Útlevél, túracipő, naptej – bepakoltam mindent? Ám a nyaralásra nemcsak utazási kellékeket érdemes vinni, hanem pszichés erősségeket is. Néhány sztori arról, hogyan válhat hasznunkra a megfelelő hozzáállás a vakáción.

1. Hagyd el a járt utat a járatlanért

Nyaralás előtt kinyitunk egy útikönyvet, böngészünk az utazási portálok cikkei között. Megnézzük, az előttünk utazók milyen útvonalakat jártak be – többnyire; s mivel a leggyakrabban bejárt útvonalak a legszebb műemlékek, elámító természeti szépségek mentén vezetnek, alighanem mi is ezeken fogunk közlekedni. Ám vakációzni azt is jelenti, hogy kikapcsolunk a megszokott életünkből, letérünk a megszokott utakról – megengedjük magunknak, hogy bekapcsoljon bennünk a természetes felfedezőkedv. (Tisztában vagyok azzal, hogy vannak országok, ahol a járt útról letérni veszélyes – most nem ezekre gondolok.)

„Vajon hogy élnek a helyiek, milyen ez a város a turistalátványosságokon túl?” – ezt a kérdést teszem fel magamnak leggyakrabban egy külföldi nyaralás során. De a kedves Olvasó talán mást kérdez: „Mi rejlik a kijelölt csapáson túl ebben a gyönyörű erdőben?” Vonatablakból: „De helyes ez a város! Nem olvastam róla, de mi lenne, ha leszállnánk itt egy órára?”

Lisszaboni utcakép
Fotó: Vargabetűk blog – ElviraSzabo.com

Egy lisszaboni út során remek alkalom adódott egy kis „vargbatűre”. Lisszabon a Tejo folyó torkolatánál fekszik, és egy rövid hajókirándulással a folyót átszelve a túlsó parton teremhetünk, ahonnan szép kilátás nyílik a lisszaboni dombokra. A túlsó parton kisvárosok nőttek ki a földből, a kikötő környékén és a kilátóhelyen sok a kiránduló, de a vidéki Portugália ízét is érezni már.

– Ne a Tejo-hajóval menjünk vissza Lisszabonba, a térkép szerint a közelben komp is jár – mondta a párom. Neki, s annak, hogy ez a közelben nem is volt olyan közel, köszönhetem, hogy láttam valamit az igazi Portugáliából.

Elindultunk. Követtük a térképet, és kisvárosi utcákon tekeregtünk Almadában. A három-négy emeletes lakóházakkal szemben omlásnak indult régi épületek bukkannak fel – mintha gazdátlanok lennének. A vakolatuk lepergett már, az ajtó- és ablakrésekből fűcsomók bukkannak ki, már ha vannak ajtók és ablakok. Belül leszakadt gerendák, csupasz falak; macskák és madarak költöztek ide az emberek után. Elhagyott házak mindenhol akadnak: a kisváros főtere mellett, a sétányon is akár. Portugáliában egészen nyilvánvaló, hogy az elmúlás az élet része.

Pusztulásnak indult ház Almadában
Fotó: Vargabetűk blog – ElviraSzabo.com

De az élet nem szűnik meg, ránk köszön az ablakban könyöklő hölgy képében, aki szombat délután az utcai jövés-menést figyeli; boa tarde!, jó napot! – köszönünk vissza. A város szélén felújított, színesre vakolt, sokemeletes házakból álló lakótelepen haladunk át, a játszótéren gyerekek, egy árnyékos sarokban felnőttek gyülekeznek, valahol a közelben zenét bömböltetnek. Mintha a helyet belengné a szombat esti bulira készülődés hangulata.

Közben estébe fordul a nap íve; a párom bátorít, hogy a megfelelő irányba haladunk. A kíváncsisággal együtt jár a lehetőség, hogy eltévedünk – tudom. Virágos réten birkák legelnek ráérősen. Egy faluba érünk, az út mentén nagyra nőtt kaktuszok és vastag aloe verák. Egy-egy gazdátlanul maradt ház ékelődik a színesre vakolt családi házak közé – az előbbiből dús vadvirágcsomók hajolnak ki, az utóbbiból gyerekek. Lefelé sétálunk a dombról, festői a látkép, a falu, az esti rezzenetlenség; a párom biztat, ez már a célegyenes. Valóban, imhol látszik a kompkikötő és a vízpart, a nap aranypászmákat szór a vízre. Jegyet váltunk; a kompon mi vagyunk az egyedüli külföldiek.

Porto Brandão, ahol végül kilyukadtunk
Fotó: Vargabetűk blog – ElviraSzabo.com

2. Ne a tervezésre koncentrálj, hanem élj a pillanat adta lehetőségekkel

Persze hasznos, ha van útiterv, vezérfonal, elképzelés, hogy mikor merre vennénk az irányt. De az élet gyakran közbeszól, pláne nyaraláskor, például kimaradó járatok, változékony időjárás formájában. S ilyenkor jut szóhoz spontaneitás, no és persze gyakorolhatjuk a kontroll elengedését is.

Egy ízben ellátogattam Łebába, a Balti-tenger partján fekvő kis lengyel üdülővárosba, amit a nemzetközi útikönyvek kevéssé jegyeznek, a lengyelek utazási naptára azonban annál inkább – sok lengyel család évről évre visszatér ide; külföldiekkel hébehóba találkozni. Mindenféle szórakozási lehetőség van, ami a gyerekeket érdekli, dinoszaurusz park, óceanárium, körhinták tömege. Minket azonban leginkább a Łeba határában fekvő híres homokdűnék érdekeltek, amik olyanok, mint egy darab Szahara Európában (még Rommel is itt gyakorlatozott az Afrika Hadtesttel). Előre elképzeltem, ahogy a homokba süpped a lábam, homok folyik a papucsomba és a nadrágomba, miközben megmászom a dűnéket, majd a homokszemeket felverve szaladok lefelé a dűnék oldalán…

Łeba tengerpartja
Fotó: Vargabetűk blog – ElviraSzabo.com

De a balti-tengeri nyár egészen más, mint a földközi-tengeri: hűvös, felhős és legfőképpen szeszélyes. Érkezésünk másnapján, éppen amikor a dűnék felé indultunk, talán száz métert tehettünk meg, még nem hagytuk el a várost, lecsapott a zuhé. Ám az erős tengeri szél nem fújta tovább negyed óra alatt az esőfelhőket, beljebb, a szárazföld felé, ahogy szokta, hanem egy egész hidegfront érkezett. Ömlött az eső, és rövidesen vacogtunk már. E sorok írója bevallja, számára az egyik legnagyobb kihívás jól kezelni az ilyen helyzeteket. A lengyel vakációzóknak meg se kottyant a vihar, a törzsvendégek rég megszokták, hogy a łebai nyár kiszámíthatatlan – nem hervadt le a mosoly az arcukról, csak beültek egy vendéglátóhelyre, maguknak sört rendeltek, a gyerekeknek gofrit. Élvezték tovább a nyaralást.

Łebai homokdűnék
Fotó: Vargabetűk blog – ElviraSzabo.com

Mondhatjuk, a pillanat nyújtotta lehetőségek radikálisan megváltoztak… Ha én magam nem is, a párom szerencsére felismerte, milyen új lehetőségek nyíltak meg előttünk: azt tenni, amit a lengyelek, akiknek nagyobb rutinuk van abban, hogy ne a szép vagy a rossz idő határozza meg a kedvüket. Például enni egy jó halételt, amiből itt bőven akad. Bowlingozni egy helybélivel, akivel alig értik egymás nyelvét. Figyelni, ahogy a színek és a szagok hirtelen megváltoznak a szürke esőfelhődunyha alatt. És így tovább… Az élet nem állt meg, a terek nem ürültek ki a hidegfront miatt. S a vihar nem tartott örökké, továbbvonult még időben ahhoz, hogy ott-tartózkodásunk alatt eljussunk a híres homokdűnékhez, a kicsinyke szelet európai sivataghoz. S ez az élmény valóban olyan volt, amilyennek képzeltem.

3. Vesd le a megszokott szemüveget

Külföldre utazva az országhatárral együtt a saját kultúránk kereteit is átlépjük – egy egészen más világszemléletbe csöppenünk. Néhány évvel ezelőtt Vietnám jelentett számomra nagy kihívást, ahol a nagyvárosok keskenyebb utcáin is lehetetlen feladatnak tűnhet egyik oldalról átkelni a másikra a kiszámíthatatlanul cikázó robogósok áradata miatt. Az utcákat betölti a tömeg, a heves dudálás zaja és sokszor a pho leves kifőzdékből áramló illata is, mindez a nyugati ember érzékeit túlingerelheti, akár kisebb kultúrsokkot okozva.

Vietnám meseszép tájaival igézi meg a külföldi turistákat (Ninh Binh tartomány)
Fotó: Vargabetűk blog – ElviraSzabo.com

Szívós nép a vietnámi, munkabírásuk nem ismer határt. Idegenvezetőként udvariasak, de határozottan végigvezénylik csoportjukat a programon, és a nyugati ember számára szokatlannak hathat asszertív, egyenes, az extra udvariassági köröket mellőző stílusuk. Időbe telt számomra, míg megszoktam az itteni élet nagyobb sűrűségét és hektikusságát, és az itteni emberek sallangoktól mentes stílusát, s megértettem, hogy ez utóbbi nem az udvariasság vagy a kedvesség hiánya, hanem annak a nyers küzdelemnek a velejárója, aminek fényében a vietnámiak tömegei élik napról napra az életüket.

Tiszteletre méltó a vietnámiak teherbíró képessége
Fotó: Vargabetűk blog – ElviraSzabo.com

A Vietnámba érkezésem után egy ideig türelemmel kellett lennem magam iránt, és elfogadni, hogy időre van szükségem az itteni ingerek megszokásához. Meg kellett tanulnom, hogy ha a kinti világ káosza túl sok, akkor ideje egy nyugodt helyet keresni, és ott tölteni némi időt. Így feltárultak előttem a bájos vietnámi kávézók, ahol kókuszos kávékölteményeket, zamatos ananászlevet és frissítő kókuszvizet lehet inni, a mellettünk lévő asztalnál két helybéli valamiféle táblás játékot játszik, és ahol kivétel nélkül lágy zene szól, amely csillapítja a felhergelt idegeket, és olyan békét hint a helyre, ami szöges ellentéte a kinti turbulenciának, és finomságával, gyengédségével valami mélyet árul el ennek a távol-keleti világnak a kettősségéről.

Épület Vietnám fővárosában, Hanoiban, Délkelet-Ázsia egyik őrült metropoliszában
Fotó: Vargabetűk blog – ElviraSzabo.com

Egy másik helyen, másik országban nem működnek azok az alapvetések, amiket otthonról magunkkal hozunk, ám a nyitott és megfigyelő attitűd segíthet feldolgozni azt, hogy néhány kérdésben mások a játékszabályok (és ez még egy olyan rövid epizódnál is megjelenhet, mint a nyaralás). Minél távolabbra utazunk, annál jobban kifordulhat sarkából a világunk – egy másik kontinensen akár néhány nap vagy már néhány óra után megrohanhat egy kiadós kultúrsokk. Ilyenkor húzódjunk vissza, és adjunk magunknak időt, elfogadni, hogy ez egy másik univerzum, és letenni a saját kultúránkból hozott szemüveget, hogy az új közegben – valamelyest – eligazodhassunk.

Szabó Elvira

Ha szívesen olvasnál olyan sztorikat, amik távoli tájakra repítenek, egyúttal fontos bennük a belső fejlődés, töltsd le a szerző Trip című e-könyvét. Az alapsztori: Mihez kezd tíz utazó egy esőerdei szálláson, ahol elment az áram? Előhúz a tarsolyából tíz utazós sztorit. A részletekért katt ide!

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

 Kapcsolódó cikkek, további sztorik utazásról és belső fejlődésről:

• Út ahhoz, hogy jobban bízzunk az emberekben – couchsurfing Marseille-ben
• Így vagy úgy, átlendülsz a holtponton – egy Marseille–Budapest stoppolás tanulságai