2016. sze 18.

A hála gyógyító hatása

írta: M. Révész Zsuzsa
A hála gyógyító hatása

 

hala.jpg

A pozitív érzések átélése felszabadító. Ha a testünk képes feszültségek nélkül a nyugalom állapotában időzni, a regenerációs folyamatok automatikusan beindulnak. De hogyan is érhető el a nyugalom? Rohanunk, sokszor űzöttek, frusztráltak vagyunk, nem ritkán dühösek, csalódottak, szomorúak. Addig, amíg ezekkel a kellemetlen érzésekkel vagyunk tele, elképzelhetetlennek tűnik, hogy másképp is lehetne lenni. Hiába mondja ilyenkor valaki, hogy "lazíts", talán még dühösebbé válunk, hiszen, hogyan is érnénk rá tengernyi tennivalónk közepette olyan értelmetlen, haszontalan időfecsérlésre, mint a lazítás?!

 

Ha máskor nem is, este lefekvés előtt érdemes pár percet szánnunk arra, hogy még elalvás előtt, tudatos állapotban megteremtsük és átéljük az elengedettség állapotát. Sokféle lazító, testi nyugalmat előidézni képes gyakorlat létezik (ITT és ITT olvasható), de talán a legegyszerűbb, ha nyugodtan ülve vagy fekve olyan szemmel tekintünk végig a napunkon, hogy mi mindenért lehetünk hálásak. Egy-két dolog biztosan eszünkbe jut. Valószínű, hogy az ellenkezője is betolakszik majd a gondolatainkba (miért lehetek dühös vagy csalódott), de ilyenkor ne erre figyeljünk. Egy nagy levegővétellel "fújjuk ki" a zavaró érzést és próbáljuk szelíden visszaterelni magunkat a hála érzete felé. Ha találunk egyetlen dolgot is, amiért hálásak lehetünk, engedjük meg magunknak, hogy mélyen, egész testünkben átéljük ezt az érzést.

Aki érzett már hálát, tudja, hogy miről beszélek. Hálásnak lenni jó, megnyugtató, biztonságot adó, ugyanakkor van benne egy csipetnyi  lelkesedés és optimizmus is. Felébreszti a hitet, hogy a világ jó, s benne mi magunk is fontosak, értékesek lehetünk. Oldja a magányérzést, összeköt másokkal, segít kilépni önközpontú gondolataink ördögi köréből.

Azt talán kevesebben tudják, hogy idegrendszerünkben a hála érzése olyan folyamatokat indít meg, amelyek csökkentik a káros stresszhatást és ezáltal a gyógyulás, regenerálódás irányába hatnak.

Egy vizsgálat is bizonyította a hála egészségvédő hatását. Három csoport közül az első 10 héten át heti egy alkalommal a napi bosszúságokról, a második csoport tagjai hálát kiváltó élményekről, a harmadik csoportba tartozók pedig semleges élményekről vezettek naplót. A kísérlet azt állapította meg, hogy a hálát regisztráló csoport résztvevői jobb közérzetről, több pozitív érzésről és kevesebb fizikai panaszról számoltak be, mint a napi bosszúságot lejegyzők.

A pozitív érzések bizonyítottan kivédik a negatív érzelmek károsító, testi-lelki túlérzékenységet okozó hatásait.

Tehát egészségünk megóvása és  jobb közérzetünk érdekében is érdemes „gyakorolni” a hálát. Évszázadokon át teret adtak erre a vallási szertartások, istentiszteletek, imák. Ma már nagyon sok ember nő fel úgy, hogy ezek a lehetőségek nem állnak természetes módon – szokásként, hagyományként – a rendelkezésére. De mindannyian megtehetjük, hogy naponta végiggondoljuk, mi miatt érezhetjük hálásnak magunkat.

Ha reggel így indítjuk a napot, akkor garantáltan csökkenni fog a reggeli nyűgösség, frissebben, jobb hangulatban állhatunk neki a tennivalóknak. Ha pedig este, lefekvés előtt nézünk rá a napunkra, életünkre a hála szemüvegén keresztül, könnyebben el tudjuk engedni a napi szorongást, aggodalmakat, s ettől javulhat az alvásunk minősége. Ez pedig önmagában is kipihentebb állapothoz, energikusabb másnaphoz vezet. Érdemes kipróbálni!

(A kísérlet: Emmons és Crumpler (2000), Emmons és McCullogh (2003), idézi Kulcsár (2009), Traumafeldolgozás és vallás c. könyvében)

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

daisy-722281_1920.jpg

További írások és a képzőművészet aktuális hírei a Facebook GalleryPsziché oldalán

 

Pszichológiai témájú olvasnivalók a Lelkizónán

 

A témához kapcsolódó cikkek:

Találj egy helyet, ahol biztonságban érzed magad!

5 remek művészetterápiás technika

Ha stresszes vagy, alkoss!

Kell egy kis áramszünet!

Feszültségszabályozás művészi módon

"Megtanulunk együtt lenni azzal, ami épp van"

Szólj hozzá

érzelem hit remény gyógyulás pszichológia hála lelekmorzsak