Marokkó: a kreatív káosz tökéletessége

„Az ember ott kezdődik, mondják, mikor átlép önmagán”
Írta Faludy György Te azt, ami van című versében.
Abból a sok könyvből, amit életemben eddig elolvastam, biztos, hogy az egyik dobogós Faludy György önéletrajzi könyve, a Pokolbéli víg napjaim . Legalább 25 éve olvastam, óriási élmény volt akkor és nagyon mélyen bennem maradt az a része, amelyik Marokkóban zajlik. Szerencsére nem emlékeztem a részletekre, inkább a hangulatára, a varázslatra, ami Faludy-t is megfogta benne. Most, elővéve megint a könyvet, így utólag azt mondom, hogy jó, hogy nem az út előtt olvastam újra. Így is volt bennem egy kis szorongás, bevallom. Ennyire más kultúrában én még soha nem voltam korábban.
Meg is volt a kultúrsokk, de erről majd ...





„Tüzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!” József Attila sorai sok gyermek álmát tükrözik vissza, akik nagyra nőve bátor harcosként, mások segítségére siető vagy a természet erőivel is dacoló felnőttként képzelik el magukat. Gyakori jelenség, hogy a bátorság fogalmát bizonyos szakmákhoz vagy egy akut veszélyhelyzethez kapcsoljuk, noha az (vagy annak hiánya) valójában mindennapjaink szerves részét képezi. 



Sikerek és kudarcok; öröm és bánat; szeretet és gyűlölet; világosság és sötétség; hullámhegyek és hullámvölgyek; magasságok és mélységek – egyik sem létezhet a másik nélkül. A világ jelenségeiben fellelhető ellentétek egységét igen szemléletesen fejezi ki a kínai taoista filozófiában a jin (a hegy árnyékos oldala) és a jang (a hegy napos oldala), amelyek – folyamatos alakulás, változás közepette – szintén csak együtt, egymáshoz viszonyítva értelmezhetők. 




Gondolom sokan már a cím miatt is felháborodnak! Miért kellene a munkával foglalkoznia egy édesanyának, ahelyett, hogy a gyermekével törődne? A karrier szó negatív kicsengésű, a „karrierista” kifejezés ugrik be rögtön mindenkinek, ugyanakkor jelenleg jobb kifejezés nem áll a rendelkezésünkre (azért várom a javaslatokat, hátha mégis). Természetesen nem a gyermeknevelés helyett, hanem mellette lehet a karriertervezéssel foglalkozni, sőt érdemes is. Ha egy édesanya már a GYES alatt tervezi a jövőjét az nem önző, szívtelen, a gyermekét nem kellően szerető szülő, hanem egy felelősségteljesen gondolkodó felnőtt ember! Íme 5 ok, amiért ezt így gondolom! 