2016. sze 19.

Vallomások és felismerések nem túldramatizálva – Színházak Éjszakája 2016

írta: Éva28
Vallomások és felismerések nem túldramatizálva – Színházak Éjszakája 2016

background-1126047_180.jpg

Tudjuk-e, valójában milyen problémákkal küzdenek kamasz gyerekeink? Be tudunk-e időben avatkozni, vagy csak reménykedhetünk, hogy nagyobb bajok nélkül megússzák? Értjük-e, mi magunk miért viselkedünk úgy, ahogy, sokszor ellentétesen ahhoz képest, mint amit korábban elhatároztunk? Mit tehetünk, ha későn értünk meg valakit, valakit, akit szerettünk, aki fontos volt nekünk? Esetleg ha ezekről beszélünk, segíthetünk másoknak is időben felismerni, megérteni, egyáltalán gondolni rá? Igen, ez jó lenne, reméljük! A formája pedig számtalan lehet!

Már többször írtunk blogunkon színházról, illetve úgy általában a művészetek különösen erős, mély, hosszan tartó hatásairól, működésmechanizmusáról. A ’lelkünk zónáit’ alaposan meg tudja dolgozni, fel tudja rázni egy jó előadás, egy koncert, egy jókor megnézett film, jókor olvasott könyv, vagy egy olyan művész személyiség, akitől nagy élményt kapunk, aki hatni tud ránk, sőt, a tudatalattinkra is.

theater-1227562_960_720.jpg

Sejtettem, hogy nagy lesz az érdeklődés a címben jelzett program iránt, de amit szombat este láttunk Budapest utcáin, a belvárosban, az őrületes volt. Kicsit talán túlságosan is tele lett ez az elmúlt hétvége programokkal... A Nagymező utca - Andrássy sarkán állva azt sem tudtuk, épp melyik attrakció hova tartozik, honnan jönnek a hangok.

Bámulom azokat, akik képesek egyik helyről vonulni a másikra és be tudnak fogadni 3-4 programot is egy este. Nekünk kettőre futotta. Sem az ülőgumóink, sem a sorbaállástól és tömegjelenetektől elszokott kényelmes énünk nem bírt többet. Egyébként pedig így is sok élményt vittünk haza, nagyon is elegendőt egy estére.

A Radnóti Miklós Színház diák színpada, ifjúsági műhelye középiskolás diákok által készített darabbal kezdte a délutánt, ’Keretek között’ címmel. Az Andrássy úti próbateremben zajlott az előadás, amely azért volt különösen izgalmas, mert maguk az előadók írták, rakták össze dramaturgi segítséggel, kvázi egy szakkör kereteiben. A 16-18 éves korosztályt érintő témák, velük megesett történetek kerültek a szemünk elé őszintén, nem megjátszva, nem felnagyítva a dolgokat, hanem nagyon is életszerűen. Az iskolai osztályon, kamasztársaságon belüli intrikák, versengések, egymáshoz való viszonyuk, egymás hol elfogadása, hol kirekesztése sokszor csak a külsőségek, a látszat alapján; a szerelmek és érzelmek bonyolultsága; a családi háttér olykor zavaros, de mégis meghatározó jelentősége; a nagyvárosban előforduló, megtörténhető hol kínos, hol vicces jelenetek. Mindez egy keretbe foglalva, mely keret a női szerepeket jelentette, azt, hogy mit jelent nőnek lenni, mitől jó és mitől nehéz ez a születési adottság és egyáltalán mennyire vagyunk nőiesek, mennyire kell annak lennünk.

Hogy milyen sokrétű ez a dolog és mennyi mélység lapul benne, azt jól visszaadta a záró jelenet, ahol percekig az a mondat ismétlődött egy-egy kérdésre adott válaszul, hogy „Nem, nő vagyok!” illetve „Nem nő vagyok!” Nem is gondolnánk, hány kérdésre adható és mennyi mindent jelenthet egy ilyen egyszerű válasz.

A másik program az Örkény Színházban zajlott, Szabadegyetem címmel (a háromrészes programnak mi az első, másfél órás műsorát tudtuk megnézni, de gondolom, a második kettő is legalább olyan izgalmas és színes volt, mint az első). Az Örkény színészei egy-egy témában tartottak kvázi tudományos előadást a nézőknek. Mind olyan volt, amivel a színészek át akartak adni a nézőknek valami saját élményt, tudást, ugyanakkor ki is tárulkoztak, a saját, személyes titkaikat, megéléseiket, felismeréseiket rakták ott ki elénk. Tették ezt nem precízen bepróbálva, előkészítve, felépítve, hanem jórészt spontánul, természetesen, időnként kifejezetten döcögősen, pláne, ha technikát is alkalmaztak hozzá, és ettől valahogy még hitelesebb lett a mondanivaló.

Elmesélem, nekem melyikből mi maradt meg és mit adnék itt tovább – lévén abszolút beleillik a profilunkba - a Lelkizóna olvasóinak:

  1. Csuja Imre ’A mezőgazdaság és én’ című előadással készült. Ez egy önvallomás volt vidéki életről, gyerekkorról (hogy mennyire nem szeretett gyomlálni… és hogy nagymamája mennyi verset megtanított neki és ő azokkal milyen szívesen szórakoztatta a hajdúnánási szomszédságot, rokonságot) és arról, hogy amiket kiskorunkban belénk táplálnak, azoktól mennyire nem tudunk megszabadulni később sem, pláne, ha valójában nem is igazán akarunk. Versekkel tűzdelte fiatalkori, még az átkosban megélt, családi, majd színészi pályája során ide kapcsolódó élményeit, amit a hálás közönség hol meghatottan, hol nagy nevetésekkel honorált. Saját jegyzetei között időnként elveszve, időnként kicsit zavarban léve, hogy most itt ő saját magáról beszél, elmesélte, hogyan vett telket a Portugál c. film gázsijából Somogy megyében és lett a rabja évekre, aztán melyik unokájának milyen gyümölcsfákat ültetett és, hogy mára hogyan ’ment össze’ a kert és a kertészkedés.

 

  1. Tenki Réka előadásának a címe ’Tükörbe tudsz nézni?’ volt. Kicsit zavarban volt a közönség, hogy most ez tényleg ilyen komoly lesz-e, de tényleg komoly volt. Réka – szintén kicsit feszengve az újszerű feladattól, ugyanakkor érezhetően nagyon elköteleződve a téma fontosságát és mondanivalóját illetően – hangsúlyozta, hogy milyen fontos magunk elfogadása és megvédése, megóvása. Bevallotta, hogy sokat olvas a témában és TED videókat is néz, de mint színész, egyébként is nyilvánvalóan érzékeny ember, jó megfigyelő és empatikus. Ezért hangsúlyozta, hogy ne építsünk magunk köré gátakat, szabaduljunk meg a magunk kreálta félelmektől és legyünk bátrak, merjünk szembenézni a nekünk ártó emberekkel, élethelyzetekkel, körülményekkel.

 

Hogy miért tartotta Réka fontosnak beszélni ezekről a dolgokról, azt könnyű megérteni, ha megnézzük ezt az interjút:

 

  1. Aztán jött Gálffy László, ifjúságunk ikonja, színész legendája. Nem mintha olyan idős lenne már…Emlékszem, micsoda őrületes Rimbaud estje volt a Pesti Színházban a nyolcvanas években, nem is tudom, hány évig mehetett. Vagy másik emlékezetes szerepe az Equus-ban! És mennyi mindenben nem láttam! Sajnálom is!

Elmesélte nekünk, ma is egyik kedvenc időtöltése Rimbaud életének kutatása és az most a hobbija, hogy ha utazik, olyan helyszíneket keres fel, ahol Rimbaud is járt. Ennek kapcsán tett két felfedezést: a mi Teleki Sámuel grófunk, Afrikai utazásai során összeismerkedett a költővel, aki akkor ott egyáltalán nem költőként élt és mutatkozott, sőt, Teleki még némi munkát is adott neki. Barátságot kötöttek, utána leveleztek is. Ennek nem sok nyoma lelhető fel, a magyar köztudatban egyáltalán nincs is erről semmi. A másik, hogy szegény Rimbaud 37 évesen, nagy kínok között, csontrákban halt meg, abban a tudatban, hogy nincs gyermeke. De Gálffy szerint volt gyereke, csak nem tudott róla!! Őrületes sztori! Mivel alapvetően R. nem a nőket szerette, tényleg, ki gondolta volna ezt? De kiderült, hogy volt kapcsolata nőkkel, többek között Svájcban egy nála jóval idősebb nővel, akinek aztán született egy lánya, de senki nem vállalta fel az apaságot. Viszont időben épp passzol azzal a szakasszal, amikor R. ennél a nőnél lakott. Az pedig, hogy a fotók alapján a lány kiköpött R. és ráadásul hasonló zűrös, nyughatatlan természettel volt megáldva, 27 évesen ő is Afrikában, egy árvízben vesztette életét, hát, szinte hátborzongató. Én elhiszem, hogy ez így történt, engem teljes mértékben meggyőzött Gálffy László.

 

  1. Mácsai Pál ’Apámról’ című önvallomása olyan személyes és szép volt, hogy nem is tudom, vehetem-e a bátorságot, hogy interpretáljam. Kicsit olyan volt, mintha Mácsai Örkény előadásának folytatását élnénk meg, igaz, ő is hivatkozott rá. Édesapja Örkénnyel egy napon született, csak 10 évvel később. Erre mondják, nem lehet véletlen. Aki még nem látta az Örkényben az Azt meséld el Pista c. előadást, nézze meg, kihagyhatatlan! Szóval, a meg nem értett festőzseni, az introvertált apa, az ötvenes-hatvanas évek világa, mindenekkel szemben a vállalt önazonosság, majd az elfogadás, a bölcs nyugalom, a Mácsai-s irónia és önirónia, egy mosoly jelentésének késői megértése, a beletörődés a világ menetébe, ez így röviden, vissza nem adhatóan. De a Mácsai képek szerencsére megmaradtak.

 

Ugyan Mácsai nem tudott ott lenni élőben, felvételről néztük meg és hallgathattuk meg a fiú meséjét az apjáról, ez nem vont le semmit annak értékéből.

6071650-nagy.jpg

Tudjuk: színház az egész világ! Persze nem mindegy, milyen színház, milyen színvonal és milyen színészek a szereplők, kik rendezik őket stb. Mi, itt Budapesten válogathatunk a jobbnál-jobb lehetőségek között, a klasszikustól a legváltozatosabb alternatívokig. Biztos vidéken is sok jó színház és előadás van, régen mi is mentünk időnként vidéki színházakba előadásokat nézni. Kaposvár, Nyíregyháza, Szolnok, Miskolc... De ez már másik történet.

Szólj hozzá

önismeret coaching coach co