Jellemed az évek alatt összeérik, mint a jó bor…
A jó bornak a letisztult színe mögött valódi mélységei vannak, egyedi karaktere, jellegzetes, különös, érzékelhető utalásokkal arra a földre, melyből a szőlő gyökerein át megszerezte az éltető vizet.
Keringő nedveiben megőrizte és a gyümölcsnek is átadta a talaj összetevőinek, sajátos, ásványos jellemzőinek nyomát, és még egy lélegzetnyit a helyi növények, vadvirágok, környező fák és gyümölcsök illatából.
A bor kellemesen egymáshoz simuló, kellően árnyalt ízeihez társulnak harmonikus és kiegyensúlyozott savai, emlékezetes, tartós zamata, és ezek együtt adják a jó borban a valódi kimunkáltság, nemesség, mélység érzetét.
A hozzáértő, a szakember számára egyetlen kóstolás is mesél a gazda gondosságáról, a szüretelt szőlő egészségességéről, érett cukrairól, a kellő (időben, erősségben elegendő, megfelelő hőfokkal és környezettel támogatott) kiforráson át a helyes kezelésről.
Egy nagy korty a pohárból emlékeket őriz a gondosan, időben végzett lefejtésről, a megfelelő tárolásról, és még arról is, hogy a palackozás, szállítás, kibontás, kínálás körül rendben zajlott-e minden.
Miben hasonlít egy ember jelleme a bor bonyolult fejlődési, érési folyamaira?
Például abban, hogy a te karaktered is garantáltan mesél a helyről, ahová gyökereid rögzítettek, és visszahúznak.
A szülőföldedről, a tanult és a kezdetektől, az anyanyelved dallamával, szavaival beléd ivódott kultúrán, a gyermekként hallgatott történeteken és meséken, a tágabb családod életében megőrzött mítoszokon, a körülötted érvényre törő hiteken át a népről, amely felnevelt.
Talán csak rejtve, talán távoli módon, de a jellemed sajátos ízeket őriz a tájról, ahol szellemed bölcsője ringott.
„vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül” [i]
Az avatott szemmel figyelőknek a te karaktered is suttog azokról az emberekről, akik támaszodul szolgáltak és gyermekként a gondodat viselték.
A „tőkéről”, amiből az anyagodat, testedet merítetted.
Arról a környezetéhez ezer szállal kötődő, mégis magába zártan egyedi, családon belüli világról, amely optimális esetben megfelelően táplálva, egészségben beérlelve téged, értő figyelemmel követte kiteljesedésed, ahol alkotó erőd szárba szökött, ahol a fejlődésed új meg új lendületet vett, ahol az akaratodat edzetted.
Azokról, akik növelve neveltek, forrongó lelkedhez adták, óvatosan a közeledbe terelték a szerintük kívánatos eszméket, gondolatokat.
Engedték, hogy hosszan, elemi erővel pezsegjen benned, mint az újborban minden összezárt, egymáshoz préselt anyag…
Hittek benned. Meglátták és (ha elbizonytalanodtál) neked is megmutatták, formálódásod keserves alakváltozásai közben is a jövődben, az önmagadra találásodban rejlő csodát.
A szeretet képzelőerő, fantázia nélkül megsavanyodik, mint a rosszul kezelt bor.
Kis meglepetések adnak ízt, színt, dallamot, szárnyat a szeretetnek. (…)
Nincs elszürkítőbb, mint a megszokás, a rutin, amikor mindig minden ismétlődik a barátságban, a házasságban.”[ii]
Valóban hatékony munkát végző nevelőid féltő figyelemmel kísérték, ahogy alaposan összekeveredve megerjed benned az előzőleg egymásra rétegződött megtanult ismeret, egyesül a másoktól majmolt, a távoli mintáktól irigyelt, az elképzelt, az ellesett mozdulatok lenyomataival, és a saját álmaiddal, vágyaiddal.
Támogatták, hogy hozzáadódva az eredeti masszához kikerekedjék friss életszemléleted, legújabb világnézetedben helyére kerüljenek a részletek.
Értelmet nyerjen benne az összes út közben megszerzett tapasztalatod, a bevált, a sikeres, a jónak, a kívánatosnak érzett, a rögtön és a csak nagy sokára kifizetődőnek bizonyult lépéseid.
Kivárták, hogy a saját tempódban haladva átértékelhess, átszűrhess magadon minden fontosat.
Ők segítették, hogy a vágyott céljaid felé mutató, csiszolódó képességeiddel és az érdeklődésed, a kíváncsiságod sava-borsával meghintve, kiteljesedjenek benned a hiányok.
Az érésre gyakran várakozni kell, de az emberi életünk során nincsenek üres járatok.
Ritka az, hogy félreállhatunk, elbújhatunk (egy félreeső, csendes pincébe) megvárva, míg valami összeérik, letisztul.
Minden napunk döntések sorozatát hozza elénk, szembesülünk a korábbi elképzelések, elhatározások, tetteink következményeivel, amelyek jó esetben kitűzött céljainkhoz visznek közelebb egy-egy lépéssel.
Idő kell, hogy előre léphessünk, hogy az erőfeszítéseinknek beérjen a gyümölcse.
„Minden embernek lehetősége van arra, hogy legalább a világ egy részét jobbá tegye, mégpedig önmagát”.[iii]
Belső útjainkon nem működnek a parkoló pályák, olyankor sem, amikor a haladás gyötrelmesen lassúnak tetszik.
"Életünk nemcsak cselekedetek, de talán még inkább a várakozás iskolája.”[iv]
A fejlődést, a változást segíteni leginkább türelmes, gyengéd, önmagunkkal kezdett elfogadással lehet.
Siettetni végképp nem szerencsés és (nyilván utólag látjuk is, hogy) aligha érdemes.
Sokszor zavarosnak, átláthatatlannak tűnik a belső világunk. Éppen magunkat sem értjük. Valahogy belülre keveredett a Jó és a Rossz háborúja. Hogyan közeledhetnénk így felzaklatódva, mégis megfelelően másokhoz?
Máskor túl hirtelen a mozgás, váratlan a változás, túl nagy a megrázkódtatás, teljesen felkavarodik minden.
Óvatos, kitartó, türelmes munkára van szükség, amíg a darabokra szétesett, összezavarodott kép ismét egy valamennyire értelmes egésszé áll össze.
Leülepszik, kiválik, mélybe süllyed és eltemetődik, ami túl darabos és nehéz.
Aztán lefejthető újra mindaz, ami fénnyel teli, letisztult, elrendeződött bennünk.
Az átgondolt, kiegyensúlyozott önmagában nyugvás, a nemes egyszerűség az élet gyakorlati kérdéseinek kezelésében, a széles látókörrel megalapozott tudás érvényesítése a szorgalmas, optimista és tevékeny életvezetésben, és az őszinte tisztelettel, emberséggel, barátságos megértéssel fémjelzett hozzáállás másokhoz.
,,Megismerheted egy ember jellemét abból, ahogyan azokkal bánik, akiktől nem vár semmit.” Paul Eldridge [v] 
Fotó Cene gál István festőművészről alkotás közben
Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus
Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!
Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven.
[i] Kányádi Sándor: Előhang
vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül.
1982.
Kányádi Sándor (Románia, Hargita megye, Nagygalambfalva, 1929.05.10. – Budapest, 2018.06.20.) Kossuth-díjas romániai magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
https://www.youtube.com/watch?v=Jxje-zfBWBE
[ii] Gyökössy Endre, református lelkész és pszichológus, egyházi író, költő (1913.02.17-1997.11.20.) Bandi bácsi a szeretetről, Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 1994.
[iii] Paul Anton de Lagarde (született: Paul Bötticher, Berlin, 1827.11.02 – Göttingen, 1891.12.22.) német kultúrfilozófus és orientalista
[iv] Pilinszky János, magyar költő, (1921.11.25-1981.05.27.) Csönd és közelség – Pilinszky János füveskönyve, 29. oldal, 2016. Lazi Kiadó,
[v] Paul Eldridge amerikai költő, író és tanár (1888.05.05-1982.07.26.)
