Társas lények vagyunk. Életünk során különböző csoportosulásoknak leszünk a tagjai: óvodai csoport, iskolai, baráti, sport, vallási csoportok, családi-rokoni kapcsolatrendszerek, munkahelyi, valamilyen hobbihoz kapcsolódó, lakóhely szerinti, civil- vagy pártszerveződés stb. Csoportok, csapatok, hálózatok, kapcsolatok. Életünk izgalmas terepei. Belesodródunk, vagy tudatosan választunk közülük? 

Ezek a kapcsolatok, csoportosulások időben is változóak: lehetnek csak ideiglenesek, de eltarthatnak évekig is, sőt, életünket végigkísérhetik. Vannak szoros, napi szinten megélt és életünket befolyásoló közösségeink és vannak lazább, nem olyan nagyon meghatározó, kevésbé fontosak. Valószínűleg mi magunk is meglepődnénk, ha készítenénk egy statisztikát, milyen sok szerveződésnek vagyunk a tagjai.

Mindez függ a helytől, ahol élünk (földrész, ország, országon belüli régió, város-falu, kerület, ’alvég-felvég’, utca stb.), a hagyományoktól, a családi és egyéb körülményektől és persze magától a személyiségtől. Ahányan vagyunk, annyiféle természet, személyiség, igény, véletlen külső hatás, belső kényszer, sugallat, egyéb tényező, amely meghatározza, mit hoz a ’sors’, mibe keveredünk, mibe lépünk be önként és dalolva, vagy mi az, ami nem is tudatosodik bennünk, de részesei lettünk.

Ahogyan egy embernek vannak egyéni jellemzői, organikus fejlődése, háttere, története, tudatos tanulási-fejlesztési  folyamata,  kapcsolatrendszere, úgy lehet egy-egy közösségnek, szerveződésnek, klubnak is. Az önismeret, a hitelesség, a céltudatosság és a sikeresség is értékelhető kategóriák mindkét esetben (lehet a tag hiteles, de a szervezet hiteltelen; vagy lehet fejlett és hatékony egy közösség, de valamelyik tagja még nem elég érett hozzá, nem tudja magáévá tenni a játékszabályokat, az értékrendszert). Ezek előbb-utóbb kiütköznek valahol, problémákat okozhatnak, vagy rányomhatják a bélyeget a működésre (ezért is olyan izgalmas a szervezetfejlesztés, amikor az a kérdés, hogy hol vannak a valódi problémák a rendszerben).

Ha pedig a kettőt együtt, célirányosan vizsgáljuk, felmerül a kérdés:

• Te milyen csapat(ok)nak vagy a tagja?
• Milyen 'klubhoz' szeretnél tartozni? Melyik identitást vállalnád fel szíved szerint?
• Milyen szervezet működését tudod felvállalni, adod hozzá teljes szívvel a munkádat?

Ha bizonytalan vagy benne, jól választottál-e, esetleg ezt a három kérdést tedd fel magadnak:

• Otthonosan érzem-e magam velük?
• Lehetek-e önmagam a társaságukban, nem jelent-e számomra túlzott stresszt az az elvárás, amit támasztanak velem szemben?
• Van-e benne perspektíva, hosszú távon megéri-e (nem elsősorban anyagilag!), ha tagja vagyok a csapatnak?

David Brooks:  A társas lény – A sikeres élet rejtett dimenziói című könyvében sok érdekes információt gyűjtött össze a társadalomtudományok, a szociálpszichológia tapasztalataiból, kutatásokból és egyéb hasonló tárgyú szakirodalmakból. Írja például:

„...az emberek hajlamosak csoportokba rendeződni, akár az elképzelhető legönkényesebb jellegzetességek alapján is, és ha a csoportok egymás szomszédságában laknak, idővel elkerülhetetlenné válik a súrlódás” – sajnos nem lenne nehéz szemléltetni ezt, de inkább hagyjuk most a rossz példákat!

A csoporthoz tartozás egyfajta elköteleződést is jelent tehát. A pszichológiában ismertek azok a társas kölcsönhatások, csoportdinamikai folyamatok, amelyek a csoportműködés velejárói. Ilyen például a csoportpolarizáció, amelynek során a tagok hajlamosak saját véleményüket háttérbe helyezni, nem venni róla tudomást, elnyomni a saját gondolatokat, hogy rácsatlakozhassanak a csoport – akár végletes – véleményére, álláspontjára.

Ugyanakkor az is fontos, hogy tudatosítsuk magunkban:

„Csakis azért tudunk funkcionálni a világban, mert be vagyunk ágyazva a kultúra támrendszerébe. Magunkba szívjuk az etnikai kultúrákat, az intézményi, a regionális kultúrákat, amelyek elvégzik helyettünk a gondolkodás egy részét.”

Mit is jelent ez? Nem kell mindig minden kérdésben felmérnünk a lehetőségeket és az alternatívákat, mivel van egy mintázat, amelyet megtanultunk és automatikusan követünk. És ez jó. Ez nagy segítség és megkönnyíti az életünket. Akkor van probléma, ha ez ütközik másokéval, ha elbizonytalanodunk, ha ellenkező hatások érnek bennünket, ha azt érezzük, hogy nem jó úton haladunk.

Az, hogy mennyire leszünk sikeresek az életben és mennyire boldogulunk, hogyan oldjuk meg a problémákat, amelyek szembe jönnek, sokban múlik azon, milyen csoportosulásoknak vagyunk a részesei, milyen mintázataink vannak és – nem utolsó sorban - mennyire vagyunk intelligensek (az egyéni és társas intelligencia egyaránt fontos!). Nem kell bizonygatni, milyen fontos szerepe van a családnak, az oktatásnak, a tanító néninek, annak, hogy milyen muníciókat kaptunk gyerekkorban.

Figyeljétek meg, hogy például a gyerekkori értékrendszer, a gyerekkorban megismert csoportosulások, hobbik, élmények, az, hogy milyen érzelmi biztonságban nőttünk fel (sőt, hogy meséltek-e nekünk!), mennyire meghatározzák azt, később miben leszünk sikeresek, vagy milyen pályát választunk, miben érezzük magunkat otthon, hogy mozgunk a világban. Ha például valaki sportol gyerekkorában, szinte biztos, hogy egész életét végig fogja kísérni a sport, ezáltal jobbak lesznek az egészségügyi kilátásai is, de várhatóan kitartó is lesz és nem lesz gondja a rendszerességet és kitartást igénylő feladatokkal sem.

A fenti könyv hivatkozik a következő irodalomra is, amely arról ír, milyen fontos tényezőkről szoktak megfeledkezni az intelligencia tesztek:

Keith E. Stanovich: What Intelligence Tests Miss:

Összefoglalja, melyek azok a mentális diszpozíciók, amelyek hozzájárulnak a való életben nyújtott jobb teljesítményhez (nem szó szerinti idézet, tartalmi összefoglaló):

• hajlandóság arra, hogy információt gyűjtsünk, mielőtt döntést hozunk,
• mérlegeljük a különböző nézőpontokat, mielőtt levonunk egy következtetést
• alaposan megvizsgáljuk az adott problémát, mielőtt reagálunk rá
• összhangba hozzuk a rendelkezésre álló bizonyítékokkal azt, hogy mekkora hévvel hangoztatunk valamit
• végiggondoljuk a következményeket, mielőtt cselekszünk
• mérlegeljük egy adott helyzet előnyeit és hátrányait, mielőtt döntést hozunk

 „Azok az emberek, akik sikeresek lesznek, általában kitűznek maguk elé egy távoli célt, aztán azt követik tűzön-vízen át. Azok az emberek viszont, akiknek hol ez, hol az köti le az érdeklődését, sokkal-sokkal kevesebb valószínűséggel emelkednek ki bármiben. Az iskolában azt várják el a diákoktól, hogy minden tantárgyból jók legyenek, az élet azonban azt várja el az emberektől, hogy találjanak egyetlen olyan szenvedélyt, amely mellett azután kitartanak egész életükben.”

Mondhatnánk így is:

• A dolgok soha nem olyan egyszerűek, mint amilyennek időnként láttatni akarják velünk; legyünk résen a megmondókkal és a leegyszerűsítőkkel!)
• Érdemes számolni tízig, mielőtt könnyelműen elragadtatjuk magunkat, vagy ítélkeznénk valaki, vagy valami felett (egyáltalán, az ítélkezést lehetőleg kerüljük el!)
• Ha valaki – akár gyerek, akár felnőtt - teljes biztonsággal tudja (ÉRZI!), mi érdekli őt, akkor annak örüljünk, engedjük, hogy arra fektessen több energiát, abban mélyedjen el jobban, hiszen nem lehet (és nem érdemes) mindenben tökéletességre törekedni. Így még jó esélye lesz arra is, hogy élvezze, amit csinál. De ha ez nem alakul ki hamar, az sem baj, nem kell kétségbe esni. Sőt, az sem baj, ha az érdeklődés menet közben változik. Mi is változunk!

Érdekes gondolatot idéz a könyv egy másik szerzőtől: Lawrence E. Harrison: The Central  Liberal Truth:

„A haladó szellemű kultúrákban az emberek azért élnek, hogy dolgozzanak. A haladásnak ellenálló kultúrákban ezzel szemben azért dolgoznak, hogy életben maradjanak. A haladó szellemű kultúrákban élő embereknek más az értékrendszerük. Versengőbbek, optimistábbak, nagyra tartják a rendet és a pontosságot, hihetetlenül nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra, nem úgy tekintenek a családjukra, mint erődítményre egy ellenséges világban, hanem úgy, mint a szélesebb társadalomra nyíló kapura, a bűnt internalizálják és magukat tartják felelősnek azért, ami történik, a bűnt nem externalizálják és nem hibáztatnak másokat.” No comment…

Azt kívánom, mindenki találja meg a maga útját, a maga csapatát, a maga társát (családját) az életre, a maga főnökét, munkahelyi közösségét, baráti társaságát, klubját, szomszédságát, pártját, egyéb közösségét, ahol szívesen tölti idejét, ahol kibontakozhat és ahol szabadon gondolkozhat arról, amiről érdemes.

Koskovics Éva

közgazdász, coach

(magyar, családanya, két civil szervezet tagja, a Coachok Szakmai Szövetségének tagja, Vezető Szalon háziasszony, nagykovácsi és mádi lokálpatrióta, több ötye tagja, Katona József Színház rajongó, Tandemes olvasóklub tag, blogger, sport(sőt! foci-)szerető, természetbarát, stb.)