Közhely, de igaz, hogy eltűnt a csend az életünkből. Ha valaki nem hiszi, akkor csak egyetlen percig maradjon csendben és figyeljen egy átlagos hétköznap délután egy átlagos méretű város zajaira, akár a lakásában, akár a munkahelyén. Elképesztő mennyiségű hang, zaj jut el hozzánk. Pedig a csend épp olyan nélkülözhetetlen, mint az alvás. Hiányában túlterhelődik, kimerül az idegrendszer.

A csend áldásos hatásait – a józan megfontoláson túl  - számos kutatási eredmény is alátámasztja:

Míg a hangos zene, de főként a zaj növeli a stresszhormon-kibocsátást és ezáltal a vérnyomást, a szívfrekvenciát és a légzésszámot, addig 1-2 perc csend elegendő ahhoz, hogy a stressz indukálta folyamatok iránya megforduljon, a vegetatív idegrendszer regeneráló működésmódba kapcsoljon át. A csend a relaxációs zenénél is hatásosabb, írja egy 2006-os tanulmány.

Ha csendben vagyunk, újratöltődhet kimerült mentális kapacitásunk (a figyelemkoncentrációt, döntéshozatalt, tervezést, kitartást igénylő feladatokban nélkülözhetetlen „energiaraktárunk”).

Egy 2013-ban publikált kutatás arról ír, hogy 2 teljes óra csend elég ahhoz, hogy az agy hippocampus nevű régiójában beinduljon a neurogenezis, azaz új idegsejtek fejlődjenek. Ez a terület kapcsolatban áll a tanulással, a memóriával és az érzelmekkel.

Egy csendes, magányos séta biztonságos természeti környezetben lehetővé teszi, hogy az idegrendszer elengedje a folyamatosan figyelő, készenléti állapotot, s ezáltal valódi megnyugváshoz jusson.  Agyunk „őrszeme” az amygdala is takarék-üzemmódra kapcsolhat, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a stresszállapotok okozta feszültség oldódjon.  Ha rendszeresen lehetőséget teremtünk magunknak a csendre – akár egy jó sétával, akár relaxációval vagy meditációval – az amygdala méretében is kimutatható a csökkenés, s ezzel együtt a szorongás és félelemérzés is mérséklődik.

A természetben töltött idő jótékony, mentálisan is energetizáló hatását számos kutatás igazolja.

Ha a hétköznapokban nincs időnk a természetjárásra, pár perc csendes egyedüllétet mindenképp érdemes megvalósítanunk. Ezalatt elvégezhető néhány olyan gyakorlat, ami hasonlóan pihentető, regeneráló hatású, mintha a természetben sétálnánk. Ebben a cikkben bemutattam néhány ilyen technikát: „Kell egy kis áramszünet.”

Hadd szóljak még egy áldásos hatásáról a csendnek: ha nem kell kifelé figyelnünk, ha nem tartja fogva valami vagy valaki folyamatosan a figyelmünket, akkor lehetőségünk nyílik befelé is „fülelni”. Meghallhatjuk saját érzéseinket, észrevehetjük csírázó késztetéseinket, megengedhetjük magunknak, hogy elmerüljünk valamely fantáziánkban, ami akár egy későbbi alkotótevékenység kiindulópontja is lehet. Kreativitásunknak mindenképpen jót tesz, ha relaxálhatunk, s közben szabadon kalandozhatnak a gondolataink.

S hogy a másik oldal mellett is szóljak: talán azért is ódzkodunk a csendtől, mert ha már régen nem figyeltünk befelé, valóban félelmetes lehet a csendben megnyíló mélység: előkerülhetnek régóta elnyomott rossz érzések, félelmek, s az ezekkel kapcsolatos tehetetlenség okán még stresszesebbek leszünk, mint voltunk. Magam is tapasztaltam, van olyan, hogy nem a csend és relaxáció a legjobb első lépés a megnyugvás útján. Van, hogy érdemes előbb átalakítani (megszelidíteni), levezetni  a feszültséget valamilyen aktivitással, mint amilyen a nagymozgásokat igénylő sport, tánc, stb. Ám ezzel csak átmenetileg „kezeltük” a feszültségeinket. Egyszer el kell jutnunk oda, hogy szembe merjünk nézni mindazzal, ami nyomaszt. Ehhez viszont szükségünk lesz a csendre.

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

pszichológus

A Lelkizóna írásait kövesse a facebookon, hogy ne maradjon le a legújabb bejegyzésekről!

saját blog: Pszichológus a galériában