Nem a nyavalyát! Mondtam volna nagyon szívesen, az érintettség teljes súlyával, bár csak a lakótelepi, parányi fürdőszobánk teljes felújítása zajlott és fejeződött be néhány hete.

Ami visszarántott ettől az elrugaszkodottságtól, hogy közben felrémlett hányszor mondtam el az elmúlt több mint három évtized alatt: ha szeretnénk megőrizni a lelki békénknek legalább a maradékát, jobb gondosan és körültekintően mérlegelni a megfogalmazásaink, állításaink, különösen a jelzőink súlyát.

„Nincs semmi teljes a kezemben – tudnék szomoru lenni,
de a földön, hol a bú mindig bút fiadzik: nem akarok szomoru lenni.” [i]

A túlméretezett szavaink minden bizonnyal további túláradó érzések felé sodornak, és ez végül ...

Kevés mérgezőbb dolog van, mint kapcsolatban állni egy nárcisztikussal, aki manipulációkkal és elevenébe vágó megjegyzésekkel „torolja meg”, ha nem kapja meg azt a figyelmet és elismerést, ami érzése szerint jár neki. Sokszor az illető előtörténetét megnézve érthetetlen, hogyan fejlődött ilyen kellemetlen emberré. Ám éppen a jelentéktelennek tűnő részletek kulcsfontosságúak a végeredmény szempontjából. Jelen cikkemben feltárom, melyek a nárcizmus okai.

...

Amikor megszületett az első gyermekem, egy kedves barátom a következő szavakkal gratulált: „Egy új remény született. Hozd ki belőle a legjobbat!” Ez a két mondat igencsak eltért a többi (kedves, ámde a megszokott „sablonokat” követő) jókívánságtól – talán ezért is maradt meg bennem mind a mai napig. Valódi jelentését azonban csak később kezdtem igazán „ízlelgetni”. Minden szülő azt reméli, hogy gyermeke egészséges, boldog, tartalmas, hosszú életet él majd. Hogy felnőttként legalább egy valamiben (de még inkább több dologban) különösen tehetséges és sikeres lesz. Ezzel a reménnyel azonban kéz a kézben jár az a felismerés is, hogy szülőként ebben mekkora részünk, illetve felelősségünk van.

...

Úgyis menni fog a gyerek nyári táborba, ha az örökbefogadás engedélyezését követően megérkeznek vele külföldre, majd ott megtanulja a nyelvet?

Kifejezetten meglepő és érdekes gondolat, sajátos megközelítés, igen szokatlan egyéni vélemény.

Tartok tőle, hogy gyermekvédelmi szakemberként, de félő, hogy egyszerű magánemberként sem tudnék jól azonosulni ezzel a szemlélettel.

„A vélemény valójában az emberi tudás legalacsonyabb formája. Nem igényel elszámoltathatóságot és nincs benne megértés. A tudás legmagasabb formája empátia, mert megköveteli, hogy felfüggesszük az egóinkat és a másik világában éljünk…” [i]

Próbálgatom én, de cseppet sem illenek rám ezek a gondolatok:

Adott egy külföldi kisgyermek, akit ...

Osztálytalálkozó, érettségi találkozó, évfolyam összetartás parti szezon van, megint.

Bármelyik legyen is, ami éppen előttünk áll, mind egyként alkalmas arra, hogy a külső-belső készülődés mellett pofás szorongásokat éljünk meg. Úgy értem akkor is, ha egyébként nem lett belőlünk a végzés óta eltelt időben morc, világtól elzárkózó remete, vagy túlérzékeny mimóza, és nem tartunk kifejezetten az emberekkel való találkozásoktól, sem a spontán sem az akár szigorú koreográfiák alapján zajló interakcióktól.

A realitás talajáról indulva elég nehezen tudnék elfogadható magyarázatot adni arra, hogy ugyan miért kellene az 5-10-15-20-25-30-sok éve alig látott régi ismerősökkel való egyszeri, pár óráig tartó ...

Anyák napi ünnepség. Váratlanul belém hasít egy furcsa szomorúság. Valami nincs rendjén.  Eszembe jut egy emlék.  7-8 éves lehettem. A tanító néni csillagokat osztogat a gyerekeknek. Azoknak, akik múlt héten jól viselkedtek. Nekem is, mert mindig jó vagyok.  A gyermekek ösztönös bátorságával felállok. Bár fojtogat a sírás, azért csak elmondom valahogy. Tanító néni, ez így nem igazságos. Nem is voltam iskolában a múlt héten. Most már persze nem vagyok ilyen bátor. Nem állok fel, és nem mondom el. Ez így nem igazságos. Ez a kislány, aki anyák napi dalokat énekel nekem és ajándékot készített, ő itt nem az én gyermekem. Ő a mi a gyermekünk: az édesapjáé pont annyira, mint az enyém. Az édesapák miért nincsenek itt? Őket ki ...

Vannak olyan témák, érzések, dolgok, amelyekről nehéz beszélni. Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, sőt, nincs merszünk belekezdeni sem.

...

Mindannyian szereztünk már kisebb-nagyobb sebeket életünk folyamán – külsőket és belsőket egyaránt. A mondás úgy tartja: az idő minden sebet begyógyít. No de mi a helyzet azokkal a sebekkel, amelyek idővel halványodnak ugyan, nyomuk azonban hosszú időn keresztül velünk marad?

...

A konyhában és étkezőben nyüzsgő élet zajlik. Hétköznap este, hétvégi ebédnél, házibuliban, vendégségben sokszor itt tartjuk a nagy beszélgetéseket - hiába várnak a lakás többi pontján kényelmes fotelek, puha szőnyegek...

Talán nincs is még egy olyan időszaka az évnek, amikor ilyen erősen érezhetjük a minket körülölelő végtelen drámai erőit, az energiát, a lüktetést.

Árad a napfény, szinte vakít, erős, meleg, tovaterjedő hullámokban.

Mintha ilyenkor a millió sugár záporában, a ránk zuhanó fényben néha, pillanatokra mi magunk is rádöbbennénk saját fény-természetünkre és ezzel a röpke „megvilágosodással” együtt ellenállhatatlan, visszafojthatatlan vágyunk támadna áradni, repülni, siklani, hozzásimulni az elemekhez és úszni a levegőégben.

„Ma lelkemet libegni bontom,(…)
Magasra leng a horizonton,
És leng s ragyog és leng s zenél.

Ragyog és leng, mint drága kelme,
Melyet ha duzzaszt tiszta lég,
Úgy csattog, mintha énekelne” [i]

Miközben sok nő ismerősöm nem találja a helyét, küzd a család-karrier, a vezetői lét, gyerekvállalás pro és kontra,

...

Ha nárcisztikus személyiségre gondolunk, talán egy nagyhangú, hőzöngő ember jut eszünkbe, aki nem bírja elviselni, ha nem vele foglalkoznak… vagy épp egy sima mosolyú politikus, akiről lerí, hogy minden gesztusa hamis. A nárcisztikus személyiség azonban összetettebb ennél a sztereotipikus képnél, ráadásul nem mindenki nárcisztikus, aki elsőre annak tűnik.

...

Tegnap este „kimenőt” adtam magamnak és elmentem csendet hallgatni (az élményt  megfűszereztem még némi bodzavirág-illattal és az első pislákoló csillagokkal). Nagyra értékelem ezeket a pillanatokat, főként mióta viszonylag ritkán van bennük részem. Ha ugyanis figyelmesen hallgatjuk, a csend hangjai nagyszerű dolgokat mesélhetnek. Miért félünk hát sokszor mégis a csendtől?

...

Múlt vasárnap meglepően sokan sétáltunk, beszélgettünk, nézelődtünk, a kis Nógrád megyei település, Nőtincs szélén. Sosem jártam még itt azelőtt és el kell, hogy mondjam, gyönyörű ez az eldugott hely, igazán bájos a domboktól körülölelt korábbi patakvölgy, amiben az önkormányzat tágas, modern és nagyobb csoport befogadására is alkalmas vendégháza áll. A patakot sok éve mesterségesen duzzasztották tóvá, védelmet keresve a természetes, de szeszélyesen változékony méretű tavaszi áradások ellen, hogy azok ne öntsék el minduntalan a falu földjeit. A közelben élő, már visszatérő vendégek szerint, a csendesebb hétköznapokon nem sok idő kell ahhoz, hogy bizonyítva láthassuk, ez a tó halakban gazdag.

Mi most csak lazultunk ...

Két ember együttélésének – legyen az házasság vagy élettársai kapcsolat – alapja az érzelmi és gazdasági közösség.

...

Nehéz egészséges viszonyt kialakítani a politikához a politikai propaganda által alkalmazott ellenségkereső kommunikáció közepette – amely nemcsak Magyarországra, hanem a világ számos tájára jellemző. A populista politikai pártok bevett fogása szerte a világon, hogy felkínálnak egy csoportot, egy szervezetet, egy személyt stb., akitől, akiktől félni lehet, vagy akit, akiket hibásnak lehet kikiáltani azért, ha rosszul mennek a dolgok. S mindezekre az átlagember – természetes módon – reagál: félelemmel, kétségbeeséssel, netán indulatossággal, dühvel. Mindenesetre a politikai helyzet „fokozódása” biztosan nem javítja a lelki egészséget.

...

A kisvárosban, ahol élek, egy nagyon régi kliensemmel találkoztam.

Csak úgy futólag. Szembejött az utcán. Mondhatnám, hogy teljesen nem is tévesztettük egymást szem elől, hiszen vannak távoli közös ismerőseink és a közösségi oldal hírfolyamában néha, a fontos családi események, történések kapcsán ráláthattunk egy-egy pillanatra a másik világára, életére, de egyszerűen nem emlékszem, mikor is beszéltük két szót utoljára, azt követően, hogy rendszeresen, sokszor, sokat úgy 25 évvel ezelőtt.

Talán ezért is lepett meg annyira, amikor a lelkes üdvözlés után, továbbhaladtában a karomat megsimítva hozzáfűzte, milyen sokszor az eszébe jutok, és mennyire jó szívvel gondol rám.

Szavai bearanyozták az éppen meglehetősen ...

Ha megkérdeznélek, miből szeretnél többet az életedben (és semmiképp sem lehet a válasz a több pénz!), akkor mit mondanál?

...

Ez a címe annak a könyvnek, amit egy kedves ismerősöm ajánlott nemrég a figyelmembe (aki  nem mellesleg három gyermek édesanyja, ráadásul a hivatása kapcsán is nap mint nap kisgyermekekkel foglalkozik). Valószínűleg feltűnt neki, amit már én is sejtek egy ideje: nevezetesen, hogy családunk legkisebb tagja  (akinek a tojáshéj – persze csak egy pelus formájában, de – azért még bőven a fenekén van) a kelleténél nagyobb „hatalommal” bír, és ez az állapot – a nyilvánvaló jelekből ítélve – nem jó se neki, se nekünk, szülőknek.

...

Hétfőn, az előző részben némi gyakorlati segítséggel igyekeztünk megvilágítani a (sokkal inkább túlontúl) modernnek (mint igazán emberekkel való mindennapi foglalkozásra, a szó valódi értelmében szolgáltatásra és kereskedésre termettnek, klasszikus emberi vonásai alapján megfelelőnek, tettre késznek, megértőnek, szakmailag jól képzettnek, simulékonynak, szolgálatkésznek, felelősségteljesnek...) érzékelt eladó viselkedésének jellemzőit.

Most talán megvizsgálhatnánk a szerep másik oldalát. Nézzük a vevőt, hiszen ők ketten alakítanak egy párt, lássuk az előző szemléletünk visszáját!

Ó tudom, lazán azt gondolhatjuk, hogy vevőnek lenni végképp egyszerű dolog, és ez aztán biztos nem igényel különösebb ...