Ti vállalnátok, hogy vadidegen embereknek megmutatjátok az otthonotokat? Hogy meséltek nekik arról, hogy éltek, kinek mi a hobbija a családban, megmutatnátok, ki milyen dolgokat gyűjtöget és nem törődnétek azzal sem, hogy a lakás tele van családi fotókkal, személyes emlékekkel? Ez nagyon intim, bevállalós (vagy felelőtlen?) dolog lenne. Belátom, tök abszurd az ötlet, azt hiszem, nálunk egyáltalán nem életszerű.

Ki mennyire nyitott?

Bár, egy család nyitottságát, az ott élő emberek értékrendjét, szokásait jól mutatja a lakásuk, házuk nyitottsága is: mekkora jövés-menés van náluk, mennyire van tárva az ajtajuk mások előtt. Van-e átjárás a szomszédsággal, előfordul-e és ha igen, milyen gyakran, hogy valaki csak úgy beugrik? Manapság, a mobiltelefon és annak alkalmazásai következtében ez egyre kevésbé életszerű, valószínű. Pedig gyerekkorunkból sokunknak vannak emlékei arról, hogy mikor ki nézett be hozzánk. Egyáltalán nem volt szokatlan, hogy egy-egy rokon, ismerős beült hozzánk, vagy az, hogy osztálytársak, barátok jöttek-mentek.

Mert miért is engednénk be bárkit az intim szféránkba? Sokan gondolják, hogy kockázatot vállalnának: az illető netán kifigyeli, elcseni, lekoppintja, kibeszéli, visszaél az információval, stb.

De mi van akkor, ha valami nagy érték, valami történelmi jelentőségű tárgyunk van, ha mondjuk egy műemléképületben élünk? Ha netán századok óta a családunk tulajdonában van, akkor egyfajta értékmentést is végzünk azzal, hogy fenntartjuk, hogy megmutatjuk. De miről is beszélek… tényleg tök abszurd!

Ezek az olaszok!

Nem úgy Olaszországban!

Szicíliában, Palermóban jártunk a minap. Élmény volt! Tudom, elfogult vagyok velük, nem is tagadom. De milyen már az, hogy ezek folyton megölelik, megpuszilják egymást, amikor találkoznak! Sőt, a bárban a pincért, ha megjön a (gondolom, legalább törzs-)vendég. Vagy elmegy az egyik pincér, lejárt a munkaideje és puszival búcsúzik a kollégától. És még mindig - mint a régi filmekben - ülnek kinn a házak előtt a padokon és beszélgetnek!! Őrület!

Micsoda dolog már, amikor egy igazi, élő gróf mutatja meg a házukat, amit több mint 800 éve használ a család! Ha Palermóban jártok, ne hagyjátok ki a Palazzo Conte Frederico-t!

Kívülről semmi különös. Egy a sok közül. Aztán bemész és csak nézel... (mondjuk ez eléggé gyakori Olaszországban).

Rengeteg templom van Olaszországban, Szicíliában is. Elképesztő, ahogy beleolvadnak ezek a házakba, ahogy rájuk épültek a házak! Amikor a kiteregetett, száradó ruhát lengeti a szél és eltakarja vele az angyalokat, szenteket. Akik ettől egyáltalán nem akadnak ki, megszokták már... Békés egymás mellett élés.

Tiszta szerencse!

Mindig tudtam, hogy az élethez szerencse is kell. Persze sokszor nem is gondolnánk, mitől leszünk szerencsések. Lehet, hogy egy nagy pofára esés, egy kudarc, egy pillanatnyi bosszúság később átértékelődik, ráébreszt, milyen szerencsénk volt, hogy így történt!

Az nem kérdés, hogy a család, ahova születünk, alapvetően meghatározza az életünket. De sokszor ez sem egyértelmű, hogy ki jár jól:

• Az, aki egy gazdag családba születik, majd kiderül, teljesen életképtelen, vagy aki szegény család sarja, és akinek magának kell előteremtenie dolgokat, beletanulnia különféle praktikákba?
• Az, aki nagycsaládba születik sok testvérrel, vagy aki egyke és rá irányul minden szeretet és figyelem, viszont ettől önző és egoista lesz?
• Az, aki egy nagyvárosban éli a gyerekkorát, vagy az, aki közel a természethez, zöld és egészséges környezetben, viszont egyéb lehetőségektől távol?
• Az, akinek a szülei alacsony iskolai végzettségűek, vagy az, aki már az anyatejjel kapja a görög filozófia alapjait, vagy a matematika, a kritikus gondolkodás természetes működtetését?
• Az, aki a vér szerinti szüleivel nő fel úgy ahogy, vagy az, akinek időben kikerül az életéből az a szülő, aki csak lelki traumákat okozna, vagy az, aki netán korán elveszíti a szüleit és kicsit ennek eredménye is az, hogy később óriási teljesítményeket visz végbe az életében (sok tanulmány szól arról, hogy a tragikus gyerekkort megéltek között feltűnően sok a kimagasló teljesítményt nyújtó ember)?

Azt most mi is megtapasztaltuk a palermói élmény kapcsán, hogy nem feltétlenül szerencse, ha valaki egy különleges családba születik. Kiderült, csak annak köszönhető, hogy fennmaradt a család, hogy volt balkézről született gyerek is, aki vihette tovább a nevet akkor, amikor a család minden ’hivatalos’ leszármazottját likvidálta a király. Hiába, a sötét középkor… bár valószínű, hogy hasonló történeteket minden korból tudnánk hozni, még ’tán a maiból is. 

A Palazzo

A Garibaldiról elnevezett terem, melynek különleges padlója restauráláson esett át, de egyes részei eredetiek, így fest! (Nevetve mondta a gróf, hogy Palermóban nincs olyan palota, ahol ne járt volna Garibaldi.) 

/Tudtátok, hogy van egy híres magyar is, akiről utcát neveztek el Palermóban? Tüköry Lajos! 1830-ban született, az 1848-49-es szabadságharcban komoly érdemeket szerzett, aztán később itt, Szicíliában is harcolt, Garibaldi seregében. 1860-ban komoly sérülést szenvedett és életét nem tudták megmenteni. Itt, Palermóban halt meg. Hát, magyarok mindig mindenhol voltak, vannak és lesznek.../

A padlón egy térkép a régi Palermóról. Itt még egy félszigeten fekszik a város, körben várfal, tornyokkal. Na, ez az a városfal, aminek a tornyait aztán kiosztották a XIII. században az arra érdemes családoknak, hogy arra építsék saját otthonaikat. A félsziget körüli öblöket feltöltötték, hogy tudjon terjeszkedni a város. A torony természetesen ma is megvan, szerves része a háznak (lásd az alábbi képet), amelyben a legújabb dolog is minimum 15 éves (több lecserélt, felújított padlóburkolat).

Illetve 15 éve nem csak a burkolatot cserélték le néhány helyen, hanem volt egy-két restaurálás és ennek folyamán találtak rá egy régi freskóra is, amit az álmennyezet eltakart. A festmények hibátlanok, mivel nem érte őket fény, eredeti pompájukban mutatkoznak most meg. Hát nem elképesztő? Nézzétek! Persze így csak egy részét lehet látni, mert körbeépült, ráépült, de legalább egyes részei most több száz év rejtőzködés után láthatóak:

De milyen az már, amikor meséli az ifjú gróf, hogy nekik bizony nehéz gyerekkoruk volt a bátyjával, mert a szüleik egyszerűen tökéletesek voltak, sok mindenben kitűntek: a mama, kinézetre mint egy svéd filmsztár, mellesleg sokszoros úszóbajnok, egyben szoprán operaénekesnő (ma is tart házikoncerteket itt, a halban), a papa nagy autórajongó, versenyző, F1 szakértő, bennfentes, ismer mindenkit. Van neki beceneve is: a Repülő Herceg.

Papa trófeáit mutatva:

Kérdezem a gróftól, neki mi a kedvenc sportja, mire – épp a fegyverterembe érve – mosolyogva és rámutatva a kardokra, a szúró-vágó, vívó felszerelések tekintetes gyűjteményére: EZ! - mondta büszkén. Illetve van még egy, tette hozzá, imád motorozni. Ami nála azt is jelenti, hogy szeret régi motorokat felújítani. Igen, a túra indulása előtt ő is kinn várakozott a látogatókkal (akkor még nem tudtuk róla, hogy ő maga a házigazda), és miután többen körülállták a szép régi Laverda motort, elárulta, ez az övé, az apukájától örökölte, ezzel közlekedik a városban. Így megy ez gróféknál: megbecsülik a régit és aztán továbbadják a gyereknek.

A palota termeit végigjárva, a mai napig használt berendezés nagy része XVIII. századi, egy akkori ’sztár’ lakberendező rendezte be, tervezte meg a belső tereket, a berendezést a tapétáktól a bútorokon át a velencei csillárokig és egyéb tárgyakig.

Mindkét szülő dolgozószobáján látszik, érződik, valóban használatban vannak ma is: kedvenc tárgyaik, trófeáik, cd-ik, könyveik, sőt, ha még ez nem lenne elég bizonyíték, élő macskáik (2!) a fotelben, stb. A szülők hálószobáját is megtekinthetjük, ahol megismerhetjük a fűtéstechnika részleteit is, illetve egy másik, közösségi teremben a hűtéstechnika arab mintára való megoldását. Erre mondják, hogy egyszerű, de nagyszerű. Természetesen abszolút környezetbarát, zöld energia, a hideg- és a meleg levegő mozgására, a csapadékvízre és a fizika törvényeire építve működik, nem tud kifogyni, lemerülni, szennyezni, eldugulni, elkoszolódni.

Itt a légkondi, a megvilágított falfülkék mögött, több szinten keresztül:

Kis csoportunk 10-12 fős volt. A herceg angolul és olaszul mondott el mindent, és kedvesen válaszolt a feltett kérdésekre is. Mindezt fejenként 10 euróért! Nem kellett a táskákat leadni, nem voltak kamerák, nem volt teremőr, aki nézi, hozzá ne érj semmihez, sőt, ő biztatott, emeljük meg a konyhai edényeket, megsimogathattuk a cicákat, nézegethettük, lefotózhattuk a családi képeket, amelyek nagy számban ki voltak téve több helyen is. Nem vagyok benne biztos, hogy itt él életvitelszerűen a család, de az, hogy használják a házat, az nem kérdés. Az udvaron álló versenyautóval még mindig jár veterán versenyekre a papa (sajnos ezt elmulasztottam lefotózni, jellemző rám...).

A 62 éves anyuka még ma is gyönyörű, mutatta a fia büszkén a képeken őt (bocsi, az ő fotóit sem fényképeztem le, pedig még esküvői képek is voltak... van, hogy ő vezeti körbe a látogatókat). Az ősökről mesélve, az ő történeteikre utalva említette a Conte, hogy szerencsére ma már tőlük nem várják el, hogy a számukra kijelölt házastársat válasszák, mint régen. Valószínűleg enélkül is garantált, hogy a család fennmarad, az örökség nem vész el, nem jut eszébe senkinek szemet vetnie rá, legyen az állam, más tehetős család, üzletember, bárki. A magántulajdon védelmére, szentségére itt igazán nem kell több bizonyíték, mint ez a palota.

Így utólag talán kérdezni lehetett volna a herceget még sok témáról, például a maffiával való viszonyukról, de ott annyira meg voltunk illetődve, hogy eszünkbe sem jutott ilyesmi.

Tényleg, milyen lehetett az élete egy ilyen családnak a második világháború után, amikor olyan irdatlan nagy szegénység, éhinség volt? Hogy álltak ők a szeparatista törekvésekkel, hogy tudták magukat kivonni a maffia terjedéséből, volt-e valami szerepük a konszolidációban?

De az is lehet, jobb, hogy nem kérdeztünk más témákról. Az élet itt is sokszor lehetett bonyolult, sehol sem olyan  könnyű, mint gondolnánk kívülállóként, szülessen bármilyen családba is az ember. Azért az úgy átjött, hogy most talán nem túl nehéz a hercegi család élete, nem tűnt úgy, hogy nagy nehézségeik lennének. De a látszat mindig csalhat. Valójában azt hiszem, ha valaki ilyen intelligens, figyelmes, nyitott, ráadásul tényleg beenged bárkit az életterébe, akkor ez nem lehet megjátszott nyitottság. 10 euróért pedig üzletnek sem üzlet. 

A sok festett családi portré között Garibaldi mellszobra is kitüntetett helyen:

Akkor hogy is állunk mi ezzel?

Nos, mi is hazarepültünk már, most akkor szálljunk vissza a saját kis életünkbe: hogy is álltok ti ezzel a témával? Kinek mutatnátok meg a lakásotokat, házatokat és mennyire menne ez könnyen? Vagy előtte kérnétek némi időt, hogy vállalható legyen? Mondjuk kellene minimum egy hét, vagy egy takarítóbrigád előtte? Netán megválogatnátok, ki lehet az arra érdemes? Vagy teljesen természetes számotokra, hogy ha valakit megismertek, megkedveltek, akkor jöhet, ha akar? Vagy ellenkezőleg? A lakás az szent dolog, oda senki más ember fia nem teheti be a lábát?

Egyáltalán: milyen a lakókörnyezetetek? Összhangban van a személyiségetekkel? Patika tisztaság, élére állított tárgyak, sehol egy felesleges kütyü? Vagy csak egyszerűen kellemesen hangulatos, kényelmes? Vagy amolyan még éppen vállalható szinten rendetlen, habókos, hippis, élettel teli? Netán tele a mosogató és még pizzás dobozok is hevernek szerte-szét, nem beszélve egyéb (alsó-felső) heverő ruhadarabokról? Sokat elmond rólunk. Többet, mint egy facebook profil…

Na, mindegy. Senkiben sem szerettem volna lelkiismeretfurdalást ébreszteni, csak gondoltam, ha már egyszer megismerhettem egy igazi herceget, aki még a házát is megmutatta, csak mesélek már róla nektek egy kicsit…

Palermó pedig csodaszép! Persze nem minden háza és nem minden utcája, de úgy az egész. A fekvése az biztos, hogy különleges! Félmillió ember, mindenféle náció, gazdag-szegény, fiatal-öreg, színes világ, kicsit sok szeméttel. Azt nem fényképeztem, az nagyon nem tetszett. A sok szemét. De semmi nem lehet tökéletes... Ezt még nem tudták megoldani. Tudjuk, ebben is benne volt a maffia keze, ma nem tudom, pontosan hogy áll a dolog.

Remélem, nem toltam túl a képeket, mind saját!

Szép napokat, szép, otthonos lakásokat, hangulatos őszi-téli estéket (gyertya, gőzölgő tea, egy-két szép takaró, halk zene a háttérben stb…)!

Koskovics Éva

coach