Igazán?

Fontos vagyok neked?

Meghatóan jó érzés, és milyen rég nem gondoltam erre.

És mennyire vagyok fontos?

Jaj, bocsánat!

Ez már majdnem illetlen kérdés (hiszen, hogy jövök ahhoz, hogy a te érzéseid nagyságát, mélységét firtassam, vagy az igazolását kérjem, esetleg a saját bizonytalanságommal terheljelek), és ezzel a kérdéssel még nem is ez a legnagyobb baj.

Hanem a belső folyamatokra, történésekre vonatkozó SI rendszer teljes hiánya, mert már megint nagyon kellene ide valamilyen mértékegység, ahhoz, hogy valóban megválaszolható legyen.

Mivel mérik vajon máshol, mások az egyéni fontosságot?

Esetenként az sem biztos, én tudom magamról, hogy számítok[i].

Talán a lángoló szerelem és a perzselő vágyak idején az ember lánya kevésbé mérlegel, miközben az érzések és főleg az érzékletek igazán meggyőző, mondhatni elemi erővel hatnak rá is.

Bár szerintem, akkor (a vadul lelkesítő, bimbózó szerelem teljesen rózsaszín gőzös világában) sem lehet közömbös egyetlen nőnek sem, az a másik milyen erőfeszítéseket tesz azért, hogy megnyerje magának.

Elnyerje a bizalmát, a megbecsülését, a kezét és vele az apja fele királyságát…

A mesékben mindez olyan egyszerűnek hat.

No, de csak a legkisebb királyfinak.

Hiszen, majd elfelejtettem, hogy a többi hercegek, grófok, válogatott cigány legények, ugyanott előbb pórul jártak, némelyek csak vesztesen elkullogtak, viszont máshol a sikertelen próbáknál nagyobb gondjaik is akadtak, másoknak esetleg porba hullt a feje.

A legkisebb királyfinak persze elég volt halált megvető bátorsággal megvalósítani egyszer-kétszer-háromszor a teljességgel lehetetlent, és máris tudni lehetett, hogy pontosan és kizárólag ő az, aki méltó a királylányunk kezére, akit merészségével és élete hetvenhétszeres kockáztatásával meg is érdemelt. De hagyjuk a mesét…

Tudhatnám, hogy fontos vagyok neked? Pontosan honnan is kellene ezt tudnom?

Abból, amit mondasz? Ha ezeket, a szinte már vallomással felérő gondolataidat[ii] elmondod egyáltalán valaha, (mert el tudod mondani, anélkül, hogy az érzelmeidről való őszinte megnyilatkozás helyrehozhatatlan kárt tenne férfiú nimbuszodban). Vagy azt kellene hallanom, ahogy értékelsz engem magadban? Másoknak? Mások előtt?

Nekem jobban tetsző megoldás volna, ha nem a szavakból kellene, hogy bizonyságot merítsek. Hanem abból, hogy neked is fontos, ami nekem.

Abból, ahogy döntesz (az én érdekeimet, lehetőségeimet, szándékaimat és vágyaimat is figyelembe, számításba véve).

Ahogy viselkedsz velem. Ahogy rám szánod és kihasználod az idődet arra, hogy többet lehessünk együtt.

Hiszen nem tudsz nélkülem élni? Na ez egy nagyon rossz válasz.

„Szeretlek. És az sem igaz, hogy nem tudok nélküled élni. Tudok nélküled élni. Csakhogy nem akarok!”[iii]

Onnan kéne tudnom, hogy ezelőtt voltam neked fontos (mikortól, mennyire, miért is)?

Kedvem lenne sorra végigkóstolgatni ezt, a „fontos vagyok” állító mondatot, a talán, már, nagyon, még, feltehetően, feltétlenül, mindig, örökké és holtomiglan szavak beletoldásával. Micsoda elképesztő jelentés és hatás különbségek.

Ebben persze nem lelek szilárd kapaszkodót. Az érzéseimnél alig van bennem változékonyabb.

Az érzések élnek és ettől módfelett változékonyak, tán még a fagyott felszín alatt is.

„Semmilyen érzelem nem állandó hőfokú. Az érzelmek élnek, tehát természetes lüktetésük, apályuk és dagályuk van. Minden kapcsolatnak vannak felfelé ívelő és romló periódusai. A kapcsolat vállalása azt jelenti, hogy rossz szakaszaival együtt vállaljuk. Egy kapcsolat újra kiemelkedhet a hullámvölgyből, ha megértően segítünk. Ha sértődötten elvonulunk, akkor baj lehet. Az emberi viszonyok nem tenyésznek szabadon, mint a gaz; gondoznunk, ápolnunk kell őket, mint a nemes növényeket.”[iv]

Már maga az érzelmeim észlelése, a felismerése, a változásaik nyomon követés sem egyszerű munka.

„Saját magunk tesszük nyomorulttá önmagunkat, vagy erőssé is tehetjük magunkat.

A munka nagysága darabra ugyanakkora.”[v]

Most akkor, mégis melyik legyen a megítélésem alapja?

Vagy legyen inkább egészen más?

Talán az elkötelezettség? A hűség? Az odaadás[vi]?

Azért vagyok fontos, mert korábban engem választottál, és azóta minden reggel, az új napra virradva ismét ugyanígy dönthetsz, és lám, ma is mellettem maradtál?

Azt kéne bizonyítéknak tekintenem, hogy itt vagy velem?

Mert ha itt vagy, akkor velem vagy?

Csak hát pont ez az, amit időnként erősen megkérdőjeleznék.

Hogyan érezzem azt, hogy te velem vagy, amikor azt tapasztalom, hogy akkor sem hallgatsz meg, nem nézel rám, nem mutatsz semmi érdeklődést és nem is velem foglalkozol, amikor véletlenül pont egy légtérben, közel azonos földrajzi koordinátákon tartózkodunk?

Jelent ez egyáltalán valamit a személyes fontosságomról?

A saját gondolataidat és dolgaidat visszhangozod, ha egyáltalán beszélsz hozzám.

Alig várod, hogy elmehess végre itthonról. Tűkön ülsz, mikor jön már a haver, a mehetnéked éppen olyan tisztán látható, mint a lelkesedésed hiánya, amikor valamiért mégis meghiúsul a megbeszélt találkozód.

Ha itthon vagy, beletemetkezel a munkádba, a számítógépedbe, a tévéműsorodba, az újságod vagy a könyved olvasásába, vagy csak lógsz a telefonodon.

Lehet, hogy én is pont ugyanezeket teszem.

Mit akarok még, hiszen itthon vagy?

Hol legyél, ha ez a közös fészkünk, ezt megszereztük, kényelmesen kibéleltük, belaktuk, itt vagyunk otthon mind a ketten?

Egyes vélekedések szerint, velünk, mai nőkkel az a baj, hogy minduntalan összekeverjük a romantikus fikciót a való élettel[vii]. Szerelmes regényekbe illő klisékben gondolkodunk, kedvességet, udvariasságot, tiszteletet, odafigyelést és más hasonló avítt[viii] viselkedést várunk el, valamint már a kapcsolat első percétől csakis a mindent elsöprő happy end, a boldog befejezés lebeg a szemünk előtt. Nos, én még senkivel sem találkoztam, aki élete hites (vagy hitetlen) párját, bármely hétköznapi helyzetben összekeverte volna Mr. Darcyval[ix].

Ha egy percig is elhinnénk, hogy ebben a feltételezésben lehet valami, akkor csak gondoljunk bele, mi történhet azokkal, akik ráérő, üres, kikapcsolódásra vagy felüdülésre szánt perceikben krimiért, thrillerért, horrorért, tudományos fantasztikus olvasmányokért nyúlnak, azok ugyan kikkel kavarják össze a velük élőket?

Akárhogy reagáljanak is a többiek, én mindenesetre kikérem magamnak.

Annál is inkább, mert úgy emlékszem (a tanulmányaimból, bár nem éppen tegnap jártam iskolába), hogy aki már nem számítható gyermeknek, ám nem képes a képzeletében megszülető, kitalált alakokat elhatárolni és megkülönböztetni a hétköznapi élet valóságától, az nem kicsit beteg.

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i] Mi van, ha felteszik neked a legnehezebb kérdést önmagadról?

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=2184676111577469&id=426587817386316

[ii] „Vannak pillanatok, mikor olyan közel érezlek magamhoz, ugyanakkor olyan távol. (...) Te vagy nekem a szerelem és a szorongás. De úgy veszem a találkozásunkat, mint ajándékot, és amíg tart, minden nap újabb ajándék.” Francois Lelord

[iii] Azt beszélik – The rumor has it – című film részlete, 2005.

https://cspv.hu/06/84/rumorhasit/

[iv] Popper Péter: Belső utak könyve, Magvető Kiadó, Budapest, 1981.

[v] We either make ourselves miserable, or make ourselves strong. The amount of work is the same. Carlos Castaneda

[vi]„A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (...) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszűnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerűbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.” Popper Péter

[vii] „Az igazi szeretet szerény. Az igazi szeretet félreáll, elhagyja azt, akit boldogít, hadd lebegjen a lelke szabadon, hadd röpüljön a maga útján, hadd találja meg azt, amire rendeltetett. Ez a szeretet nem óhajt ellenszolgáltatást. Ez a szeretet elegendő önmagának, és ezért végtelen. Ez a szeretet tudja, hogy semmi sem a mi tulajdonunk, sem mások teste, sem mások lelke, még saját gyermekeink lelke sem.” Kosztolányi Dezső

[viii] az avítt szó jelentése az új, divatos, menő (szleng) ellentéte, ósdi, régi, kopott, régimódi, elavult, divatjamúlt

[ix] Büszkeség és balítélet – Pride and Prejudice – című film férfi főhőse, 2005.

http://ekultura.hu/2006/08/13/buszkeseg-es-balitelet-2005-dvd

https://cspv.hu/cspv_film/_info.html?film_id=03723&sajto=1