A nevelőszülők képzésére ismét csak a lehető legkevesebbet szánták. Ez tény sajnos és nem túlzás. Holott a nevelőszülők képzését akár duplán életmentőnek is tarthatnánk, hiszen legalább két életet menthet meg, változtathat meg alapjaiban. Egyrészt a családjából kiemelt gyermekét, aki egy jól működő, gondoskodó és szerető családban még talán helyrejöhet, magára találhat, talpra állhat.

Másrészt a nevelőszülőét, aki viszont (egyéni, de családi életét tekintve is) tönkremehet attól, ha nem okosan, nem szakmai tudatossággal, csak ösztönből, zsigerből, és a megfelelő külső támogatás nélkül teszi a dolgát, viszi amíg csak bírja egyedül, és közben mihamarabb kiég.

Nálunk a megyében a nevelőszülői hálózat lassan elöregedett. Évek óta egyre jobban rászorulnánk a frissítésre. Miközben a gyermekvédelmi törvény lehetséges elhelyezési kitételeinek szigorodása miatt még kétségbe ejtőbbé vált a hálózat férőhelyeinek telítettsége. A 12 év alatti gyermeket csak külön indokolt esetben lehetne gyermekotthonban vagy lakásotthonban elhelyezni, ami néhány megyében, így nálunk is, a helyi intézményes gyermekvédelem történeti sajátosságaiból adódóan jelentős probléma. A régiónkban és így a rendszerünkben a nevelőszülői hálózatok sokkal kisebb számban képviseltették magukat, mint például a főváros vonzáskörzetében.

A civilek, az egyházi hálózatok még csak most kezdenek (nem is nagyon tolongva) erre terjeszkedni, itt korábban a gyermekotthonoknak volt nagyobb divatja és ezáltal persze nagyobb, jelentősebb szerepe.

A régi nevelőszülő gárdánkban pedig a helyhiány mellett, sokkal nagyobb bajként jelentkezik a gondozás-nevelés folyamatában jól tetten érhető, kifejezetten alacsonyan stagnáló szakmai színvonal. Hol bukik ez ki leghamarabb? Természetesen a nevelőszülői munka legnehezebb, embert próbáló pillanataiban, a rázós kapcsolattartásoknál, és a legkevésbé sem hátszeles elengedéseknél.

Alapvető dolgoknál, például az oktatás, a tanulás és a fejlődés támogatásában a gyengeségük egyértelműen jelentkezik. Nyilvánvaló az egyéni bánásmód és a gyermek sajátos szükségleteire, másságára fordított figyelem hiánya, ami szinte mindenhol problémás, és ez elég nagy baj. Ha egészen az alapig lemegyünk az összes számunkra nehézséget és fejtörést okozó régi nevelőcsaládnál ugyanazt találjuk: nem elég fontos számukra maga a gyerek.

"Néha arra gondolok,

hogy egyetlen nap leforgása alatt meg lehetne változtatni a világot,

ha az aranyszabály így szólna:

érezz úgy mások iránt,

ahogyan szeretnéd, hogy irántad érezzenek!"

Deepak Chopra

Néhány éve a fenntartó hobbija az erőszakosan lefelé, ránk (a gyermekvédelmi szakszolgálatra) tolt toborzás volt. Akkor ott egy hihetetlenül kipihent agytrösztnek az az eszméletlen gondolata támadt, hogy zenés-táncos roadshow keretében kellene rábeszélni az utca emberét, döntse el így azonnal, mondjuk a piacra menet, a gyárból, vagy a kocsmából jövet, hogy most hirtelen szakmai pályát módosít, és ha már ez felmerült, hát akkor ő bizony nevelőszülő lesz.

Mintha jó száz évet visszaugorva katonákat verbuválnánk.

Csak állj be közénk pajtás! Parolázzunk, és már meg is egyeztünk, meg is alkudtunk.

Csak csapj a tenyerünkbe és mindjárt lesz itt minden, tájékoztatás, alkalmasság, szerződés, fitty-fene. Aztán éljen a magyar szabadság, éljen haza! Itt a gyerek fogjad és menjetek haza!

Esetleg kiállhatnánk mind a térre, a kisbíró meg majd kidobolja, hogy akinek nincs jobb dolga, és most éppen kedvet érez, tán nevelhetné más gyermekét szakmányban, persze a mi kontónkra. Ilyenkor lenne erős, nagy kedvem hozzáfűzni, hogy a legelőbb azért a tiédet, szép öcsém!

Errefelé ugyanis, a mi meglátásunk szerint, nincsenek felesleges gyerekek, akiken az utcáról válogatatlanul behajtott, negyedig sem alkalmas, félig sem képzett segéderők, pont most előállt ráérő idejükben csak úgy elgyakorlatozhatnának.

Olyan gyerekek pedig, akinek ez egyenesen az érdekében állana, a gyermekvédelemhez valamit is konyítók szerint, nem is voltak soha.

A jó szándék kevés.

Én is csak azért jártatom a számat, mert ragaszkodok a téveszmémhez, miszerint mi főleg azért dolgozunk itt a gyermekvédelemben, hogy a (háttérbe szorított, elhanyagolt, kihasznált, megvert, bántalmazott) gyermekek jogait ténylegesen, tettleg is védje valaki, mivel az ő érdekérvényesítési képességük nagyon gyenge és erőtlen.

Szerencsénkre, a összeszorított fogú, csendes ellenállásunkon túl is közbejöhetett fent valami, így azt a zavaros, agyament ötletet itt nem sikerült a megvalósulásig nyomni.

Helyette azonban hónapokkal ezelőtt megérkezett ugyanonnan a már készként tálalt döntés, hogy nekünk itt lent, felkészültségtől, szándéktól és egyéb lehetőségektől függetlenül képezni kell az újonnan bejelentkező nevelőszülőket. Az már a harctéri döglött kutyát sem érdekli, hogy mennyire túlterhelt ezen a területen a folyamatos létszámcsökkentő racionalizálásuk után, az egyáltalán szóba jövő, elérhető szakemberek csoportja. Mennyire gyatrák és szervezetlen a körülmények, mennyire alkalmas vagy totál gyakorlatlan a pedagógián belül is speciális feladatot jelentő felnőttképzés cseppet sem könnyű területén, a most jobb híján, sebtében képzőnek kikiáltott nép.

A szervezés és a papír munka, a képzéshez csatolt nyilvántartások és egyeztetések mennyisége is kész elmebaj, ráadásul természetesen csúnyán alulfizetett ez a ránk kényszerített tevékenység. Az végképp sohasem ment át a visszajelzésekben, hogy mekkora itt lent a lenyomott milliónyi extra ingyenmunka és folyamatos keresztbe szervezés miatt a belső berkekben, a felülről azért folyamatosan lecsorgó pompás ötletekkel szembeni ellenkezés, ellenérzés. Kit is kéne, hogy meghasson ez a mi torkunkon letolt béka? Ha jobban meggondolom, talán az állatvédők majd még protestálhatnának, mondjuk csak akkor, ha ritka, veszélyeztetett, vagy védett volt a béka. Azt, hogy minket senki meg nem véd a hatalommal való visszaélésektől, azt már a gyakorlatból tudjuk.

Egyetlen érvényes szempontról hallani fentről, hogy ők ezt már eldöntötték, és így itt kérem képzés lesz, ha törik, ha szakad (égből potyogó cigány gyerekeket a gyermekvédelemben éppen annyira nem ildomos emlegetni, mint kötelet az akasztott ember házában).

Szép és naiv gondolat, hogy a döntés átkényszerítése azért történik, hogy így majd a nevelőszülői hálózat és ezzel a gyermekvédelmi szakellátás is jobban működjön (vagy egyáltalán működőképes maradhasson).

A valóságban a nevelőszülőnél való gyermek elhelyezés sokkal olcsóbb a fenntartónak, úgy számolva, hogy ahhoz nem kell egy egész apparátust működtetnie.

Nem kell fenntartania egy gondozási helyet, házat, lakást, csatolt épületeket.

Nem kell rezsit, állagjavítást, fenntartási, festési és javítási költségeket kalkulálni, sem sebes belső amortizációt, rohamos bútorkopást, sem az állandóan üzemben lévő háztartási gépek gyors elhasználódását, sem a gyermekek akárhová elszállítását, sem három műszakban személyzetet lehetőleg jól képzett szakmai vezetővel, szabadságokkal, táppénzekkel és helyettesítésekkel. Semmit ezekből.

Csak az marad ki mindig a kalkulációjukból, hogy a szakellátás sokkal több és nagyobb feladatot kellene, hogy jelentsen és elvégezzen egy a családjából kiemelt és sokféle, akár egészen mélyre nyúló hátránytól szenvedő gyermekek gondozásával és nevelésével, minthogy őket itt egy ágyhoz, napi ötszöri étkezéshez, orvosi ellátáshoz és kornak megfelelő oktatáshoz juttatjuk. Az alapvető szükségletek kielégítésén túl, hová lett a képből a lemaradások kezelése, a korrepetálások, a fejlesztések és a terápiák?

A szegény, gyakorlatlan, új nevelőszülőink pedig vért izzadnak, mivel a hozzájuk már ügyesen kihelyezett gyermekek mellett sokuknak még van főállása, és közben kell teljesíteni a maradék 240 óra képzést (körkörösen százszor összevissza variált órarenddel és), a hozzá tartozó összes számonkéréssel.

Hab a tortán, ha örömünkben, hogy végre van hová, rögtön több gyereket is kihelyeztünk hozzá. Lehetőleg mindenhová szaladhat velük fejlesztésre, rendelésekre és vizsgálatokra, kontrollokra. Kikaphattak ehhez egy nagy és cirkuszos, aktívan jelentgető, netán nem rejtve agresszív vér szerinti családot, esetleg finom kapcsolattartást börtönös szülőkkel egy távoli városban. Ugyan mi kellene még?

"Minden a munkában van és a jól végzett munka boldogító érzésén kívül sincs semmi, jegyezte meg Renoir, mikor a becsületrenddel kitüntették s azt elfogadta."[i] 

Milyen érdekes, még majdnem meglepő is, ha kicsit feszültek a képződő nevelőszülők a reményeiket mélyen alulmúló, nekik valódi segítséget nem nyújtó oktatásokon?

Csak a szokásos mondhatni: Tessék (kritikus, kifejezetten vájt fülű) közönség elé helyből kiállítva koncertet adni! Mi is mindjárt hozzájárulunk ám ehhez, leszaladunk a raktárba, hátha van ott valahol egy ócska hegedű, a gyakorlat pedig, amit azonnal szigorúan ellenőrzünk, majd megjön valahogy útközben!

Azt, hogy az egymásra halmozott és ellátatlan feladatok között a nevelőszülő mennyire nagyon magára hagyatott tud lenni, legfeljebb utólag a média rémtörténeteiben szokták kívül és felül jól meghallani.

Igenis jó színvonalú és sokirányú gyakorlatra koncentráló képzés kell ahhoz, hogy a nevelőcsalád a vállalt (sokszor fel nem mért, de még gyakrabban előre ki nem számítható nagyságú) feladatával megbirkózhasson. Csak hát, mit érdekli felkent vezéreinket, hogy a nevelőszülő boldoguljon. Hiszen, ha megtehetik, egyetlen percig sem foglalkoznak se vele, sem az ő kínjaival. Annyi érdekli őket, hogy oldódjon meg a sűrűn jelzett „nincs elég férőhely” probléma mihamarabb és (ha ők dönthetik el, akkor) a lehető legolcsóbban (itt).

Hogyan és miért is várjuk másoktól, hogy legyen becsülete a szociális szférának  a szemükben, ha mi magunk, rögvest a vezetői szinttől kezdve, semmibe sem nézzük a tudást és a gyakorlatot, amivel a leendő munkatársunk majd boldogulhat?

"Ki csak a kezével dolgozik, az munkás.

Aki a kezeit és a fejét is használja, az mesterember.

Aki kezeit, fejét és a szívét is használja, az már igazi művész."

Assisi Szent Ferenc

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

 [i] http://epa.oszk.hu/00000/00009/00041/306-316-monet.htm