Tényleg az a szép, ami érdek nélkül tetszik?  A filozófus Kant állítását gyakran idézik, amikor a szépség meghatározása kerül szóba. Lehet, hogy úgy gondoljuk, érdek nélküli a tetszésünk, pedig választásainkat sokszor észrevétlenül, mégis alapvetően befolyásolja az uralkodó közízlés, a divat. Ma, a 21. század második évtizedének vége felé szinte bármit tarthatunk szépnek, igen széles skálán értelmezhető ez a fogalom. Korábban, a múlt század első felében vagy azt megelőzően – akár az öltözködést, akár a képzőművészeti alkotásokat nézzük – egységesebbnek tűnt, vagy inkább úgy mondanám, szűkebb volt a tetszés intervalluma. Van-e vajon mégis a szépségnek valamilyen leírható kritériumrendszere?

Ez a rövid írás a képzőművészeti alkotások közül a tájképek, és az emberábrázolások, portrék szépségét, „vonzóságát” vizsgálja meg egy sajátos szempontból, az evolúciós pszichológia szemüvegén keresztül.

Tájképek

Mielőtt bármilyen információt tudna, arra kérem az olvasót, hogy képzeljen el egy szép tájat, ahol szívesen töltené az idejét, ahol jól érezné magát! Milyen színek, helyek, jelenségek merülnek fel a képzeletében?

Denis Dutton, amerikai művészetfilozófus előadásában azt állítja, hogy a szépségélmény az evolúció egyik eszköze, amivel felkelti és fenntartja érdeklődésünket az életben maradás, illetve a fajfenntartás szempontjából  vonzó „tárgyak” iránt.

Így például az emberek  kultúrától függetlenül  vonzónak, szépnek ítélik az alábbi jellemzőkkel rendelkező tájképeket,  legyenek ezek egy amerikai vagy akár egy új-zélandi ebédlő falán:

• a táj azokhoz a pleisztocén szavannákhoz hasonlít, ahol fajunk kifejlődött:
  • rövid fűvel borított tágas tér, helyenként facsoportokkal
  • a fák elágazása nem túl magasan van (veszély esetén könnyen megmászhatók)
  • a táj víz jelenlétére utal, ez közvetlenül is látható vagy a távoli kékség jelzi
  • a növényi élet dúsan tenyészik, ami állatok és madarak bőségét feltételezi
  • van egy ösvény vagy út, ami szinte csábít rá, hogy kövessük

Az előadó szerint „ezt a tájképtípust jellemzően gyönyörűnek találják olyan népek is, akiknek országára mindez nem jellemző. Az ideális szavannavidék az egyik legjobb példa arra, hogy hasonló látványvilág az emberek számára ugyanazzal a szépségérzettel jár.”

Lássunk néhány ilyen tájképet:

Asher Brown Durand:  Tájkép, 1861

Ifj. Markó Károly: Mitológiai jelenet, 1840-es évek

Mindezzel ellentétben állnak azok a tájképek, amelyek inkább visszás, kellemetlen érzéseket váltanak ki, vészjósló, fenyegető szimbólumokkal jellemezhetők, mint amilyen pl. a sötét ég, a vihar, a pusztulás jelei (letört ágak, elhalt állatok, sírok, stb.). A túlélés, fennmaradás szempontjából baljós helyeket bemutató alkotások arra emlékeztetnek, amire nem szeretünk gondolni, hogy életünk egyszer véget ér. S bár lehet esztétikus vagy akár kompozíciójában harmonikus egy ilyen kép, mégsem gyakori hogy életterünk kedvelt helyeire tesszük.

Ehhez kapcsolható a „rettegéskezelés elmélete” (terror management theory), amely szerint az ember alapvető ösztönét, az önfenntartást, a saját halál tudata fenyegeti. Ez nemcsak konkrét életveszélyben jelenik meg, hanem folyamatosan dolgozik bennünk, ám mentális egészségünk védelme érdekében el kell fojtanunk. Ennek a rettegésnek a csökkentésére a kultúra olyan világképet nyújt, amely a világot stabilnak, állandónak mutatja, s olyan normákat biztosít, amelyeknek megfelelve az ember azt érezheti, hogy valamilyen módon ő maga, saját életműve is állandóvá, halhatatlanná válhat. A kultúra nyújtotta világszemlélettel való azonosulás és ezen belül a megfelelő önbecsülés védelmet nyújt az egyébként folyamatosan fenyegető halálfélelem ellen.

Lássunk néhány olyan alkotást, amelyek a fenti jellemzőkkel rendelkező tájakat mutatják be:

Caspar David Friedrich: Hó, 1810.

Munkácsy Mihály: Vihar a pusztán, 1867.

Portrék, emberábrázolások

Fel tud idézni néhány olyan festményt, vagy fotót, ahol szépnek látta az ábrázolt embert? Figyelje meg most újra képzeletben az arcát, az alkatát: milyenek a vonásai, az arcformája, a szeme, az ajkai, a testarányai, stb?

A festményeken megjelenő, szépnek tartott arcok vonzósága az evolúciós elmélet szemszögéből a fajfenntartási ösztönnel függ össze. Férfiak és nők automatikusan „mértéket vesznek” egymásról, s azokat az „egyedeket” részesítik előnyben, azokat találják vonzóbbnak, akik termékenyebbnek tűnnek és jó genetikai adottságokkal rendelkeznek. Ez összefügg a nemi hormonok szintjével, mivel ezek meghatározott arc és testfelépítést eredményeznek. Nőknél  a magasabb ösztrogénszint duzzadt ajkakhoz, kicsi orr- és állmérethez, szélesebb járomcsonthoz, alkatilag pedig keskeny derék-szélesebb csípő arányhoz („darázsderék”) és teltebb mellmérethez vezet, lágyságot, befogadást, védelemre vágyást sugallva. A férfiaknál épp fordítva, a magasabb tesztoszterin-szint markáns arcvonásokat, nagyobb orrot és erős, széles állat eredményez, valamint széles váll-keskeny csípő arányt és testszerte erős szőrzetet. A vonzó férfi határozottságot, erőt, biztonságot sugall.

Az asszimmetria, akár arcon, akár testen jelenik meg, csökkenti a vonzerőt, mert fejlődési rendellenességre, hibás génállományra utalhat.

Nézzünk meg most néhány ismert vagy kevésbé ismert műalkotást. Vajon szívesen nézzük őket? Milyen érzést, érzelmet vált ki a megfigyelésük? Természetesen a tetszés szempontja nem feltétlenül befolyásolja egy mű értékét, hisz sok esetben egyáltalán nem is állt szándékában a művésznek, hogy gyönyörködtessen vagy jó érzést váltson ki belőlünk, épp ellenkezőleg.

Harmónia és diszharmónia (asszimmetria) megjelenése az arcon

Vermeer: Lány gyöngy fülbevalóval

Egon Schiele: Önarckép

„Klasszikus” női és férfi testarányok megjelenése a művészetben

Figyeljük meg, mit sugall, milyen archetípusos mintákat kelt életre a nők és a férfiak ábrázolása. Nem lesz nehéz észrevenni, hogy az arányok, formák, a testtartás hogyan utal az erőre, a könnyedségre, a befogadásra vagy a határozottságra.

Az elmondottakhoz azonban hozzá kell tenni, hogy az evolúciós preferenciák ellenére a partnerválasztás nem csak ezeken a benyomásokon múlik. Életünk, létezésünk jó esetben nem pusztán a lét- és fajfenntartásról szól, bár ezektől az ösztönkésztetésektől nem lehet könnyedén függetleníteni magunkat. S azt is fontos észben tartanunk, hogy genetikáját, alkatát tekintve minden ember teljesen egyedi „mix”, akár a férfiasság-nőiesség dimenzióját tekintjük, akár bármilyen más jellemzőt. Ennek megfelelően az egyéni szépség-preferenciák jelentősen eltérhetnek attól, amit az evolúciós pszichológia nézőpontja állít.

S talán ennél is fontosabb, hogy ha megszeretünk valakit, sokkal szebbnek látjuk, mint előtte. A kötődés, a gyengédség, a szeretet, a törődés kedvessé, „széppé” teszi számunkra azt az embert, akitől kapjuk, s akinek adjuk.

"Add nekem a te szemeidet,

Amelyek ölnek, égnek, vágynak,

Amelyek engem szépnek látnak." (Ady)

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

pszichológus

További írások a Pszichológus a galériában blogon olvashatók

Pszichológiai témájú cikkek a Lelkizónán