Mi a női lét esszenciája, és miben jut kifejeződésre a férfiasság? – olyan kérdések ezek, amelyek filozófusokat és pszichológusokat sarkalltak gondolkodásra, ott rejlenek sok-sok irodalmi mű mélyén, sőt még a politikában is hullámokat korbácsolhatnak (valójában már sok ezer éve), amikor az a téma kerül elő, hogy mi a dolga a férfinak és mi a dolga a nőnek a családban.

Treya Killam Wilber és férje, Ken Wilber filozófus egy sajátos felosztást vezetnek be a két nem eltérő minőségeinek leírására. Közösen írt, Áldás és állhatatosság című könyvükben – amely Treya mélyről jövő emberi átalakulásának állít emléket, amelyet súlyos rákdiagnózisát követően vitt végbe – kifejtik, hogy a maszkulinitáshoz hagyományosan a cselekvést társítják, míg a femininitáshoz a létezést kapcsolják.

„A cselekvés értékét a teremtés adja meg: elkészíteni valamit, elérni valamit. Ez a minőség gyakorta agresszív, versengő és hierarchikus természetű, jövőorientált, szabályoktól és ítéletektől függ. Összefoglalva, a cselekvés megpróbálja »jobbá« változtatni a jelent. A létezés értékei viszont annak az értékei, hogy átöleljük a jelent, az embert önmagáért fogadjuk el, nem pedig azért, amit képes megtenni; értékei a kapcsolat, a befogadás, az elfogadás, az együttérzés és a törődés értékei.”

„Hass, alkoss, gyarapíts”

Kölcsey sorai szemléletesen kifejezik a cselekvés férfias minőségeit. Célokat kitűzni, és tűzön-vízen át elérni őket, a társadalmi elismerés babérjaira törni, azon igyekezni, hogy „valakivé váljunk” (Carl Rogers, a humanisztikus pszichológia megteremtőjének kifejezése). Egy nemrég írt bejegyzésemben annak fontosságáról írtam, hogy meghalljuk a daimónunkat, vagyis hogy megtaláljuk és kövessük személyes hivatásunkat, küldetésünket. Szót ejtettem annak fontosságáról is, hogy megsokszorozza erőnket az, ha fölérendelt célokat választunk, vagyis olyasmiért küzdünk, ami túlmutat önmagunkon, a „bebizonyítom, hogy mire vagyok képes és mennyit érek” énes céljain, és valami módon a nagyobb jót, például a közösségünket szolgálja. Ez mind olyasmi, ami a férfi minőségeket képviseli.

Létezőként jelen lenni az élet sodrában

A női minőség a férfiassal szemben akkor nyilvánul meg – Wilberék szerint –, amikor teljes valónkkal jelen vagyunk az életben, felfogjuk a benyomásokat és azt, ami körülöttünk történik. Míg a férfias minőségekben létrehozunk, vagyis kiadunk magunkból valamit, addig a nőiesben befogadunk. A női minőségeknek szerves részét képezi mások inspirálása: a mosolyunkkal inspirálni egy műalkotást, egy jó kérdéssel inspirálni egy izgalmas beszélgetést. Virginia Woolf Mrs. Dalloway és A világítótorony című műveiben olyan asszonyok portréit festi meg, akik a lehető legteljesebben élik meg a női minőségeket, például az általuk adott estélyeken, vagy ahogy vigaszt nyújtanak a rászorulóknak, ahogy egy találkozás során a múlt átgondolására, összegzésére indítják ismerőseiket. Ha hihetünk az irodalomtudósoknak, ezekben a regényekben a nőalakok művészi szintre emelik a női létezést.

A mindfulness, vagyis a jelen pillanat megélésének beállítódása is női minőségnek tekinthető – létezésmódként is jellemzik ezt az élményt. Számos cikkben írtam már róla, így most csak annyit, hogy a pillanatról pillanatra megújuló külső és belső ingerekre való odafigyelés az egyik legjobb út ahhoz, hogy az élet részeként, az élet áramlásában érezzük magunkat. Különösen, ha az utóbbi időben túl sokat időztünk a férfias cselekvésmódban!

A férfiban élő nő és a nőben élő férfi

C. G. Jung emberi pszichéről alkotott elképzeléseinek fontos részét képezi az, hogy minden férfiban él egy nő(kép), az anima, és minden nőben egy férfi(kép), az animus. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az anima magába sűríti mindazt, amit a férfi a Nővel kapcsolatban érez és gondol, ahogy viszonyul hozzá – olyan, mint egy belsővé vált női rész. Nem egy konkrét nőről van szó, hanem a Nő esszenciájáról. S ugyanígy a nőknél az animusban benne foglaltatik a Férfiról alkotott kép és benyomások, a hozzá való viszonyulás és a férfi minőségek megélése. A férfi számára a benne élő nő hordozza személyiségének érzelmi és érzelmek által befolyásolt részét – ha a férfi ezt elfojtja, elvágja magát tőle, akkor érzéketlenné, merevvé válhat. A nő számára személyiségének férfi része hordozza azt a képességét, hogy fejlessze magát, alkosson és dolgozzon – ha a nő elfojtja ezt a személyiségrészt, akkor passzívvá, tétovává, gyámoltalanná válhat.

Nőies és férfias kéz a kézben – a pszichénkben is

Bízom abban, hogy a 21. század elejére végre meghaladhatjuk azt a vitát, hogy a nők „elég jól” tudják-e képviselni a férfias minőségeket, és a férfiak nem válnak-e férfiatlanná attól, hogy kipróbálják a létezésmódot. A cselekvésre és a létezésre való képesség mindannyiunk pszichéjében ott rejlik, legyünk nők vagy férfiak. Nőként talán visszariadunk az aktív, önérvényesítő kiállástól a múltban ránk ruházott, passzivitáson alapuló szerepek miatt. Férfiként talán nehezen hagyjuk hátra azt a hozzáállást, hogy „mindig, minden helyzetben bizonyítani kell”. Ahhoz, hogy megtaláljuk a lelki egyensúlyunkat, hogy az életet megéljük a maga teljességében, ugyanakkor kibontakoztassuk a bennünk szunnyadó potenciált, a férfi és a női minőségekben rejlő erőt egyaránt jól kell tudnunk használni.

„Bármennyire is fontos a »felelősségvállalás« hozzáállása – írja Ken Wilber –, ez csak az egyenlet egyik fele. Azontúl, hogy megtanuljuk kézbe venni a gyeplőt, és felvállaljuk saját felelősségünket, azt is el kell sajátítanunk, hogy mikor és hogyan engedjünk mindent szabadjára, hogyan adjuk át magunkat, hogyan sodródjunk az árral, hogyan és mikor ne szálljunk szembe, ne küzdjünk. Elengedni vagy irányítani – ez természetesen csak egy másik változata a létezés kontra cselekvésnek, a jin és jang alapvető polaritásának, mely ezer és ezer alakot ölt, és amelynek sohasem lehet a végére jutni. Egyik sem jobb a másiknál – a jin vagy a jang, a cselekvés vagy a létezés –, csupán a kettő közti egyensúly megtalálása a kérdés, rátalálni a jin és jang közötti természetes harmóniára, amit az ókori kínaiak taónak neveztek. Megtalálni ezt az egyensúlyt – cselekvés és létezés, irányítás és elengedés, ellenállás és megnyílás, harc és önátadás, akarat és elfogadás között…”

Szabó Elvira

A cikk eredetileg a Gyökerek és Szárnyak blogon jelent meg, a teljes változat itt olvasható...

A cikkhez felhasznált forrásmunka:
Ken Wilber: Áldás és állhatatosság. Spiritualitás és gyógyulás – Treya Killam Wilber élete és halála. Ursus Libris, Budapest, 2015.