Albérletben élni sokak számára kellemetlen szükségszerűség, legalábbis eleinte. Az elmúlt években – nemcsak Magyarországon, hanem a világ több országában – megugrott albérletárak is rossz szájízt hagynak sokakban. Vannak, akiket az tart vissza, hogy azt hallják, hiszik, az albérlet kidobott pénz. Ám az albérletben élésre más szemmel is tekinthetünk: az emberi fejlődés és önismeret-növelés nagyszerű lehetőségeként is felfoghatjuk. E sorok írója jó pár év tapasztalatot gyűjtött albérletben élve… és bizony bőven van mit leszűrni ezekből.

A továbbiakban bemutatott felvetések nagy része természetesen a kollégiumban élésre is vonatkozik – azért írok albérletekről, mert ehhez sokkal inkább társulnak negatív képzetek, míg a kollégiumi évek elfogadott és időleges szakaszát képezhetik a felnőtté válásnak. Egy szó, mint száz, az albérlet nem csak kötelező kellemetlen költség hónapról hónapra. Jóval több ennél, sőt több dolog egyben. Az albérlet:

1. Elsőrendű kapcsolatteremtési tréning

A legjobb dolog a társalbérletben, hogy – ha csak nem barátokkal, ismerősökkel költözünk össze – gyakorolhatjuk az ismeretlenekkel való kapcsolatteremtést és kapcsolatfelvételt. Igaz, ez kötetlenebb közeg, mint egy munkahely vagy képzési intézmény, de itt is azzal kezdődik a történet, hogy szóba kell elegyedni vadidegenekkel, egyúttal át kell gondolni, hogy mit mutatunk meg magunkból elsőre egy ismeretlennek. Egy-két társalbérlet, ahol jönnek-mennek az albérlőtársak és az albérlőtársak barátai, és nem okoz többet gondot, hogy mik lehetnek a kezdő kérdések, amikor új emberekkel találkozunk, és mi a standard 4-5 bemutatkozó mondat magunkról. Sőt, a kezdeményezés sem okoz többet gondot, nem várjuk többé szabódva társas helyzetekben, hogy hozzánk szóljanak. Mindez pedig, mondanom sem kell, életünk minden helyzetében hasznos lesz, pl. munkaerőpiaci szituációkban, és minél előbb sajátítjuk el, annál hamarabb fordíthatjuk az előnyünkre.

2. Hasznos lecke a minimalizmusról

Amikor az embernek be kell férnie egy albérleti szobába a cuccaival, akkor előbb-utóbb rájön, hogy nincs is szüksége ennyi holmira. Amikor egyik albérletből a másikba költözik, és pakolásra kerül a sor, akkor felfedezi, hogy jól elvan ennél is kevesebb holmival. A franc se akar cipelni ennyi mindent…

kevesebb cucc → kevesebb vásárlás/fogyasztás → kevesebb szemét → kevesebb környezetszennyezés

kevesebb cucc → kevesebb vásárlás → több pénz, amit olyan élményekre költhetsz, amik maradandó emléket jelentenek

3. Hozzászoktat a változáshoz

Az albérletek folyamatos változásban vannak. A társalbérletben az egyik lakó továbbköltözik, érkezik helyette más. Van, hogy a tulajdonosok eladják a lakást, vagy egy rokonuk költözik oda, és szednünk kell a sátorfánkat. És persze a mi igényeink is változnak, vagy olyan kalandok következnek az életünkben, amik miatt továbbállunk.

Az egyik legfontosabb, amit az albérletezésben tanultam, hogy ne kapaszkodjak az állandóságba. Az állandóság a kiszámíthatóság és a biztonság illúziója, amit úgyis felülír az élet előbb-utóbb a maga realitásaival. Az albérlet megtanít arra, hogy számítsunk ennek bekövetkezésére, sőt, felismerjük, hogy mikor érdemes váltani (továbbköltözni). Ez is egy jó módja annak, hogy ne kapaszkodjunk olyasvalamibe, amit már valójában meghaladt az idő.

4. Fejleszti a rugalmasságot és az alkalmazkodóképességet

Az albérletek általában nem tökéletesek. A szoba/lakás berendezése nem olyan, amilyet megálmodtunk magunknak, és mivel nem a saját kéglink, nem is szeretnénk százezreket beleölni a fejlesztésébe. Itt jön képbe a leleményesség, hogyan alakítsuk olyanná, ami megfelelő a számunkra, vagy hogyan tárgyaljunk a tulajdonosokkal az igényeinkről.

Továbbá a társalbérlet igen hasznos oldala az, hogy első kézből szerezhetünk tapasztalatokat az emberi sokszínűségről. Előbb-utóbb lesz olyan lakótársunk, aki „teljesen más világ”, mint mi. És bármilyen nehéz is, meg kell tanulnunk elfogadni a másságát, sőt együtt lakni vele. Az albérlet remek lehetőség arra, hogy kilépjünk az egocentrizmusból (ha még nem tettük), és megbarátkozzunk azzal, hogy nem a mi stílusunk és életfelfogásunk képviseli az örök igazságot a földön. E folyamat során az ember jó esetben elhagyja azt a kellemetlen szokást (már ha hajlamos ilyesmire), hogy azt nézze először egy új ismeretségen (jelen esetben: lakótárson), hogy mit kritizálhat rajta. Az ilyesfajta rosszmájúság egy kapcsolat elromlásának biztos bejóslója, már a kezdet kezdetén – ami az albérletben bizony alapvetően rontja mindenki életminőségét.

Ráadásul – már csak a lakók sokféleségéből adódóan is – egy lakóközösségben sok súrlódás adódhat, és ezeket fontos nyíltan, az igényeket tisztázva megbeszélni, és megkeresni a mindenki számára vállalható közös nevezőt. Mindeközben, ha döcögve is, fejlődik az ember kommunikációs készsége.

Sajnos az is előfordul, hogy a konfliktus nem megoldható, illetve a zavaró dolog a megbeszélés után is fennáll. Ilyenkor fejleszthetjük a türelem erényét, és mérlegelhetjük, vajon megérett-e már a helyzet a változásra, vagyis „megszoksz vagy megszöksz?”. Segíthet az is, ha feltesszük a kérdést: Kapok-e pozitívumokat ebből az albérletből/a lakótársakkal való kapcsolatból, amik mellett valamelyest eltörpül ez a kellemetlenség?

Társalbérletben lakva egy idő után azt tapasztalhatjuk, hogy szélesebbre nyílik a toleranciaablakunk – vagyis olyasmiket is egészen jól elviselünk, amik miatt korábban feszültté váltunk vagy kiakadtunk volna. Rájövünk, hogy az emberek sokfélék, és a többieket nem formálhatjuk olyanná, amilyennek látni szeretnénk őket.

5. Önismeretre nevel, és arra, hogy tanuljunk mások visszajelzéseiből

Lakva ismerszik meg az ember – tartja a mondás. És ez bizony magunkra is igaz: önmagunkról is sokat megtudhatunk, amikor együtt lakunk másokkal – már ha elég bátrak vagyunk tükörbe nézni. Talán egy-egy albérleti összetűzésben vagy negatív társas dinamikában mi magunk is lényeges szerepet játszunk – például azzal, ha mindent és mindenkit kontrollálni akarunk, vagy ha az a szokásunk, hogy hányaveti módon szólunk az emberekhez, stb. Ha úgy vesszük, egy szuper önismereti gyorstalpalóra is benevezünk, amikor társalbérletbe költözünk… ha nem felejtjük el, hogy konfliktusos helyzetekben nemcsak kifelé, hanem befelé is érdemes nézni.

6. Rohamtempóban fejleszti a pénzügyi és munkaszerzési készségeket

Az albérletezés vastörvénye, hogy a lakbért minden esetben ki kell fizetni (legfeljebb néhány napnyi csúszás elképzelhető, és az is csak nagyon ritkán). Amennyiben az albérlő már a saját lábára állt anyagilag, ez a szükségszerűség recesszió esetén is szárnyakat adhat a munkaszerzési készségeinek – tapasztalatból mondom –, és annak, hogy beossza a bevételét és priorizáljon. (Hadd tegyem hozzá: szerintem a papabank egy bizonyos életkor után akkor is ciki, ha nem a mamahotelben lakik az ember.) Mindez nagyon hasznos lesz akkor, amikor majd nagyobb kiadásokkal járó célokra gyűjt (pl. egy komolyabb képzésre, utazásra stb.). Azt gondolom, engem az tett talpraesetté – az, hogy a legcudarabb széljárás idején is elő kellett teremtenem a lakhatási költségeimet. Márpedig hasznos képesség, ha az ember a jég hátán is megél…

Mondanom sem kell, hogy az albérlet az új barátságok kialakulásának és a felejthetetlen házibulik tartásának terepe is (főleg, ha valaki más albérletében van az a házibuli…). De ez nem tartozik a pszichológiai tréningek körébe.

Vannak, akik azt mondják, albérletben lakni kidobott pénz. Én azt mondom: (társ)albérletben lakni az élet iskolája. Nem csak az életre tanít, hanem életrevalóságra is. Talán meglepően hangzik, de én őszintén hálás vagyok ezekért a leckékért.

Szabó Elvira

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_