Kevés mérgezőbb dolog van, mint kapcsolatban állni egy nárcisztikussal, aki manipulációkkal és elevenébe vágó megjegyzésekkel „torolja meg”, ha nem kapja meg azt a figyelmet és elismerést, ami érzése szerint jár neki. Sokszor az illető előtörténetét megnézve érthetetlen, hogyan fejlődött ilyen kellemetlen emberré. Ám éppen a jelentéktelennek tűnő részletek kulcsfontosságúak a végeredmény szempontjából. Jelen cikkemben feltárom, melyek a nárcizmus okai.

Előző, a nárcisztikus személyiségről szóló cikkemben bemutattam a nárcisztikus ember pszichés működését, majd bővebben kifejtettem, milyen dinamikát ír le a vele való kapcsolat, végül nagy vonalakban szó esett a vele szemben felvehető magatartásról. A nárcisztikus ember három alapvonása:

1. Hajlamos a grandiozitásra. A nárcisztikus arra vágyik, hogy csodálják és kivételezzenek vele, hogy kiválónak és mások felett állónak érezze magát. Környezetéből mindenáron igyekszik megkapni ezt a „nárcisztikus tüzelőanyagot” figyelem, elismerés és különleges bánásmód formájában.
2. Él benne egy magányos gyermek, aki nagyon szenved. Éppen az ellenkezőjét érzi annak, amit a kívül mutatott, felfújt álarc sugall: csökkentértékűséget és elhagyatottságot. A grandiózus énrész a belső, magányos gyermek elfedésére szolgál, akiről még maga a nárcisztikus sem szívesen vesz tudomást (a környezete pedig végképp ne tudjon róla).
3. Amikor egyik énrész sem működik a fenti kettő közül, akkor a nárcisztikus önnyugtató, tartalmatlan tevékenységekkel foglalja el magát.

A család, amely nárcisztikust nevel

Dr. Bánki György pszichiáter egy találó szófordulattal jellemzi, milyen családja volt gyerekkorában annak, aki felnőttként nárcisztikus személyiség: nem diszfunkcionális, hanem dísz-funkcionális. A nárcisztikus gyerekkori családjában nincsenek nagy botrányok és rendellenességek, látszólag minden rendben van. Ám a látszat mögött mélyebbre ásva kiderül, hogy érzelmi téren nagyon problémás dinamikák működnek. Nézzük, melyek ezek:

1. Ahogy Bánki mondja, az egyik vagy mindkét szülő „felfedezi magának” a gyereket. Ez azt jelenti, hogy a szülő kiválasztja magának a gyerek néhány jellemvonását vagy képességét, és erre koncentrál, ezt erősíti elismeréseivel. Például agyondicséri és kivételes személyként kezeli a gyereket, ha tanulmányi versenyeket nyer és sorozatban szállítja haza az okleveleket, ha azonban egyszer elmarad a győzelem, becsmérlő megjegyzéseket tesz rá. Ugyanez működhet sportteljesítmény vagy művészeti tehetség terén is. A lényeg, hogy a szülő a gyermek személyiségének egyetlen vagy alig néhány oldalát díjazza odafordulással, a többit elutasítja. A gyermekből ily módon profitál a szülő: a gyermek személyiségén, teljesítményén keresztül saját önbecsülését erősíti.

2. A gyermek nem kap valódi, feltétel nélküli szeretetet. Egyvalamit kap: figyelmet. Éppen ettől válik grandiózussá (hogy egy szemléletes magyar szót használjak: felfuvalkodottá). Későbbi kapcsolataiban sem tudja majd, milyen az, hogy olyannak szeretik az embert, amilyen, a tökéletlenségeivel együtt. S később, felnőttkorában is szeretné biztosítani a maga számára azt az odafordulást és figyelmet, amit gyerekkorában megszokott, ami egyfajta tüzelőanyagot jelent számára, és amit összetéveszt az egészséges kötődéssel és törődéssel. Ezért igyekszik minden helyzetet úgy alakítani, hogy abban megkaphassa a felsőbbrendűség érzését és a különleges elbánást.

3. Ha a gyermek nem azt a viselkedés mutatja, amit a szülő jutalmaz, akkor valamilyen módon büntetést kap. Ez lehet nyílt büntetés, megszégyenítés, szeretetmegvonás, elutasítás, vagy az önbecsülést alattomosan nyirbáló kritikus megjegyzés. Így alakul ki a „magányos gyermek” énrész, amihez nemcsak szégyenérzet, de az elutasítottság és teljes magára maradás érzése is kapcsolódik. A későbbi felnőtt ezt az énrészét azért nem hozza felszínre és hagyja akár teljesen tudattalanul, mert mérhetetlen fájdalom kapcsolódik hozzá.

4. Mindeközben a család látszólag megfelelően működik: a gyermeket jól táplálják, öltöztetik, iskolába járatják, programokra viszik. A külső, materiális dolgok rendben vannak. Ám ezek mögött, az érzelmek terén szinte láthatatlan tragédiák mennek végbe.

Összefoglalva: bizonyos vonások vagy viselkedés mentén az egyik vagy mindkét szülő túlzó elismeréseivel felnagyítja a gyermeket, míg ha ettől eltérően viselkedik, akkor leminősítik és „kis nyomorultként” kezelik. Ez a szerencsétlen gyermek később, immár nárcisztikus felnőttként ugyanezt a felnagyítási-leértékelési dinamikát fogja működtetni az emberi kapcsolataiban. Minden helyzetben és kapcsolatban a különlegessége visszatükrözését várja majd – ha valaki nem értékeli a „produkciót”, amit ennek érdekében előad, akkor elképesztő ügyességgel teszi tönkre az illető önbecsülését különböző kritikus megjegyzésekkel és gesztusokkal.

További nárcisztikussá tevő helyzetek I.
A főnöki pozíció

Habár a súlyos nárcisztikus személyiségzavar kialakulása a gyerekkorba vezethető vissza, később, a felnőtt lét során is előfordulhatnak olyan helyzetek, amelyek a nárcisztikus vonásokat erősíthetik (nem törvényszerű, hogy ez lesz a végkifejlet, de növelik ennek esélyét). Az egyik ezek közül, ha valaki túl sokáig van főnöki pozícióban.

Ha valaki évtizedeken keresztül van a főnök szerepében, akkor olyan viszonylatok alakulhatnak ki körülötte, amelyekből nem kap reális visszajelzést. Előfordulhat, hogy munkatársai közül senki sem szól neki, ha valamiben téved vagy hibázik, ráadásul, mivel ő osztja az utasításokat, szép lassan a mindenhatóság érzése is kialakulhat benne. Végül oda juthat, hogy úgy véli, mindig és minden helyzetben kiváló vezető, jelentőségteljesebb szerepet tölt be mások életében, mint amit valójában, illetve szabadon rendelkezik munkatársai életével. Az ilyen főnök, ha valamelyik munkatársa nem az általa előírt módon teljesít egy feladatot, netán valamire nemet mond, vagy akár beadja a felmondását, elképesztő sértettséggel és akár érzelmi zsarolással reagálhat. El sem tudja képzelni, hogy egy kollégája visszautasíthatja a kegyet, amit nyújt neki. Ám éppen e miatt a hozzáállás, illetve az ebből eredő megalázások miatt lesz nagy fluktuáció a csapatában.

További nárcisztikussá tevő helyzetek II.
Sajátos társadalmi mintázatok

Bánki György felhívja a figyelmet arra, hogy bizonyos társadalmi folyamatok is azt eredményezhetik, hogy végül az adott társadalom élén egy súlyosan nárcisztikus személyiség áll. Például ha egy társadalomban felerősödik a külvilágból származó veszélyek észlelése, akkor „életre hívhatnak” egy bátor és harcias vezetőt, aki azt sugallja, hogy megvéd minden külső ellenségtől. Vagy ha egy nagyobb közösség tagjai hosszú időn keresztül azt élték meg, hogy elnyomottak és sikertelenek, akik mindig a rövidebbet húzzák, akkor életre hívhatnak egy olyan vezetőt, aki erős és mindenkit „zsebre vág”, és aki „e kis közösség legnagyszerűbb fia”; vagy egy olyan vezetőt, aki egész népe felett atyáskodik és kormányozza népe hajóját. Ezek a hiedelmek nem mások, mint projekciók, azaz kivetítések, amik az adott közösségből irányulnak a vezető felé.

Ha a vezető elhiszi, hogy ezek a projekciók igazak, akkor következik be az „egohízás”. Elkezdi magát sérthetetlen hősnek és mindenki fölött álló vezérnek látni – elkezd igaznak tekinteni olyasmiket, amik valójában illúziók. Ezzel párhuzamosan, elutasít minden olyan jelet, amely arra utal, hogy ő nem olyan nagyszerű és tökéletes, mint hiszi, és neki is lenne fejlődnivalója.

Ez esetben nemcsak a nárcisztikussá váló vezető felelősségét kell megvizsgálnunk, hanem annak a közösségnek a felelősségét is, amely életre hívta őt magából a projekcióival. Ugyanis az ilyen társadalom addig fog újabbnál újabb, felfújt és kipukkadó vezetőket „kitermelni”, amíg az erre irányuló szükséglet aktív benne.

Szabó Elvira

Kapcsolódó cikk:
Fénylik, de nem arany – a nárcisztikus személyiség

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

A cikkhez felhasznált irodalom:

• Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról. Ab Ovo, Budapest, 2016.
• Beszélgetés Bánki Györggyel az Új Egyenlőség c. műsorban: A legnagyszerűbb beszélgetés a nárcizmusról