Évekkel ezelőtt egy gyulai gyermekvédelmi konferencián, a meghívott német előadóktól egy itthon merőben szokatlan, újító terápiás kezelési megoldásról hallgattunk beszámolót.

Az iskola, a gyermekvédelmi rendszer, a gyermekotthonok, a nevelőszülők számára már kezelhetetlenül magatartászavaros, oda beilleszkedni nem hajlandó fiatalok részére dolgoztak ki szigorú kiemeléssel egy kezelési tervet, egy évre, egy nevelővel, egy gyermek helyet kapott egy eldugott mexikói farmon. Egy a sajátjától merőben idegen, eltérő kultúrában, másként vélekedő, általa nem ismert nyelven beszélő közegben a fiatal kénytelen volt megfelelően terhelhető, és a hétköznapi szükségleteinek kielégítéséhez támaszul szolgáló kapcsolatot kialakítani a hozzárendelt kísérővel. Eközben alkalmazkodni a környezethez, a szabályokhoz, valamiféle munkát végezni, tenni azért, hogy ellássa önmagát, valamint úrrá lenni korábbi rossz beidegződésein.

A meghökkentő módszer akkor, főleg az itthoni rendszerben lévő ön és közveszélyes fiataljaink elég jelentős száma, na meg a felnőtt nevelő-kísérő lehetetlenül nagynak érzett vállalása miatt volt számunkra elgondolkoztató.

Persze szóba nem jött, hogy a mi rendszerünk akármikor is elér odáig, ám az akkor is nagyon érdekelt, hogyan tud valaki, szakemberként mindent, az egész itthoni életét félretenni egy évre. Ehhez ők csak annyit fűztek hozzá, hogy náluk a kiégés kezelés bevett gyakorlatának része egy ilyen, önként vállalt tanulmányút.

Egy év teljes és gyökeres környezetváltozással, felfogható majdnem ajándék megújulási lehetőségként.Az elmúlt napokban a szenvedélybeteg fiatalok bentlakásos rehabilitációjában dolgozó, segítő kollégáink drog prevenciós továbbképzés keretében tartott előadás és beszámoló sorozata kapcsán újra felmerült, ha más szövegkörnyezetben is, az a bizonyos egy évnyi időtartam.

Nem, ez nem ugyanaz a helyzet, bár az előző esetben is többször szóba került a fiataloknál a tiltott szerhasználat is (ami viszont egészen másnak tűnt még tíz évvel ezelőtt).

Mégis meglehetősen nagy és mély a különbség, egészen széles szakadékot képező. Ezek a szenvedélybeteg fiatalok ugyanis itthon, Nagyhegyes határában, önként töltenek egy évet közösség központú terápiában, teljesen hátrahagyva a maguk világát, kiszakadva, felvállalva a kórházi kezelést és aztán belépve egy nagyon eltérő közegbe. A kényszerítő események sodra a lejtőn, a saját sors, mint a tűzfalhoz nyomó prés, a rettenet életutak hatása tagadhatatlan itt is.

Ami most számomra elgondolkoztató volt, mégis mekkora bátorság kell ahhoz, hogy hátrahagyva mindent kilépjünk? Hogy üresbe tegyük a motort.

Milyen ijesztő csak egy dologért elindulni és minden egyéb ügyet, célt és vágyat, minden más kapcsolatot elengedni? Hogy megállhassunk egy kézitáskával a tanyaházból kialakított intézmény kapujában, eldöntve, hogy történjen bármi, mi maradunk egy egész évig és ezt, itt önmagunkért végigcsináljuk.

Mekkora elszánás kell a lejtőn csúszva, hogy azt mondjuk, nekem ez itt a vége, így ez már nem mehet tovább?Hány halál közeli élmény, hány húsba vágó tapasztalat után érnek el a mostani fiatalok oda?

Milyen erősnek kell lenni ahhoz, hogy aztán ugyanezen a meredélyen valaki újra felkapaszkodjon sérülten?

Mekkora belső teher szembenézni önmagunkkal? Mennyi bátorság kell elismerni, mit követtünk el másokkal és önmagunkkal szemben? És megbocsátani magunknak, hogy továbbléphessünk?

Aztán pedig kiállni vadidegenek elé, kiterítve (bármennyire dióhéjban is) életünk szennyesét, azért, hogy ők okulhassanak? Állni a tekintetek kereszttüzében és formálni a szavakat: Szenvedélybeteg, függő vagyok, momentán tünetmentes, és azon dolgozom, hogy ez így is maradjon.

És még mindig van másik oldala:

Vajon elegendő lehet egy év, vagy akár több év arra, hogy újratanuljuk azt, ami a saját fejlődésünkből nagyrészt kimaradt? És ahhoz, hogy ismét, vagy végre már felelősséget vállaljunk a saját életünkért, azért ahogyan önmagukkal és a körülöttünk élő emberekkel, dolgokkal, forrásokkal, a világunkkal bánunk?

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások: pozitív pszichológia - szubjektíven.