2018. jan 08.

Nevelőszülőnek ne nézd a színét!

írta: SzEGy
Nevelőszülőnek ne nézd a színét!

 sheep-612919_640.jpg

Nemrég belefutottam a neten egy számomra érdekesnek tetsző témát feszegető, friss kutatás leírásába, amely a megyénk gyermekvédelmén belül vizsgálta a beutalt, családból kiemelt, roma gyermekek helyzetét.

Gondoltam belekóstolok, de pár sor után már kicsit megrökönyödve olvastam, milyen nyíltan fikázza a mélyen tisztelt kutató az általa interjúzottak véleményét. Mintha oldalakon át semmi más cél nem vezérelte volna, csakhogy alaposan bebizonyítsa, még több kiragadott mondattal alátámasztva, hogy itt mindenki (persze nyilván rajta kívül) nagyon hülye.

Nem tagadom egy cseppet elkedvetlenedtem, főleg a sokadik ismétlésnél.

Az egész szociális ágazatra jellemző az alacsony presztízs (tekintély), a munkában sok vesződség, kis fizetség, kevés haszon, a sikerek az egész területen nehezen kisajtolhatók, alaposan meg kell nézni őket, hogy egyáltalán észrevegyük. Természetesen nem az ő lesajnáló véleménye miatt van ez így, hiszen egyébként sem szoktak összekeverni minket semmiféle reklámosan előtérbe tolt húzó ágazattal.

Sőt, a kívülállók is ügyesen besorolnak rögvest a kliens mellé, de azért mégis.

Azt, hogy a kliens időnként hülyére vesz, már megszoktuk, megtanultuk kezelni, értelmezni, megkeresni az adott helyzetben az okát, a célját, na de egy kutató?

sheep-196287_640.jpg

A gimnáziumi magyar tanárnőm, aki a saját tudományterületén nem ismert tréfát, egy ilyen fogalmazvány láttán, már régen helyére igazította volna a szerzőt azzal, hogy „mondanivaló nulla, csak azért beszél még mindig, mert imádja hallani a saját hangját”.

Makacsul kitartó vagyok, tehát immár kedvetlenül is olvastam tovább, ahogy minden megszólaltatott alanyának gödröt ásó kutatónk, közben nagy elánnal igyekezett fényezni önnön nimbuszát(i).

Aztán végképp elpattant a cérnám, amikor a gyakori ismételgetésbe bocsátkozó fitymálásban (gondolom a leütések száma alapján fizették) a munkámhoz közeli területekre kanyarodott.

Azon lamentált, hogy miért nem tudja egészen pontosan megmondani a gyermekvédelem szakellátásában dolgozó, megkérdezett (persze szerinte csekély értelmű) alanya, hogy a gondozott, védelembe/nevelésbe vett, kiemelt gyermekek között, mégis mennyi a roma származású? 

sheep-1350688_640.jpg

Mások munkaterületéről elvből sem szívesen nyilatkozom, de a gyermekvédelmi szakellátásban törvény szabályozza, tiltja, annak a nyilvános megsaccolását, pláne bármilyen formátumú nyilvántartását, hogy a gyermek roma. Kivételt képez, ha a szülő a bekerüléskor kijelenti, hogy ő egy roma ember, tehát következésképp, az ő gyermeke is roma, mert ebben az egyetlen esetben, ez a tény így rögzíthető (a bekerülők származási kérdéseiről korábban már itt írtam).

Szóval miért nem tudja a gyermekvédelemben dolgozó mezei honpolgár, hogy milyen nemzetiségű a gyermek? Azért mert ez az iratokban nincs és nem is lehet megjelölve, ha ilyen nyilatkozattétel nem történt. (Bocs, ez a leosztás meg nekem esett jól.)

Kedves kutatónk a további ötleteivel még alaposabban elszontyolított.

Folyamatosan példálózott azzal, hogy a gyermekek kiemelése a családból szubjektív megítélés alapján történik (a családgondozó személyes véleményére alapozottan?!). Valamint pont ugyanezért, a családgondozó ellenszenve miatt, a kiemelés több roma gyermeket érint, mint nem romát. Ráadásul a roma gyermekek (egyértelműen a családgondozó galád részrehajlása miatt, mi másért?) hamarabb kerülnek be a rendszerbe és sokkal nehezebben kerülnek ki belőle, átlagban is hosszabb időt töltenek itt benn, ahol a saját roma identitásuk gyakorlására (törvényben szavatolt jog pedig) semmi lehetőségük sincs.

Hiszen, és sajnálatosan ennyi magyarázatot sikerült összesen fűznie ezekhez a nem kis rendszer anomáliákhoz (rendellenesség, szabálytalanság), a benti szakemberek furán fintorogtak arra a kérdésre, hogy ragaszkodnak-e náluk ahhoz, hogy a roma gyermekek roma nevelőszülőkhöz kerülhessenek, a roma identitásuk ápolása végett. 

sheep-730074_640.jpg

Mélyen sajnálom, hogy a sok-sok interjúkérdésre adott válasznak ennyire nem sikerült felvillantania, szegény érdeklődő szaktudósunk számára a mai, vidéki, gyermekvédelmi valóságot, a gyakorlat alapvető helyzetéről és szabályozásáról a tényeket:

A családból való kiemelés - ami a még mindig közkeletű elképzelésekkel ellentétben, nem a családgondozó ötletszerű felvetései alapján, hanem a munkájában felette álló és tőle független esetmenedzser által a gyámhivatalnak jelezve, onnan indul, és egy felkéréssel, a nekünk továbbított tényeket körüljárva, a gyermekvédelmi szakértői bizottság teljes körű vizsgálatát és javaslattételét követően, gyámhivatali döntéssel zárul – legtöbbször tévedésből sem gyors, kifejezetten nem egyéni döntés és így aztán nem annyira lehet szubjektív.

Bár nyilván itt mi nem vagyunk elég okosak, de azért azt mégis tudjuk – és ha mégsem tudnánk, hát a nem is új keletű Gyermekvédelmi törvényünk simán elárulná -, hogy minden gyermeknek az lenne a legjobb, ha egy szerető és róla gondoskodó családban élhetne. 

sheep-2649409_640.jpg

A törvény is kötelez bennünket, hogy a 12 év alattiakat nevelőszülőnél helyezzük el, ezért ilyenkor még jobban görcsölünk azon, hogy ez valahogy sikerüljön, miközben:

A szakellátás otthont nyújtó részében alig van, ha van nevelőszülőnél szabad férőhelyünk. Alig van, ha van lakásotthoni csoportjainkban szabad ágyunk.

Például ezért is nem törekszünk arra, hogy megindokolatlan kiemelést javasoljunk.

A gyermek beérkezésekor viszont valamit lépnünk kell.

Így aztán a beutalt gyermek legtöbbször oda kerül, ahol éppen üres a férőhely, mert csak oda mehet, ahol be tudják még szorítani a szinte folyamatosan teljesen telített (nem tegnaptól és nem titokban csúnyán bedugult) rendszerbe.

A hiteles válasz, kutatónk előző kérdésére tehát körülbelül így hangozhat:

Nem valószínű, hogy a gyermek identitásának/személyiségállapotának/lelki sérüléseinek bármilyen szempontból pompás lehet, hogy 13. gyermekként odatuszkoljuk az engedélyezett 12 főt is alig bíró lakásotthonba, vagy ötödik gondozottként odakerülhet egy gyakrabban fehér színű nevelőcsaládhoz. Egy nevelőanyához, akinek a nevelteken kívül általában saját gyermekei is vannak és, akinek ne nézzük most már a színét, de nem azért, mert az egész rendszer „színvak”, hanem mert csak ott, nála van az, az egy betölthető hely.

sheep-heads-2517469_640.jpg

Ugyanis a bölcs és előrelátó szociálpolitikai vezetés, valamint a nyomdokaiban az engesztelhetetlenül rajtunk takarékoskodó fenntartónk, már évekkel korábban úgy döntött, hogy jóval kevesebből is ki lehet hozni, ezt az egész gyermekvédelmi cirkuszt, lehet összevonni, elbocsátani, otthonokat bezárni és közben mosolyogva veregetni a saját vállukat, lám ezt is milyen ügyesen racionalizálták.

Nos, hát akkor tessék parancsolni.

Itt van ez a pompásan körös-körül racionalizált, tehát most már aztán nagyon olcsó intézményrendszer, amiről a józan paraszti ésszel rendelkezők közül még senki nem állította, sem azt, hogy jó, sem azt, hogy a szakmaiságot előtérbe helyező, azt meg aztán pláne nem, hogy bármiben a gyermek mindenkori érdekeit tudná rugalmasan képviselni.

A rendszer olcsósága csak és kizárólag azt jelenti, hogy (valami más működőképes, humánus, hatékony, szakmailag átgondolt megoldáshoz képest) a döntéshozók szerint jutányos, mert viszonylag (gondolom leginkább a vasedényhez, meg a feladatellátást lehetővé tevő tisztességes problémamegoldáshoz képest) kevésből kihozható.

Állítólag mi itt családiasan nevelünk, ami lassan már azt jelenti, hogy éppen úgy, mint abban a családban, ahonnan a gyermekeket kiemeltük.

lion-3040797_640.jpg

Bocsánat a morgásért, de az alapvető munkafeltételek biztosítása nélkül elég érdekes számon kérni éppen a szakmaiságot.

 

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven.

 (i) nimbusz (latin): dicsfény, fénykoszorú, sugárkorona; közmegbecsülés, tekintély

 

Szólj hozzá

gyermekvédelem nevelőszülő roma származás gyermeki jogok családból kiemelés