Egy régi sláger szövege jutott eszembe a címen gondolkozva. Lehet, hogy régen a coachok és pszichológusok szerepét a táncdalfesztiválok és a Sokol rádiók töltötték be? Azért annyira nem lehetett akkor sem egyszerű az élet…

Mi nyomja a lelked, miért vagy szomorú? Netán szorongsz valamitől? Mesélj! Mondd el, mi bánt. Ne gondold, hogy nincs aki meghallgasson, nincs aki megértsen. Egyet kérek tőled: ne sajnáld (és ne sajnáltasd) magad, csak ha valóban okod van rá. Megértelek, ha nagy veszteség ért, ha komoly betegséggel küzdesz, ha épp egy krízishelyzet kellős közepén vagy. Ha azonban nem, akkor nem kell ez a nyavalygás, csináld a dolgod, lépj már valamit! Tényleg!

Bocsánat, ha úgy érzed, nem voltam elég empatikus. Csak azt szeretném, hogy ismerjük fel a lehetőségeinket, hogy lássuk reálisan a helyzetünket és legalább akkor ne pánikoljunk, ha nincs rá elegendő okunk. Persze tudom, van az a lelkiállapot, eljuthatunk olyan szintre, hogy már nincs megfelelő realitásérzékünk. Ez már sajnos betegség is lehet. Esetleg depresszió, pánikbetegség. Ha igen, akkor ehhez muszáj szakember segítségét kérni. Ezt főleg azoknak mondom, akik ilyen emberek környezetében vannak. Mert tőlük már sokszor nem lehet elvárni, hogy ezt felismerjék, felmérjék. A tényleges veszteségek feldolgozásához, a krízishelyzetekből való kijövetelhez és a betegségekből való felgyógyuláshoz kérjünk segítséget, ne várjuk meg azt, amikor már esetleg késő.

Szóval, mi nyomja a lelked?

Úgy érzed, öregszel, kifutsz az időből, életközépi válságban vagy?

Hallottad, hogy az Ausztrál Open tenisz verseny mind a négy egyéni döntőse 30 feletti volt idén és mindkét győztes, Serena Williams és Roger Federer is 35 évesek? Pedig az ő testük sem a régi már. De amit fizikailag esetleg már nehezen tudnak megoldani, azt sikerül rutinnal, tapasztalattal. Végy példát róluk! Vagy a nagynénédről, a szomszéd bácsiról, a nálad sokkal idősebb, mégis energikusabb kollégádról, a nyolcvanéves ismerős néniről, stb. Biztos ismersz valakit!

Bosszankodsz, úgy érzed, összeesküdtek ellened az elemek?

Biztos vagy benne, hogy nincs ebben részed neked is? Nem tettél esetleg te is érte, hogy így alakuljanak a dolgok? Vagy nem lehet, hogy nem látod reálisan a helyzetet, hogy valójában saját magaddal vannak megoldandó problémáid? Megbeszélted már ezt valakivel? Olyannal, akinek a véleményében megbízol? Vagy amikor a barátod erről kezdett neked beszélni a múltkor, akkor megbántódtál és azóta nem állsz vele szóba? Na erről van szó!

Magányos vagy, nincs igazi társad, nem találsz magadhoz méltó párt?

Gondolom, volt már korábban. Min bukott meg akkor a dolog? De ugye az eleje az szép volt és fel tudod idézni, amikor szerelmes voltál és amikor úgy érezted, igazi párod van? Ha igen, akkor nyisd meg a csatornáidat és legyél nyitott, próbálj meg ismerkedni és élj úgy, hogy minél többet légy emberek között, társaságban. Add meg hozzá magadnak az esélyt! Sokaknak bejött az on-line társkeresés is, mit veszíthetsz vele, ha kipróbálod? Sokan várnak társra ugyanúgy mint te, hidd el, nem lehetetlen a dolog!

Anyagi természetű problémákkal küzdesz és úgy érzed, azok annyira lehúznak, hogy megkeserítik az életedet?

Megértem, az tényleg szörnyű lehet, ha az ember létbizonytalanságban él, ha nem tudja megadni a gyerekeinek, amit szeretne, ha fenyegeti az, hogy elveszíti a tetőt a feje fölül.  De mondd! Átgondoltál már minden reális megoldási lehetőséget? Biztos, hogy nem találhatnál ennél jobban fizető munkát? Biztos, hogy mindig meggondoltan költöd el a pénzed? Biztos, hogy fenn tudod tartani ezt az életszínvonalat, megengedhetsz magadnak például ekkora lakást? Miért élnéd meg a váltást akkora tragédiaként? Muszáj mindig annyi göncöt vásárolnod magadnak, amiket aztán nem is hordasz? Amikor rád jön a pláza-kényszer, mi lenne, ha vennél egy nagy levegőt és messze elkerülnéd? Képzeld el, hogy kialakítasz magadnak egy kisebb, de barátságos otthont, hogy ezentúl nem mész minden hónapban fodrászhoz, kozmetikushoz, hanem megnöveszted a hajadat, stílust váltasz, hogy megfogadod, idényenként nem veszel magadnak több ruhát, mint x darabot, ilyesmi. Még lehet, hogy vagányabb, sikeresebb is lehetnél ezzel. Képzeld el, mekkora nyugalom venne körül, ha ezt tudnád magadnak biztosítani, ha átalakítanád az életedet?!

Fáj a hátad, nehezen mozogsz, alig eszel és mégis hízol?

Akkor miért gubbasztasz annyit otthon, a facebook és a net társaságában? Miért nem mozogsz többet? Nem fogadom el azt az érvet, hogy drágák az edzőtermek és nincs uszoda a közelben. Ott van nem messze a Duna-part, az erdő, a park, ahhoz, hogy lenn tölts napi 1-1 órát, nem kell drága felszerelés sem. Ha nehéz ezt megtenni magányosan, kérj kölcsön hozzá egy kutyát. Biztos örülne valamelyik környékbeli kutyatulajdonos, ha egy sétát valaki levenne a válláról.

Szóval, csak azt akarom mondani, ne gyártsunk magunknak problémákat, ha nem muszáj. Sajnos jönnek azok időnként maguktól is. Jó ha tudjuk, a megküzdő képességünk attól is függ, mennyire vannak bejáratott megoldásaink, saját módszereink. Tehát az sem jó, ha nincsenek nehézségek az életben. Azt nem lehet megúszni. De nem baj, ha a megoldáson dolgozunk, nem pedig sajnáltatjuk magunkat. Gondoljunk bele, az hosszú távon azoknak is nehéz lesz, akik ezt kénytelenek megélni mellettünk, mint hallgatóság (áldozat).

Ha valamennyire is ismerjük magunkat, tudjuk, miből nyerhetünk energiát, mi az, ami segíthet: barátok, barátnők, család, mozgás, filmnézés, lelki élet, természet, főzés, kultúra, olvasás, zenehallgatás, állatsimogatás, utazás, szerelmeskedés, virág-átültetés, takarítás, gyerektársaság, kertészkedés, beszélgetés, önkénteskedés, rajzolgatás, séta a városban, színház, régi romantikus filmek, rokonlátogatás, naplóírás, csevegés egy idegennel, múzeumban lődörgés, szaunázás, méregtelenítés, alvás, extrém túra, humoros videók, természetfilmek, családfa készítés, nyelvtanulás, valami egészen új dolog kipróbálása, társasjáték, sakk, keresztrejtvény stb.

Ha ezek közül egyik sem keltette fel egyáltalán az érdeklődésedet, akkor lehet, hogy tényleg más megoldás után kell nézni. De előbb mindig a tükröt javaslom és azt, hogy kérdezzük meg a hozzánk legközelebb állókat, ők mit gondolnak. Tényleg a véleményüket kérjük ki, ne azt várjuk tőlük, hogy vég nélkül hallgassák a panaszainkat és együttérzően bólogassanak. Esetleg mondhatnak jó, megfontolandó dolgokat.

Az én plusz ajándékom azoknak, akik végigolvasták!  Metro!

Mert a humort és a nosztalgiázást kihagytam a fenti felsorolásból...

Koskovics Éva

coach

A SMART Business Coachok és a Coachok Szakmai Szövetségének tagja

http://smart-business-coachok.hu/

www.kokart.hu

www.treevision.org

Más, részben személyesebb, részben szakmaibb jellegű írásaimat itt olvashatjátok:

www.coachco.blog.hu