A munkahely alapmoráljába való belesimulást segítő gondolatok újabb kis csokrát adnám közre.

Míg korábbi írásomban az eladókat a veszélyesen kizsákmányoló vásárlók karmából kimentő gyakorlati önvédelmi óvintézkedéseken, most úgy általában az irodai dolgozók láthatóan hatékony én védő módszerein, magukat kímélő munkahelyi magaviseletén töprengtem el.

Miért éppen rajtuk és az ő dolgaikon gondolkoztam? Talán pont azért, mert csak úgy akármikor nem igazán figyelünk rájuk.

Pedig az asszisztensek, gépíró kisasszonyok, személyi titkárok és titkárnők, adatrögzítők és kisegítő irodai alkalmazottak szinte mindenhol, minden munkahelyen, intézményben ott vannak, és nem is kevesen. Ráadásul rengeteg ügy megfordul a kezeik között, alig fordítunk külön figyelmet a munkájukra, holott sok minden múlik rajtuk, megkockáztatom: minden rajtuk is múlik.

„A papír hatalmasabb lehet bármilyen fegyvernél.”[i]

Természetesen a beilleszkedés az adott szervezetbe nagyon fontos minden munkavállaló számára, de különösen jelentős azoknak a kifinomult érzésűeknek, akik elszánták magukat a teljes belesimulásra, tehát semmiképpen nem kívánnak, egy centivel sem kiemelkedni (pláne nem munkavégzésben) a kollektívából.Tudod, hogy milyen fontos a munkafegyelem?

Hogyne tudnád, hiszen minden értekezleti szentbeszéd felében erről zsolozsmáznak: érjünk be időben, legyünk ott végig, mindannyian tartsuk nagyobb tiszteletben a munkaidőt (mintha az valami különösen sok hajbókolást megkívánó túlérzékeny matuzsálem lenne).

„Az, ami éppen előtted van, az a tanítód.”[ii]

Fontos, persze, hogy fontos a munkahely rendjének a betartásán lovagolgatni, de ahogy legtöbbször a feljebbvalók leereszkedő szónoklatából kiviláglik, nem igazán azért ezt a vesszőparipát nyergelték fel, mert a munkaidő arra való, hogy elvégezzük a munkát, hiszen ezzel az alapvetéssel már csak tisztában van az, aki munkát vállalt.

Hanem mert ezt az egyetlen vonatkozást a jobb pozícióval, viszont gyengébb képességekkel megáldott (mostanság, nyilván az érdemeik elismerése mellett sebesen cserélődő, egyre fiatalabb és) újabb vezetők is simán tudják ellenőrizni.A cégnél folyó szakmai munka megítéléséhez és főleg, annak megfelelő irányításához viszont, valljuk be kevéske lesz a befolyásos hátszéllel elfoglalt bársonyszék.

Ahhoz elengedhetetlenül kellene még némi szakmai tudás, odafigyelés, elemzőképesség, tapasztalat és rálátás is, hogy egyéb, a megfelelő munkavégzés szempontjából fölöttébb kívánatos emberi, főnöki jellemzőket már ne is emlegessünk. Ez viszont már egy egészen másik téma, térjünk hát vissza a zárójeles apró betűsből a fősodorba.

Nézzünk egy kis ízelítőt az irodai alkalmazottak szokásosan megfigyelhető, hétköznapi önvédelmi gyakorlataiból, a konkrét, egyedi (kisasszonyok és) esetek megközelítésében, saját ügyeink intézése kapcsán pedig legyünk óvatosak, körültekintőek és kreatívak!A te munkaidőd még nem telt le? Ezt a pechet!

Sorold fel ügyesen, hányféle irodában is végezhető tevékenység jut hirtelen eszedbe, amivel (más munkavállalók általi) megfigyeléssel is terhelt, vagy tanúktól teljesen mentes irodai helyzetekben elütheted déltől (délelőttől, reggeltől) még azt a kis hátralévő időt?

Nézzük csak, mi az, amivel nem lehet még egy kicsit tovább szottyogni, hogy ne kelljen ma már másba fognod?

Minden irodistának javasolható hozzáállás: ameddig csak lehetséges maradj a helyeden!

A „körletrend” biztosítása (a fiókodban, az asztalodon, az öltöző szekrényedben, az irodádban, a kávézó kuckóban vagy a teakonyhácskában) egy találékony embernek ezernyi lehetőséget kínál.

Feltéve (de meg nem engedve), hogy már eleget babráltál a ruházatoddal, a sminked, a kinézeted, a tollazatod rendbe hozásával.Gyorsan végeztél még néhány netes vásárlási portál átfutásával, és módszeresen áttekintetted a szépészeti cikkeket kínáló katalógus széles választékát összevetve a következő havi várható akciókkal, valamint újra fellapoztad a kezed ügyébe eső egy-két női magazin zavarba ejtően mélyenszántó hasábjait.

Közben persze az előző napi személyes hírek és élmények megosztásával, kommentálásával, közösségi megvitatásával is haladtál kicsit.

Szimultán a családtagjaid mindegyikével alaposan egyeztetted telefonon a délutáni elfoglaltságaikat (és ha már benne voltál a beszélgetésben nyilván kitértetek a tegnapi történésekre, a holnapi és a jövő heti tervekre, a családot érintő hírekre és eseményekre, az érzékenyebb lelkületű rokonokat borzongató friss pletykákra is).

Megbeszélted a bevásárló lista elemeit egyenként, majd a később talán elkészíteni kívánt étkek esetleg előnyösebb, diétásabb variációit.

Aztán a megváltozott edzőtermi beosztást, a legdivatosabb új testedzéshez való legcsinosabb naná, hogy márkás tréning szerkó árát, és latolgattad cseppet annak az esélyét, hogy újonnan is a tied lehetne, nem csak másodkézből a kedvenc turkálódból.

Majd egyeztetted a bébiszitter foglalt időpontjait, a bejárónő következő lehetséges napját, azt a mintát, amit a műkörmösöd legutóbb javasolt, és a belvárosi szolárium bérlet előnyeit.

Fontolgattad az este elérhető mozi, színház és koncert lehetőségeket, a távolabbi nyaraláshoz majdan nagyon fontos aktuális ötleteidet...Valahogy (ismeretlen okból) mégsem sikerült eleget húznod az időt, és iszonyú leterheltséged és tengernyi bokros teendőd ellenére, mégis végeztél az irodádban.

Kamikaze szerűen elszántad magad, hogy magán szentélyedből félfogadási időben kilépj a folyosóra.

Pedig tudod, hogy ez a terület igazán veszélyes.

Még a megmozdulás előtt mindenképpen ellenőrizd, hozd helyre és igazítsd meg az arcodat!

Csak kihúzott háttal, egyenes derékkal, feszes, gyors léptekkel, határozottságot és céltudatos elfoglaltságot sugallva közlekedj!

Ne engedd, hogy útközben véletlenül valahol félrecsússzon a maszkod!
Senkinek ne nézz a szemébe!

Ha ők mégis rád köszönnek, azért egy szenvedő szent arckifejezésével, elnézően csak bólints oda, vagy ha ez elkerülhetetlen vedd fel a szemkontaktust, de legalább ne mosolyogj!

Ezzel ugyanis csak feleslegesen felingerled az összes (már régtől) pukkadozva dolgozó pajtásodat és mellettük rögtön láthatóvá válik majd, hogy neked még nincs elég (bajod) munkád.

Tőlük, és a velük való összehasonlítástól persze csak akkor lenne végleg nyugtod, hogyha te hangosabban dühöngenél, mint ők...

Azért, hogy ne nézhessenek rögtön karót nyelt karrierista törtetőnek, ha már beléjük futottál, mégis ereszkedj le hozzájuk!

Szidd velük egy kicsit (óvatosan mérlegelve persze, hogy ki hallja) legalább a rendszert, vagy végül is mindegy, hogy mit.Tévedésből se tűnj vidámnak, se kedvesnek, se jól megközelíthetőnek, se ráérőnek!

A komoly beosztású fontos embereknél ez egyáltalán nem trendi.

Ráadásul másokat (az intézet egyéb részlegeiből átszédelgőket, és különösen az előtérben ácsorgó, várakozó ügyfeleket) ez meggondolatlan és egyébként kifejezetten kerülendő érdeklődésre, bizalmas közelebb lépésre buzdít.

Nem kell, hogy azzal foglalkozz, ők miért vannak itt!

Ne érdekeljen mióta várakoznak és mire!

Szerencsétleneknek biztos nincs jobb dolguk. Kint nagyon süt a nap, itt legalább nem kapnak napszúrást.

Nem a te dolgod a felvilágosításuk! Különben is, mi vagy te, Tudakozó?

„Mindent tudunk. Csak titkolózunk,
akár a találós mesék.
Ki ne derüljön, jól vigyázunk,
amit félünk, s amire várunk,
az iszonyú együgyüség.”[iii]

A folyosón üres kézzel való mutatkozás egyébként is veszélyes rád nézve. Az állandóan kispados kollégák, a szerencsétlen lesipuskás, mindig halogató, folyamatosan piszmogó Lassú Pisták már alig várják, hogy a saját terheikből a te vállaidra átcsaphassanak pár zsákocskát.

Velük szemben csak akkor lesz esélyed, ha helyből megelőzöd az akciójukat, és azonnal átteszel a saját terheidből az ő asztalukra pár aktát, ahogy erre módod nyílik. Csapatmunka, kollegialitás és egyenlő elosztás elve? Eszednél vagy?

Ezek már a múlt évezredben lejárt lemezek, megint elfelejtetted, hogy rettentően régen végen ért a szocializmus építése? Láthatnád, hogy csak az egyéni boldogulás számít, a haszon, az előrelépés és a profit, mikor jegyzed már meg?

Jóság és emberség?[iv] Segítőkészség? Mit adnak azért a piacon? Ne röhögtess!

Valójában az se szerencsés, ha erősnek, strapabírónak és jól terhelhetőnek látszol.

Még csak az kéne, hogy te segíts másoknak!Legyél inkább láthatóan túlterhelt, főleg, ha a főnök vagy a (köztudottan) befolyásos kartárs ott van a láthatáron, igyekezz kifejezetten hatékonynak, sőt egyenesen nélkülözhetetlennek, de közben súlyosan elfoglaltnak, viszont feléjük engedményeket téve egy kissé szolgálatkésznek is látszani!

A többi alantasok előtt pedig nyugodtan mutatkozz szétszórtnak, erősen kizsákmányoltnak és majdnem megközelíthetetlenül fensőbbségesnek!

Különben az eddig tehetetlenségben, önsajnálatban, panaszkodásban dagonyázó Picsogó Pirik a lendületes léptekkel megjelenő személyedben azonnal meg is találták az új potenciálisan megpumpolható energiaforrásukat és már kezdik is a módszeres hervasztásodat.

Ha a folyosón lassítasz, hát elmesélik megértést, együttérzést és persze a segítségedet várva a tegnapi elpuskázott személyes találkozásuktól elindulva mindazt, ami éppen az eszükbe jut. A feltétlenül fenyegető világvégével bezárólagosan rád borítva összes (különben talán jogos) szorongásaikat. Megkínálnak kínzóan rossz előérzeteik kicsi csokrocskájával, megmártóztatnak minden irányban gyötrelmes aggódásaikkal, nyilván azt várva, mikor cáfolod már meg őket, hogy ott aztán még mélyebben bevonhassanak szépen cizelláltra kidolgozott, negatív eszmerendszerükbe.Ha még ma szeretnél visszaérni a számítógéped, a klaviatúrád és az irattartóid meghitt, biztonságos közelébe, akkor ezt ugye nem engedheted meg magadnak. Pláne akkor, ha nem terveztél mások miatt te tovább bent maradni ma. Csak jelezném, a túlórát a cégnél már rég nem fizetik.

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i] Terry Pratchett

[ii] Platón

[iii] Nemes Nagy Ágnes: Mindent tudunk

Mindent tudunk. Csak titkolózunk,
akár a találós mesék.
Ki ne derüljön, jól vigyázunk,
amit félünk, s amire várunk,
az iszonyú együgyüség.

Jövendőnk: akárcsak a gyász,
amely már régen megesett,
ismerjük s helyrehozhatatlan.
Mint levelét az ág a fagyban,
számlálgatjuk a perceket.

[iv] „Amikor számot vetünk életünk egy szakaszával vagy akár az egész itt töltött idővel, legyünk tisztában azzal, hogy a sikeres élet kritériuma nem az elért társadalmi helyzet, hírnév, teljesítmény vagy pénzmennyiség, hanem az, hogy a bennünk rejlő eredendő jóságot mennyire sikerült kibontakoztatnunk. Elérhetünk bármit, csak akkor fogunk nyugodtan meghalni, ha rátaláltunk saját emberségünkre.” Pressing Lajos Lílávadzsra: Szellemi jóga