehetnek, ahol figyelnek rájuk, ahol tanulhatnak, bátran kérdezhetnek. Ahol ismerik és elismerik őket. Ahol saját magukhoz képest figyelik a fejlődésüket. Ahonnan csilingelő hangon hozzák haza a mesélnivalókat, az új felfedezéseket. Ahol rájönnek, hogy a világ színes és érdekes, nem egy unalmas magolnivaló. Ahol az elméletek mögött meglátják a valóságot is: a leeső labdát, az olvadó cukrot, a gyorsuló vonatot, a pénz fogalmát, az újrahasznosított papírt, a kultúrák sokféleségét. Ahol haladnak a korral és az új igényekkel. Ahol tudják (pontosabban: tudomásul veszik), hogy "Z" generációsok ülnek a padban. Ahol a gyerekek megtanulnak együtt dolgozni, és észreveszik, hogy mindenki másban ügyes. És mindenki ügyes valamiben. Ahol nem félnek, nem rágják tövig a körmüket, nem lesz gyomorgörcsük és nem fáj a fejük minden nap. Ahol akkora csomag útravalót kapnak, amiből felnőtt korukig tudnak csipegetni. 

Kívánom, hogy minél több helyen legyen így! 
A közelgő Pedagógus Nap (június 5.) alkalmából pedig köszönöm azoknak a tanároknak a munkáját, akik a nehézségek ellenére is képesek mosolyogva köszönni reggelente a diákoknak. Akik nem felejtették el, hogy ők is voltak gyerekek. Akik a tananyagon kívül emberi értékeket is átadnak. Akik barátok és példaképek egyben. 

Czecz Fruzsina
pszichológus

Ha szívesen olvasnál még gyerekneveléssel kapcsolatban, csatlakozz a "Gyerekkel vagyok" blog facebook oldalához!