A sajtóban, médiában gyakorta használt „gyermekként traumatizálódott” szófordulat időnként az aktuális szövegkörnyezetből visszakövetkeztetve is alaposan felhígult jelentéstartományt foglal magába. Mivel nem kedvelem ezt a különben divatos, homályos fogalmak közötti úszkálást, és a kifejezés értelmezése „szakszerű” használatában is elég sokszínű, jöjjön most némi tisztázó elemzés.

A görög eredetű trauma szó károsodást okozó behatást, sérülést, sebesülést jelent. A szóból képzett változatok közül talán a legkelendőbb a traumatizált (sebesülésen esett át, sérült). Manapság viszont sokkal gyakrabban használják ezt a kifejezést az átvitt értelmében, ahol legtöbbször egyáltalán nem testi sérülést, törést, ficamot és zúzódást, hanem lelki nehézséget, megrázkódtatást és pszichés sérülést értenek alatta.

A nyilvánvalóan komolytalan megközelítések gyors kiszórásához ebben a műfajban sem kell különösebb szakértelem. Például: Okoz-e lelki sérülést, ha engem csak lavórban fürdettek annak idején, mert nem volt nálunk se fürdőszoba, se kis kád? Ha a fontos randi előtt letörött a műkörmöm? Ha a hajam az összehasonlításban nem olyan selymes, és a frizurám nem olyan tartós, mint a padtársamé? Esetleg az, ha a cipőm nem annyira trendi, és az apukám kocsija sincs olyan márkás, mint a többieké, akik azt mondták, hogy ezért nem vagyok elég menő? Gondolom, itt azért mind ügyesen meghalljuk, hogy ez csak a sértett hiúság nyafogása, talán a hátrányba helyezettség miatti neheztelés, legfeljebb valamilyen (felszínesnek ható) visszautasítással szembesülés.

Ameddig azonban azt látom, hogy a szakellátásba kerülő gyerekek nagy része már több olyan eseményt is átélt, általában családján belül, amitől jó eséllyel traumatizálódott, addig fontosnak gondolom a valóban veszélyes és komolyan károsító helyzetek konkrét körbehatárolását.

A pszichológián belül, már egészen terjedelmes tudományterület a pszichotraumatológia foglalkozik azoknak a helyzeteknek az elemzésével, amikben az embert jellemzően pszichotraumák érhetik, a hatótényezők értelmezésével, a következményként megjelenő tünetek a vizsgálatával és a lehetséges kezelések keresésével.

Pszichotrauma okozója lehet minden olyan történés vagy esemény, amelyben a személy a testi-lelki egységét, épségét és integritását fenyegető, közvetlenül a túlélését veszélyeztető helyzet, élmény részesévé, szenvedőjévé válik. Ezek általában erős, negatív érzéseket (félelem, rettegés, halálfélelem) kiváltó szituációk.

Közös jellemzőjük, hogy a társadalom elfogadott normái szerinti hétköznapi élet szövetébe ezek a helyzetek nem illeszkednek, átlagosnak, szokványosnak semmiképpen nem mondhatók.

Milyen eseményeket sorolunk ide?

Tipikusan ide tartoznak mind a velünk, körülöttünk bekövetkező természeti katasztrófák, a víz, a tűz, a föld, a levegő, a természetes környezet általában hirtelen, erőteljes és félelmetes változásai. Amikben az egyén az elemeknek való kitettség, a magára hagyottság, a tehetetlenség, a reménytelenség és az alulmaradás érzéseit éli meg a tomboló természeti erőkkel szemben.

Kifejezetten ilyen lehet az áradás, a szökőár, az örvény, az erdőtűz, a bozóttűz, a vulkánkitörés, a földrengés, a földcsuszamlás, a sárlavina, a szélvihar, a tornádó, a jégverés, a villámlás, a felhőszakadás, az elektromos vihar, a lavina, a hóvihar, stb.

„Villámok az égből, vulkánok alul
Lecsaphatnak ránk
Baj lenne, ha félnénk, bárhogy alakul
Rég ez a világ

Megnyílhat a föld is, egyszer felhasad az ég
Ami milliókkal rég megtörtént”[i]

Az elemek háborgása az épített környezetünkre lecsapva számtalan kilátástalannak tűnő veszélyhelyzetet hozhat létre, de a saját modern világunkban a természet pusztító erői nélkül is akárhányszor szembesülhetünk ránk leselkedő veszélyekkel.

Elég, ha azokra a közlekedési balesetekre gondolunk, amik az utakon, a repülő, vonat vagy hajó közlekedésben rengeteg emberi életet is követelnek évente.

Ám azoknak a száma, akik egy ilyen extrém stresszhelyzet aktív résztvevőjeként, vagy bevonódott szemlélőjeként, akár a mások életét veszélyeztető helyzetben rekedt közvetlen szemtanúként túlélve még sokáig küzdenek az események hatásának, személyes következményének, emlékének feldolgozhatatlanságával, biztosan sokkal nagyobb számot adna, ha lennének erre vonatkozó adatok.

Legalább ekkora lehet világszerte azoknak az embereknek a száma, akik az állatvilág vad képviselőivel kerültek váratlanul életveszélyes, halálos kimenetellel fenyegető összetűzésbe. A mérettől függetlenül mérgező harapások, marások áldozataira gondolok, a pókoktól a kockás medúzán át a kígyókon és skorpiókon keresztül, a nagy ragadozókkal, krokodillal, pumával, oroszlánnal, vízilóval, medvével, farkassal, vaddisznóval való véletlen (de akár szervezett, viszont nem eléggé átgondolt) találkozások elszenvedőire.

A sor még hosszan folytatható lenne, egészen a saját házainkban élő, esetleg általunk nevelt állatok hirtelen, előre bejósolhatatlan, kiszámíthatatlan ellenségességéig, vagy az egyébként szelídnek gondolt állataink megvadult támadásáig.

Rengetegen vannak továbbá az emberi agresszió áldozatai. A háborúk, válságok, zendülések, forradalmak, puccsok, merényletek, zavargások, koncentrációs és menekült táborok, vallási vagy faji tisztogatások, népirtások túlélői, tömeghisztériába keveredők és a terrorizmus támadásaitól világszerte szenvedők, akik akár egyik pillanatról a másikra szétroncsolódott emberi testek között találhatják magukat, például egy robbantás után.

Mellettük pedig ott vannak, akik a békeidőben elkövetett brutális, életellenes tettekhez kerültek túl közel, ezek szemtanúi, a betöréseket, gyermekrablásokat, bankrablást, rablógyilkosságot vagy más kegyetlen támadást átélők.

Az emberi tevékenységek közül a gyógyító beavatkozások, esetleg egyes vallási rituálék is jelenthetnek fenyegetést, az egyén épségét, egységét veszélyeztető, bénító, súlyos halálfélelemmel, tehetetlenséggel és kiszolgáltatottsággal járó helyzetet. Ide sorolhatók a szándékos vagy akaratlan (növényi vagy állati eredetű mérgező, kábító) szerhatások által kiváltott toxikózis, narkózis[ii] súlyos esetei.

Különösen veszélyesek ebből a szempontból a gyermekkori beavatkozások (a gyermek csak az elkerülhetetlenséget, a gúzsba kötöttséget, az alávetettséget, a segítség nélküliséget éli meg, a félelem és fájdalom mögött a távoli gyógyító célt még nem is értheti.)

Sokkal csendesebb (mondhatnám, hogy elhallgatott vagy elhallgattatott), de biztosan jóval nagyobb tömegben köztünk élnek azok, akiknek sérülését a saját szűkebb családja, rokoni, ismerősi köre vagy hitgyülekezete okozta.

Ide sorolódnak a vallási fanatizmusnak alávetettek, a magányosan megkínzottak és a mások szégyenének súlya alatt roskadozók, a pedofíliától a családon belüli erőszak és a bántalmazások extrém szörnyűségének megtapasztalóiig. A törött combcsontú, agyrázkódásig dobált, már nem síró csecsemők, a pengével összevagdalt, csikkel összeégetett bőrű gyerekek. A kábult, alkoholgőzös agyú, erőszakos felnőttek véres verekedéseivel megnyomorított, falhoz lapuló árnyakként lézengő fiatalok, a folyamatos veréstől, az elkerülhetetlenül folytatódó erőszaktól, a rájuk kényszerített szextől torzult lelkű kamaszok.

A túlélők, a szemtanúk, az áldozatok nagyobb része gyermekként szembesült az életét, egészségét és épségét fenyegető helyzettel. Gyakran nem is fordultak elhúzódó panaszaikkal senkihez, a családjuk aktív részessége vagy passzív elhallgattató nyomása miatt, így aztán nem is kaphattak segítséget.

Sokan még hosszú évekkel később is tapasztalnak visszatérő rémálmokat, és az éber állapotukba betörő, nem csökkenő erejű, bénítóan valóságos rémképeket, visszavillanó emlékeket a velük megtörtént szörnyűségekről, a hétköznapi életüket elöntő, mással kevéssé magyarázható szorongást, esetleg egyéb tüneteket a túlzott éberségtől, az állandó készenléten át a fokozott elkerülő magatartásig.

„A világmindenség, amint a csillagászat tanúsítja, óriási. Nem tudhatjuk, mekkora a teleszkópok hatósugarán túli tér, csak azt tudhatjuk, hogy elképzelhetetlenül nagy. Ezen a látható világmindenségen belül a Tejút piciny mozaik, e mozaikon belül a Naprendszer egy végtelen piciny foltocska, és e foltocskában a mi bolygónk egy mikroszkopikus pötty. Ezen a pöttyön bonyolult szerkezetű, némileg szokatlan fizikai és kémiai tulajdonságokkal rendelkező kissé szennyezett szénvegyület és víz csomócskák mászkálnak szerteszét néhány éven át, majd alkotó elemeikre esnek szét. Idejük két fontos tevékenység között oszlik meg: Serénykednek, hogy kitolják annak a határát, amikor fizikai evilágiságuk elemeire bomlik. Idejük másik részében eszeveszett energiával munkálkodnak azon, hogy ezt a folyamatot mások számára meggyorsítsák. Természeti katasztrófák időnként elpusztítják néhány ezrüket vagy milliójukat, a betegségek még többet visznek el idő előtt. Ezeket az eseményeket szerencsétlenségnek tartják. De ha az ember saját erőfeszítésének eredményeként ér el hasonló sikereket, örül és áldja az Istent. A Naprendszer életében csak picinyke pillanat, amíg az emberi lét fizikai feltételei létezni fognak. Minden alapunk megvan azonban abban reménykedni, hogy mielőtt még ütne a Természet órája, az ember saját erejéből is képes lesz végezni önmagával. Így néz ki az ember élete kívülről.” (Bertrand Russell)

 A felsorolt egyértelműen különböző események és a felszínen vadul eltérőnek tűnő helyzetek megélésében közös a reménytelenség és a kilátástalanság érzése, az, hogy az ember úgy érzi, ő egy jelentéktelen, apró porszem.

Ezek az elméleti, külsődleges szempontok alapján csoportokba szorított, sűrített extrém stressz helyzetek gyakorta olyan hirtelenséggel érik az embert, hogy lehetősége sincs mozgósítani a saját feszültség csökkentő módszereit.

A bekövetkező események sokszor alig választhatók szét, többfajta, egymásba átfolyó veszélyhelyzetet is rejthetnek magukban. A természeti környezet katasztrófái szimultán kapcsolódhatnak az emberi tényezőkön múló eseményekhez. A vulkánkitörést megelőzheti, de követheti is földrengés vagy szökőár és a természeti erők csapása alatt elszabadulhatnak az emberi indulatok.

Az életveszélyes helyzetekre adott „normál” emberi reakció a támadás, a menekülés és a ledermedés.

Van, aki képes egyedül vagy segítséggel felülemelkedni azon a lehetetlen és hihetetlen szörnyű helyzeten, ami vele megtörtént, és képes arra, hogy belefogalmazva azt élettörténetének szövegébe, átlépjen rajta.

Akadnak olyanok, akik számára a szélsőségesen nehéz helyzetben átélt halálfélelem valamiféle varázskulcsként, olyan rejtett, belső erőkhöz biztosított hozzáférést, amiknek addig a létezéséről sem volt tudomásuk.

Mások akár örökre megrekednek azon a ponton, hogy nem tudják elhinni, nem képesek tényként felfogni azt, hogy egy ilyen esemény, az az élmény velük megeshetett. Így viszont képtelenek a történteket integrálni, átdolgozni, beépíteni, egybekovácsolni a jelennel, énjük gyógyító befolyása alá vonni, bármilyen későn is, de egyszer végre napirendre térni felette.

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i]Demjén Ferenc – A föld a szeretőm album 1991. Föld és ég című dal

https://www.youtube.com/watch?v=3pAF5_4yi6k&list=PLnczdEGORsqXqwzjO6ubPDnbtZuRcghus&index=5

[ii]Narkózis szó jelentése - orvosi, biológiai: Kábító hatású kezelés, amit az érzékszerveket és öntudatot tompító szerrel végeznek; altatás, bódítás, érzéstelenítés.