2016. dec 15.

Hol a határ?

írta: SzabóElvira
Hol a határ?

Gyereknevelési szakemberek az elkényeztetésről

„Annyira sír, hallgatni sem bírom… most inkább engedek, majd legközelebb duplán erélyes leszek.” „De ha egyszer annyira örül, persze hogy megveszem neki még ezt a játékot is!” Melyik szülő, nagyszülő, nagynéni is nagybácsi ne járt volna úgy, hogy inkább beadta a derekát?! A legtöbbünkben a gyerekek könnyei vagy az elkerekedett bociszemek érzékeny húrokat pendítenek meg, és nehéz nekik ellenállni… pláne így karácsony közeledtével.

A gyereknevelési szakemberek lépten-nyomon felhívják a figyelmet arra, hogy az engedékenység, az elkényeztetés és az, hogy a gyerek parancsol a családban nem egyenlő a törődéssel és a szeretet kifejezésével, hosszú távon pedig kifejezetten árt a gyereknek, mert énközpontúvá válik, és nem tud majd megküzdeni az élet árnyoldalaival. Amikor a szülők túlzottan engedékenyek, akkor „oly módon alakítják ki a gyermek világát, hogy úgy érzi, joga van megkapni azt, amit akar, pontosan akkor, amikor ő akarja… illetve másoknak mindent meg kellene tenniük érte” – határozza meg az elkényeztetés mibenlétét Daniel Siegel és Tina P. Bryson Drámamentes fegyelmezés c. könyvében. Márpedig az élet nem így működik, ugye?

blond_girl_cheesy_photo.jpg

Az elkényeztetett gyerek felnőttként…

1. Siegel és Bryson szerint amikor egy gyerek mindent megkap, amit szeretne, akkor nem lesz lehetősége kifejleszteni magában a késleltetési képességet, ami pedig – a kutatások alapján – a sikeresség zálogának számító akaraterő és kitartás alapja. A késleltetési képesség magában foglalja azt, hogy várunk a jó dolgok beteljesülésére, egyúttal elviseljük az amiatt érzett frusztrációt és csalódottságot, hogy továbbra is, még mindig várnunk kell. S nemcsak várnunk, hanem tennünk is azért, hogy ezek a bizonyos jó dolgok bekövetkezzenek. Ha a gyermek azt tanulja meg, hogy elég annyit mondania, „akarom ezt vagy azt”, mint egy varázsigét, és a kívánsága máris teljesül, akkor a türelem, az önfegyelem és a kitartó küzdés képessége nem fejlődik ki benne. Márpedig ezek nélkül hogy fog 10.000 órát arra szánni, hogy kimunkálja a tehetségét és kiváló legyen valamiben?!

2. Az a gyermek, aki azt éli meg, hogy az élet egy folyamatosan beteljesülő kívánságlista, illetve hogy a szülő mindig rendelkezésre áll, hogy „oltsa a tüzet” és enyhítse az ő szívfájdalmát, nem tudja majd kezelni azokat a tapasztalatokat, amikor az élet a csúnyább arcát mutatja felé. A szenvedés elől, a konfliktusok megoldása elől felnőttként is a talmi fájdalomcsillapításba menekül („Elhagyott a pasim/csajom? Nosza, keresek valakit gyorsan Tinderen, és begyűjtök pár lájkot Facebookon ezzel a fotóval, hogy mindenki lássa, hogy kellek másoknak”).

having-a-real-bad-day-1390292.jpg

3. Továbbá „az elkényeztetett gyermekek gyakran boldogtalan felnőttek lesznek, mert a való életben embertársaik nem szolgálják ki a szeszélyeiket. Nehezebben méltányolják a saját világuk megteremtéséből adódó apróbb örömöket és győzelmeket, ha mindig mindent mások csináltak meg helyettük. A valódi önbizalom és az alkalmasság érzése nem abból fakad, hogy sikerül megszereznünk azt, amit akarunk, hanem abból, amit önerőből ténylegesen megvalósítottunk és tökéletesen elsajátítottunk” – írja Siegel és Bryson.

Miért könnyű belecsúszni az engedékenységbe?

Laura Markham, a Békés szülő, boldog gyermek könyv szerzője számára alapvetés, hogy ha szülőként békés otthont és boldog gyermekeket szeretnénk, akkor magunkkal kell kezdenünk a munkát. Ezért fontos megvizsgálni azt, hogy miért bólintunk rá az akaratosságra, amikor tudjuk, hogy nem kellene?

1. „Az engedékeny szülők többsége minden igyekezetével azon van, hogy ne ismételje meg a saját szülei részéről tapasztalt »szigorúan szerető« nevelési stílust, ezért általában átesnek a ló túlsó oldalára.” Tehát az engedékenység egyik oka, hogy a szülő sok fájdalmat élt át gyerekkorában, és – sokszor tudat alatt – attól fél, hogy ő maga is fájdalmat okoz gyermekének. A gyereksírás felébreszti saját eltemetett fájdalmát, és így az engedékenység valójában arról szól, hogy enyhítse ezt a feléledő fájdalmat azzal, hogy „legalább” a saját gyerekének megadja azt, amit ő maga nem kapott meg. Ahhoz, hogy a megsebzett szülő megtanuljon nemet mondani, először a benne élő sérült gyermekkel kell kapcsolatot teremtenie, és megsiratnia a saját fájdalmát. Emellett pedig az is fontos, hogy a szülő megtanulja megkülönböztetni a gyerek distresszét a stratégiai hisztitől, mert a sírás sem mindig az, aminek látszik…

crying_192283.jpg

2. „Vannak olyan szülők, akik úgy vélik, hogy ez [bármi, amit a gyerek tesz] jó, mondván, hogy nem akarnak a gyermekük természetes fejlődésének útjába állni.” A Békés szülő, boldog gyermek kötet szerzője szerint tehát vannak olyan szülők, akik a korlátozást károsnak tartják, és szerintük csak hagyni kell a gyereket a maga útján menni, élményeket szerezni, hiszen ő tudja, mi a jó neki. „Ám azoknak a gyermekeknek – folytatja dr. Markham –, akiknek sohasem kell megbirkózniuk magukban a határokhoz igazodás nehézségeivel, és sohasem kell magas elvárásoknak eleget tenniük, gondjaik lesznek az önfegyelem kifejlesztése terén. […] Ám ha hagyjuk, hogy a gyermekünk keresztülgázoljon rajtunk vagy másokon, akkor mit tanítunk neki a kapcsolatokról? Ez a nevelési szemlélet általában önközpontú, szorongó és nem túl rugalmas gyermeki attitűdhöz vezet.” Vagyis éppen akkor fog nehezen alkalmazkodni a gyerek, ha nem állítunk fel számára határokat, amiken gyakorolhatná az alkalmazkodást.

3. „…az engedékeny szülők gyakran azt az üzenetet közvetítik a gyermekük felé, hogy a csalódást, frusztrációt és bármilyen más felzaklató érzelmet mindenáron el kell kerülni.” Ezek a szülők azért nem tudnak szilárd kereteket kialakítani, mert nem tudnak megbirkózni a gyermekük természetesnek tekinthető bánatával és haragjával, amit a határokkal való szembesüléskor érez. Megeshet, hogy a szülő más emberi kapcsolataiban is mindenáron igyekszik elkerülni, hogy csalódást okozzon, vagy neheztelést váltson ki, mert ez mély szorongást ébreszt benne (például szoronghat attól, hogy a másik fél iránta érzett haragja azt jelenti, hogy az illető nem szereti őt). Ilyenkor első lépésben fontos annak megértése, hogy pontosan mi az a negatív tapasztalat, negatív érzelem, amit a szülő mindenáron el akar kerülni az engedékenységgel.

Elkényeztetés helyett I.
Ott lenni akkor, amikor szüksége van ránk

„Az elkényeztetés nem azzal kapcsolatos, hogy mennyi szeretetet, időt és figyelmet nyújtunk a gyermekeinknek – szögezik le a Drámamentes fegyelmezés szerzői. – Azzal nem ronthatjuk el őket, hogy túl sokat adunk önmagunkból. Ugyanígy az sem elkényeztetés, ha a kisbabánkat túl sokszor vesszük ölbe, vagy mindig kielégítjük a szükségleteit, valahányszor kifejezi azokat. […] A gond ott kezdődik, amikor [a szülők] elkényeztetik őket [a gyerekeket] azzal, hogy egyre több tárggyal halmozzák el őket, valamint óvják őket a nehézségektől és a szomorúságtól ahelyett, hogy bőségesen biztosítanák számukra azt, amire valóban szükségük van, és ami igazán számít – a szeretetet, kapcsolódást, figyelmet és időt –, miközben a gyermekek az élet elkerülhetetlen nehézségeivel szembesülnek, és megküzdenek velük. […] A kapcsolódás nem arról szól, hogy megvédjük a gyermekeinket a viszontagságoktól, hanem arról, hogy együtt vészeljük át a nehéz időszakokat, és ott álljunk mellettük, amikor érzelmi szenvedésen mennek keresztül, éppúgy, ahogy akkor tennénk, ha felhorzsolnák a térdüket, és testi fájdalmat élnének át.”

rabbits-1874090.jpg

Elkényeztetés helyett II.
Engedni, hogy szembesüljön a következményekkel

„Amikor a konyhaasztalon találjuk a gyermekünk befejezetlen házi feladatát – hoz egy jól ismert példát az életből Siegel és Bryson –, egyáltalán nem teszünk jót neki azzal, ha magunk fejezzük be, és gyorsan utána visszük az iskolába, hogy megóvjuk a késve leadott feladat következményeivel való szembenézéstől. Azzal sem teszünk jót, amikor felhívunk egy másik szülőt, hogy meghívassuk a gyermekünket egy olyan születésnapi zsúrra, amelynek híre a fülébe jutott, de nem hívták meg rá.” A nevelési tanácsadók ezekre a helyzetekre úgy tekintenek, mint tanulási lehetőségekre: amikor a gyermek megtanulhatja, hogy következménye lesz annak, ha elmulasztja a kötelességét, vagy végiggondolhatja, kik a fontos és igazi barátai… vagy más, fontos tanulságokra juthat, amiket beépíthet az életről, a világról és önmagáról kialakított képébe.

Szabó Elvira

A cikk eredetileg a Gyökerek és Szárnyak blogon jelent meg, itt...

Kapcsolódó cikkek:

A cikkhez felhasznált irodalom:

  • Daniel Siegel – Tina Payne Bryson: Drámamentes fegyelmezés. A káosz lecsillapítása és a fejlődő gyermeki elme integrált szemléletű gondozása. Ursus Libris, Budapest, 2015.
  • Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek. A kiabálás vége és a kapcsolatteremtés kezdete. Ursus Libris, Budapest, 2016.
Szólj hozzá

gyereknevelés gyermek gyökerek és szárnyak