2018. dec 28.

10 +1 ötlet a gyerekbarát szilveszteri bulihoz

írta: Czecz Fruzsina
10 +1 ötlet a gyerekbarát szilveszteri bulihoz

new_year_kid.jpg

A szilveszter főleg a felnőttek ideje. Baráti találkozók, heves bulik, erős italok - minden belefér az óév búcsúztatásába... De mit csinál a felnőtt, aki egyben szülő is, és a gyerekeivel együtt ünnepel? Szervezzük úgy az estét, hogy minden korosztály jól érezze magát - a babazsúr és az "ereszd el a hajam" között félúton. 
Íme 10 +1 ötlet a gyerekbarát bulihoz:


1. SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ DEKORÁCIÓ

confetti.jpg

Ahelyett, hogy pár perc alatt megvennéd a zacskós partykellékeket a boltban, dobd fel saját készítésű díszekkel a lakást! Mintás papírlyukasztóval remek konfetti gyártható, krepp papírból, pattogatott kukoricából hosszú, színes láncok fűzhetők. Ha ezeket összetekered a karácsonyról megmaradt fényfüzérekkel, még hangulatosabb lesz este a szoba. A dekoráció készítése már önmagában jó program, és büszkék lesznek a gyerekek, hogy az ő díszeik lógnak a nappaliban. 

2. HUMOROS ÜLTETŐKÁRTYÁK

Ha vendégeket vársz, meglepheted őket személyre szabott ültetőkártyákkal. Ehhez kérd a gyerekek segítségét! A kisebbek készítsenek "portrét" mindenkiről, és helyezzék el az asztalon. Vajon felismerik magukat a vendégek, és jó helyre ülnek? A nagyobbak keresztrejtvényt, vagy más vicces feladványt gyárthatnak, amiből kiderül, melyik szék kié. Pl.: Ez annak a helye, akinek oda-és visszafelé olvasva is ugyanaz a neve (Anna). 

3. KÜLÖNLEGES ÉTELEK

baking-997260_1280.jpg

Készülj az év utolsó estéjére valami érdekes étellel! Jó választás a sajtfondü (alkohol nélkül), ez közös élmény és finom, laktató vacsora is egyben. Desszertnek pedig lehet például sütinyalóka, vagy bármi látványos édesség, ami elvarázsolja a gyerekeket. Ha különlegességek vannak az asztalon, biztos szívesen vacsoráznak még a "rossz evő" apróságok is. 

4. VICCES FOTÓK

Gyűjts össze néhány mulatságos kelléket (színes szemüveg, kalap, maszk...), és a buli alatt készítsetek ezekben fényképeket mindenkiről! Jöhet az arcfesték, csillámpor, ezen az estén bármi bohóckodás belefér. 

5. KINCSKERESŐ EXPEDÍCIÓ

Szilveszter előtt rejts el néhány apró ajándékot (műanyag kisállat, matrica, stb.) a lakásban vagy a kertben, és indulhat a kincskereső túra! Akár térképet is rajzolhatsz hozzá.

6. ADD KÖRBE!

Ha több család ünnepel együtt, és sok gyerek van, készülhetsz egy másik fajta ajándékozós játékkal is. Csomagolj be egy apró tárgyat, és ragaszd le. Majd vond be még egy-két réteg papírral. Újra tegyél be valamilyen ajándékot, és csomagolj... Ezt annyiszor ismételheted, ahányszor csak szeretnéd. Fontos, hogy minden réteget külön ragassz le, a végén egy nagy, pufi csomag lesz belőle.

A játék alatt a gyerekek körben ülnek, és szól a zene. Amíg megy a zene, adják körbe egymásnak a küldeményt! Amikor pedig leáll a zene, az bonthat ki egy réteget, akinek éppen a kezében van a csomag. Ha szerencséje van, talál egy kis ajándékot a papírban. 

7. LUFIPUKK

art-1869269_1280.jpg
A "Mikor érünk már oda?" mintájára elég sok hasonló, sürgető kérdést fel tudnak tenni a gyerekek... Mikor jönnek már a vendégek? Mikor lesz már este? Mikor vacsorázunk már? Teljesen érthető az izgatottságuk. Hogy megkönnyítsd a várakozást, fújj fel néhány lufit, és rajzolj mindegyikre egy-egy órát! Mindegyik más időt mutasson. Ha eljön a lufin jelzett időpont, kipukkaszthatják. Tovább fokozhatod az örömöt, ha minden lufiban rejlik valami meglepetés is. Pl. nyomtass ki egy képet, és vágd annyi felé, ahány lufi van. A végén puzzle-ként összerakhatják a gyerekek. 

8. SZILVESZTER A VILÁG KÖRÜL

Nagyobb gyerekekkel érdekes lehet megismerni más országok szilveszteri, újévi szokásait. Valaki csukott szemmel bökjön rá a térképre, aztán közösen keressetek az adott országról információkat. Így szórakozva megismerhetik a világ sokszínűségét. Szintén élvezni fogják, ha minél több nyelven megtanulják kimondani a "Boldog új évet!" mondatot. A Google fordító szilveszterkor is a barátunk. :)

9. ÉVKÖNYV

highlighter-1103723_1280.jpg
Tekintsetek vissza az elmúlt évre a gyerekekkel együtt! Meséljétek el, mik történtek, hova utaztatok, kikkel ismerkedtetek meg, milyen újdonságok, változások voltak idén. A jó dolgok mellett a veszteségekről is nyugodtan szót ejthettek. Egy közös beszélgetés segít lezárni és elengedni a negatív eseményeket, hogy 2019-et mindannyian újult erővel kezdhessétek. Újságból kivágott képekből vagy saját fotókból, rajzokból szép évkönyvet vagy kollázst alkothattok. Bekerülhetnek a mozijegyek, vadasparki belépők, étteremből hazahozott szalvéták, karszalagok és egyéb kincsek. 

10. VIDEÓINTERJÚ

Egy másik változat az év lezárására, ha szilveszter előtt "interjút" készítesz mindenkivel arról, hogy szerinte mi volt a legjobb az évben. Ezt vedd videóra, és játszd le a bulin! Öröm lesz együtt nosztalgiázni, és egymásról is megtudhattok valami újat. 

+1 JÁTSZÓTÉRI PARTY

lampion-3630261_1280.jpg

Ha az időjárás engedi, kezdődjön a szórakozás a játszótéren! Kora délután díszítsétek fel a fákat lufikkal, lampionokkal. Vigyetek papírtányérokat és poharakat, uzsonnára kis szendvicsfalatkákat, ropogtatnivalót. 
Így a gyerekek nem a lakást szedik szét, szabadon lehet tombolni a friss levegőn. 

Bárhogyan is ünnepeltek, kívánom, hogy jó társaságban, mosolygós pillanatokkal záruljon az év! 

Gyereknevelési témákkal pedig jövőre is vár a gyerekkelvagyok.net és a blog facebook oldala!

Czecz Fruzsina

Szólj hozzá

buli gyermek szilveszter gyerekkelvagyok Gyerekkel vagyok