2017. dec 17.

Lányok-lányok! Most ti jöttök!

írta: Éva28
Lányok-lányok! Most ti jöttök!

profile-2349288_960_720.jpg

Mi nők, többnyire hajlamosak vagyunk a háttérbe helyezni magunkat, a saját érdekeinket, vágyainkat.

Talán a nőiséghez hozzátartozik az is, hogy aszerint kell élni, szervezni a mindennapokat, amiket elvárnak tőlünk, amivel elsősorban szeretteink - de sokszor nem csak az ő – érdekeit tekintjük előrébb valónak? Nem mondom, hogy ez baj, nem is szeretnék lebeszélni senkit az ilyen jellegű szokásairól, belső igényéről, csak annyit, talán néha érdemes megállni, elgondolkodni ezeken, egyszer-egyszer kicsit önzőbbnek lenni, magunkat helyezni a központba, kiharcolni némi saját időt, dolgozni netán magunkért is, sőt, magunkon. Mielőtt még nem késő, mielőtt kifutunk az időből, mielőtt már mi magunk azt érezzük, lemaradtunk valamiről.

Rájöttem, többször is írtam az idén a férfiakról, arról, milyen nehéz nekik és hogyan is segíthetünk mi, nők rajtuk. Gondolom, emögött a saját életem tapasztalatai, a munkám során látott történetek és az egyaránt benne volt, hogy férjem mellett két fiam van, tehát érzelmileg meglehetősen érintett vagyok. Tehát értük, a férfiakért már – ha úgy tetszik – megtettem a dolgom. Ráadásul, ha visszatekintek az elmúlt évre, többet dolgoztam nőkkel, mint férfiakkal. Ez most így alakult. Sokat köszönhetek nekik, akik bizalmukba avattak, akiktől ezekben a folyamatokban én is nagyon sokat tanultam.

img_6456.JPG

A kép az egyik csoportos coaching programomon készült

Egy dolog tesz csak szomorúvá, nem hagy nyugodni: hogy lehet az, hogy annyi csodálatos nő (tele diplomákkal, tudással, ötletekkel, adni akarással, önzetlenséggel stb.) olyan kevés önbizalommal él és annyira nem hisz magában?! Ezen muszáj dolgozni! Nekem is! 

Most tehát következzenek a nők!!

Az elmúlt három nap annyira tömény élményekkel szolgált, hogy nem kell sokat gondolkodnom, mit is írjak nektek, lányok, asszonyok.

A fő üzeneteim ezek:

  • Ha a korotokat vélitek a fő akadálynak, akkor gondoljatok arra, hányan dolgoznak ma is hetvenes-nyolcvanasként, élnek aktív életet. Sőt, ha most már ezen szomorkodunk, mi lesz 10-20-30 év múlva?!
  • Sokszor észre sem vesszük, beleragadunk a múltba. Vagy egy régi elképzelést dédelgetünk, vagy nem tudunk kilépni a korlátainkból, vagy még mindig kisgyerekként kezeljük a gyerekeinket (netán mások minket) és azt gondoljuk, nekünk kell mindent megoldanunk körülöttük, vagy magunkról képzeljük azt (vagy szeretnénk azt képzelni), hogy még mindig fiatalok vagyunk. De olyan is sokszor van, hogy szinte kapaszkodunk egy régi vágyunkba, ami már nem reális, de nem találunk helyette jobbat, vagy azért van rá szükségünk, hogy legyen hivatkozási alapunk arra, miért nem csinálunk mást, miért nem változtatunk. Lehet, hogy ha szembenéznénk a realitásokkal és magunkon kezdenénk ’állítani’ egy kicsit, ezzel minden könnyebbé válna, maguktól ’átkereteződnének’, megoldódnának a problémák.
  • Végül, egy komoly krízishelyzetet átélt nő megfogalmazása: „amikor mélyponton voltam, fogtam egy lapot és elkezdtem leírni, mik azok, amikért érdemes élni (gyerekeim, napsütés, finom ételek, gyertyafény stb.). Teleírtam egy egész lapot! És ez kezdett el erőt adni, hogy folytassam, ne adjam fel.” Vagyis, mindig van remény, mindig vannak az életünknek olyan lehetőségei, amelyeket észre kell vennünk és kellően értékelnünk.

 

Most pedig az elmúlt három nap élményeinek csokrát nyújtom át számotokra, egy kis elő-karácsonyi ajándékként:

Olvasóklub

Nagykovácsiban, a Tandem Könyvesbolt és Kávézóban havonta tartjuk, előre megbeszéljük, mit olvassunk és beszéljünk meg értő szakértőnkkel, Kalmár Angélával. Most, kis karácsonyra való hangolódásként Mészöly Miklós Saulus című regénye volt soron. Nem egyszerű olvasmány, Szent Pál életének az a szakasza, amelyet a megtérése előtt élt, egészen a megvilágosodásáig, ami egyben látásának elvesztését is jelentette számára. Írta ezt Mészöly a hatvanas években, egy első századbeli történetet… Csodálatos mű, nemhiába emlegetik Mészöly Miklóst a huszadik század egyik legjelentősebb magyar prózaírójának.

/Ezek a beszélgetések hihetetlen szellemi élmények mindig. A házigazdák, Emő és Virág igazán sokat tesznek azért, hogy jó legyen ott lenni, ők is kellenek ehhez. A hely varázsa, a jó könyvek, Angéla hozzáértő szavai, a résztvevők színes egyéniségei (természetesen kizárólag nők...), így együtt, egy óriási érték, amiért én nagyon-nagyon hálás vagyok!/

De itt most nem erről szeretnék beszámolni, hanem arról, ami a beszélgetés kapcsán előjött: az író, illetve az ő kapcsolatuk feleségével, a csodálatos Polcz Alain-nel (most adták ki könyvben a levelezésüket). Két csodálatos ember, aki egyik sem válhatott volna azzá akivé vált, a másik nélkül. De valahogy én mégis azt érzem, a feleség volt az igazi hős. Aki, miután borzalmas dolgok történtek vele a háborúban és azt követően (mindezt megírta Asszony a fronton című könyvében), egy rossz, bántalmazó házasság után szinte menekült a férfiak elől. De Mészöly olyan ellenállhatatlan volt és akkora szerelem lett, hogy vele élte le aztán az életét. Viszont férje halálát követően, hetven évesen alkotta meg igazi hagyatékát, a Hospice hálózatot és még ezt követően 15 évig (!) aktívan dolgozott benne.

A kép, amit most sokfelé láthatunk róluk, önmagáért beszél:

68-legendas-szerelem-1.jpg

 

Női csoport

Erről lassan könyvet is írhatnék. /Van ugye a mádi nyári táboros csapat, illetve voltak a csoportok kezdés/újrakezdés témában./ De a blog keretei között csak annyit teszek most, hogy néhány fontos mondatot behozok ide, okulásként, tapasztalásként:

  • „Azért jó itt veletek dolgozni, találkozni, mert érzem, szép fokozatosan sikerül a hétköznapi maszatokat letakarítani a lelkemről.”
  • „Nem is gondoltam volna, hogy ezt közösen is lehet, és ekkora élmény lesz. Most még inkább érzem, mennyire fontos, hogy tartozzunk közösségekhez és ne magányosodjunk el.”
  • „Az agyam túszul ejtett, nem figyelek az érzéseimre, egyfajta robot üzemmódban működök és ez nem jó.”
  • „Előbb megijedtem attól, hogy itt kiderült, nem is jó az a cél, ami vezérel, amin dolgozom. De aztán rájöttem, azért nem haladok vele, mert valójában, a lelkem mélyén nem biztos, hogy tényleg ezt akarom. Az nagyon jó, hogy beszéltünk erről és megtalálhattam azt a módot, ahogy ez számomra megfelelő lesz, ahogy meg tudom tenni, de nem ugyanazt, ugyanúgy, ahogy korábban gondoltam. Nem is értem, hogy nem jöttem rá korábban, hogy van más alternatívám is.”
  • „Soha nem gondoltam, hogy a mögött az elképzelés mögött, ami irányítja az életemet, ami mentén dolgozom és tanulok, van egy ilyen ’lappangó project’ és az ennyire meghatározó lehet.”
  • „Ráébredtem most, hogy a bűntudat, a bizonytalanság táplálja azt, hogy nem tudunk nemet mondani, nem tudjuk meghúzni azokat a bizonyos határokat. És ez a jövőben sokat fog nekem segíteni.”

 

dsc_0186.JPG

Köszönöm lányok!!

 

Karácsonyi sütemények

Tavaly kezdtük el a dolgot: hatan összefogtunk és kitaláltuk, ki mit szeretne sütni, abból jó nagy adagot süt, és aztán karácsony előtt kb. egy héttel összejövünk, egy jót dumálunk, teázgatunk, majd a végén szétosztjuk a süteményhalmokat. Ezzel pedig magunkat is, a családtagjainkat is boldoggá tesszük: nem kell annyit robotolni, megvan a változatosság, tanulunk egymástól (nem is csak recepteket) és élvezzük egymás társaságát.

dsc_0035.JPG

Mert szeretjük egymást, a sütit, a kreativitást és magunkat is!!!

dsc_0038.JPG

 

Fábián Juli

Sajnos az este aztán nagyon szomorú lett. Jött a hír, hogy Juli, ez a csodálatos énekesnő, ez a nő, akiből áradt a jóság, a szeretet, az adni akarás, a zene, a boldogság, 37 évesen távozott tőlünk. Tudtuk régen, hogy beteg, nyáron voltunk koncertjén, ahol látszott is rajta, ennek ellenére csodásan énekelt, bár állni nem bírt szegény. Akkor is megszakadt érte a szívem, de tegnap aztán nagyon. A tévében leadták a Müpa-beli tavalyi koncertjét, csodálatos volt, de majd belehaltam némelyik dalába. Semmi kétség, egy angyal volt! Hallgassátok!

Nyáron, Tállyán a Kerekdomb Fesztiválon (hú és 2015-ben a Jó éjt Mádon, a Holdvögy pincészet szépséges udvarán adott koncertje, az micsoda egy csoda volt!!):

dsc_1955.JPG

 

Látjátok?! Ennyire teljesen mindegy, hány évesek vagyunk! Szerencsére nem tudhatjuk előre, mi és mennyi vár még ránk...

De ami van, azt igyekezzünk békében, nyugalomban, egészségben, szeretetben tölteni! Mert megérdemeljük!

 

Hajrá Csajok!

 

Koskovics Éva

coach

www.kokart.hu

 

Szólj hozzá

boldogság coaching önfejlesztés coach co