A lebomlott határok és határtalan lehetőségek korát éljük... Egyre többen keressük és találjuk meg annak lehetőségét, hogy hosszabb időszakot külföldön töltsünk, például egy ösztöndíj, hosszabb utazás, kiküldetés, külföldi munkavállalás révén. Van, aki néhány hónapra indul el, más évekig marad, és van, aki mint a föl-földobott kő, visszatér Magyarországra, aztán bizonyos idő elteltével újra nekivág. Ahány ember, annyiféle történet, ám egyvalami mindenkiben közös: a külföldön töltött hónapok, a más kultúrákkal való találkozás megrengeti és új alapokra helyezi a személyiséget.

Szűcs Nóra külföldön élőkkel foglalkozó kutató és coach új megvilágításba helyezi a kiköltözést Szárnyak és gyökerek című könyvében: a külhonba távozók nem egészen azt találják a magyar országhatárokon kívül, amire számítanak. Sorozatos meglepetésekben lesz részük, nemcsak az új kultúrával, hanem önmagukkal kapcsolatban is.

Túl a komfortzónán

Azzal, hogy átlépjük a szülőföld határait, a saját ismerős, biztonságot nyújtó közegünk határait is átlépjük – mondhatni pszichés szempontból pár ezer kilométerre hopponálunk a komfortzónánktól. Szerencsés esetben már a kiköltözéskor elég jól beszéljük a fogadó ország nyelvét – ám a fogadó kultúra kifejezésmódját, szokásait, formaságait csak idővel, az adott kultúrában élve tudjuk majd elsajátítani. Vagyis előttünk áll egy gigászi feladat: megismerni a másik ország szemléletmódját, amely eltér a miénktől (sok esetben homlokegyenest), hiszen más társadalmi hatások, történelmi folyamatok, földrajzi helyzet stb. alakították ki. Alighanem minden, az Egyesült Királyságban élő expatriótával előfordult már, hogy azt a visszajelzést kapta, „túl nyers” a modora, vagy nem értett meg egy célzást – hiszen a brit kultúrában inkább finoman körülírnak mindent, mint hogy nyíltan kimondanák.

Ám ezek a különbségek eleinte lelkesítők: végre levetkőzhetjük a korábbi kulturális szemüveget és rutinokat! Ha Magyarországon például nem tanultuk meg, hogyan legyünk kezdeményező, a lehetőségeket felkutató, proaktív személyiségek, külföldön aztán garantáltan megtanuljuk, mire átverekedjük magunkat a költözés, lakáskeresés, munkakeresés, adminisztrációs ügyintézés kötelező körein!

A régi önmagunk és az új élet

De a változás nem érkezik egyik napról a másikra. Nem olyan könnyű kigyomlálni a régi, meggyökeresedett reakciókat. Ha például otthon, Magyarországon belesüppedtünk egy közepesen rossz munkába, mígnem olyan motiválatlanok voltunk már, hogy elbocsátottak – hiába távoztunk ezt követően külföldre, a „belesüppedés” ott is hű kísérőnk lesz. Az oltári szerencse, hogy elsőre olyan munkát találjunk, ami egybevág az álmainkkal – szinte a nullával egyenlő. Így külhonban is ugyanott folytatjuk, vagyis ugyanúgy el kell kezdeni az önmenedzselést, a dédelgetett terveink megvalósítását, ahogy Magyarországon kellett volna – csak itt tiszta lappal indulunk, és a magyar kultúra reflexei nem vesznek körül minket mindenhol.

Ráadásul barátokat kell találnunk, szabadidős elfoglaltságot szervezni (lehetőleg ismerősökkel, nem egyedül), ha társalbérletben lakunk, kommunikálnunk kell az igényeinket a lakótársaink felé, stb. Ha nem a munkahelyen, akkor más téren kényszerít arra az élet, hogy asszertívebbé váljunk, és felvállaljuk a szükségleteinket és a céljainkat. A régi önmagunkat visszük el külföldre is – ám az új körülmények jó eséllyel kihozzák belőlünk azt, hogy megdolgozzuk a gyenge pontjainkat.

Ahogy Szűcs Nóra írja: „A külföldi élmények nagyon hasznosak szerintem abban, hogy végre tisztába jöjjünk saját magunkkal. Felszínre hozzák az összes bizonytalanságunkat, és nem hagyják, hogy elmeneküljünk előlük – hiszen ugyanaz a nehézség, kellemetlen élmény másnap és harmadnap is felbukkan –, így kénytelenek vagyunk kezdeni velük valamit, az önmagunkon való munkálkodás hatására pedig egyre érettebbé válunk.”

A kulturális sokk

A külföldön töltött életszakasz többnyire „felspanolt”, lelkes állapotban kezdődik, amikor kíváncsiak vagyunk a fogadó ország minden érdekességére, nyitottan szívjuk magunkba az újdonságokat, és szabadon lélegzünk („végre magam mögött hagyhatom a magyarországi berögződéseket”). Pár hónap elteltével azonban a legtöbb expatriótán negatív érzések lesznek úrrá, és a kezdeti lelkesedés után a kulturális sokk nehéz időszaka következik.

A kulturális sokk lényege, hogy összeütközésbe kerülnek bennünk a régi szocializációnk, megszokásaink a fogadó ország szokásaival, kulturális elvárásaival. Talán úgy érezzük, nem találjuk a helyünk. Még a gondolattól is szorongunk, hogy idegenek közé menjünk. Talán kaptunk néhány visszajelzést, hogy „ezt nem így kéne”, ezért úgy érezzük, utáljuk a helyet, ahol élünk, utáljuk a bürokráciát, „ezt a megtanulhatatlan nyelvet” stb. (vagyis a fogadó országra vetítjük a belső feszültségeinket).

Szűcs Nóra könyvében részletesen bemutatja ezt a nehéz időszakot, és megnyugtatja az olvasókat, hogy ne ijedjenek meg, nem kell szégyellniük magukat az érzéseik miatt, pláne nem azt érezniük, hogy kudarcot vallottak – ez az időszak a letelepedés és a beilleszkedés szerves része, és előbb-utóbb elmúlik, ahogy a régi kultúrából hozott és az új kultúrában kialakult énrészünk egyensúlyba kerül. „A kulturális sokk alatt tapasztalt harag mélyén valójában a félelem áll: a hibázástól, a negatív visszajelzésektől, az ismeretlentől, az egyedülléttől. Dehogy akarjuk ilyenkor még azzal is tetézni a bajunkat, hogy a helyiekkel beszélgetünk! Jobb inkább visszahúzódni a biztonságos és ismerős közegünkbe, a többi külföldi vagy saját nemzetiséghez tartozó közé! […] A feladat ebben a szakaszban az, hogy a bizonytalanságunk mögé nézzünk, és rájöjjünk, hogyan hozhatjuk helyre a megtépázott magabiztosságunkat, egészen addig, amíg el nem múlik ez a kellemetlen időszak.”

Gyarapodó önismeret

Amikor tehát külföldre költözünk vagy belevágunk egy hosszabb külföldi tartózkodásba, a letelepedés és a beilleszkedés kihívásainak, az új kultúra impulzusainak hatására régi önmagunk szép lassan átalakul: nyitottabbá válunk, könnyebben teremtünk kapcsolatot idegenekkel, és felismerjük, hogy a magyar kultúra valóságán túl még sok más valóság létezik. Felismerjük, melyek voltak azok a belső gátak, amelyekkel korábban (Magyarországon) a saját magunk útjában álltunk, és ha igazán önmagunkká szeretnénk válni, akkor ideje elhárítani ezeket az akadályokat – és ezt csak mi magunk tehetjük meg, senki más helyettünk.

A cikk eredeti változata a Gyökerek és Szárnyak blogon jelent meg, a záró gondolatok itt olvashatók...

Szabó Elvira

A cikkben szereplő idézet forrása, egyúttal önfejlesztési kézikönyv külföldön élő nőknek:
Szűcs Nóra: Szárnyak és gyökerek. Külföldi élet – magyar nők szemével. Ursus Libris, Budapest, 2015.